Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Egyéb kérdések » Úgy érzem nem sokáig bírom....

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Úgy érzem nem sokáig bírom. Mit tehetnék?

Figyelt kérdés

Egy számomra nagyon szomorú időszakot szeretnék veletek megosztani az életemből, ami rengeteg megpróbáltatáshoz és kudarchoz vezetett.

13 éves koromban jöttem össze a barátommal, aki sajnos 21 évesen életét vesztette egy robbantás során. 2009-ben felrobbantottak egy vonatot, aminek során 26 ember életét vesztette, köztük a barátom is. Nyolc évig voltunk egy pár és szinte mondhatnám, hogy sosem veszekedtünk egymással inkább csak nézeteltéréseink voltak leginkább. Tehát bátran kijelenthetem, hogy mindig is gyönyörű kapcsolatot ápoltunk egymással. A körülöttünk lévők nagyon irigyelték a mi szerelmünket, sokan úgy gondolták, hogy mi azok leszünk akiket együtt fognak eltemetni és életünk utolsó perceit is együtt fogjuk tölteni. Egymás kezét fogva várni a halálra. Sajnos a barátomnak ez az idő nagyon hamar eljött... Most november 29-én lesz nyolc éve, hogy elveszítettem a szívem minden egyes darabját és képtelen vagyok azóta is feldolgozni ezt. Rengeteg öngyilkossági kísérletem volt, nem akartam elhinni, hogy ilyen hamar itt hagyott engem egyedül ebben a magányos világban. Itt hagyott úgy, hogy előttünk volt az egész világ, diplomázni készült mikor megtörtént az egész. Képtelen vagyok megérteni, hogy miért kellett elvenni 26 ember életét, akik valakinek nagyon is sokat jelentettek. Valaki elveszítette a testvérét, a szüleit, a szerelmét, valaki a tanárját és valaki a saját életét. Ez a terrorcselekmény, merénylet nem csak 26 ember életét tette tönkre és vette el, hanem az ő családjaik, barátaik és ismerőseik életét is. Rettenetesen hiányzott minden mondata, a léptei, az ölelései, a csókjai, a hülyeségei, rettenetesen hiányzott az egész lénye. Akkoriban vele együtt elhunytam én is.

Nyolc éve, pontosan 2900 napja, minden egyes nap gyászolom a történteket. Minden egyes nap meglátogatom a barátomnak készített gyászhelyet, ahol ő nincs ott, mert a robbantás során ez lehetetlen volt.

Azóta insomniám van (alvásképtelenség, alvás zavar), volt, hogy 3 napig folyamatosan fent voltam és sírtam. Amikor tudok aludni, akkor is mindig megébredek és maximum 2 órát tudok aludni. 8 éve.

Nem tudom mit tehetnék, hogy el tudjam engedni őt! :'( :'( :'( :'(

Rettenetesen hiányzik és hiába jártam pszichológusok ezreihez, nem vagyok rá képes, sőt egyre rosszabb. Folyamatosan az öngyilkosságon gondolkodom, két hete vonat elé ugrottam egy hídról, de az még időben megtudott állni, mert messziről sikerült észrevennie mire készülök. Törésekkel megúsztam az egészet.

Nagyon sokat próbálkoztam már, de nem tudok véget venni ennek. Szeretnék vele lenni, szeretném, ha örökké egymás mellett tudnánk lenni egy szép világban.

Az utolsó kísérletem után, ami két hete történt, rádöbbentem mekkora fájdalmat okoznék a halálommal a családomnak és még nagyon sok embernek. Ezt az utat nem szeretném választani. A barátom azt szeretné, hogy éljem tovább az életemet, legyenek gyermekeim és egy újabb társam, aki ugyanúgy fog szeretni mint ő, de én ERRE KÉPTELEN VAGYOK!!!!!! És nem tudnám megtenni ezt vele, ő élni szeretett volna és nem lehetett rá lehetősége, én nem ölhetem meg magamat...:'( Nem tudom tovább élni az életemet a szívem nélkül, márpedig a szívem ott maradt azon a vonaton 2009.november 29-én! :'( :'(


Nagyon szépen kérnék mindenkit, KÉRLEK TITEKET SEGÍTSETEK ERRE MEGOLDÁST TALÁLNI, mert már nem sokáig bírom ezt! :'(

A történet megírása közben is borzalmas mennyiségű könny távozott belőlem! :'( :'(


Hiszem azt, hogy valamilyen szinten fel lehet dolgozni az ilyen mértékű sokkot, ami valakit hirtelen ér. Emberek százai voltak képesek elfogadni a párjuk, gyermekük, családjuk, barátaik halálát.

Én is próbálkoztam nem is egyszer. De úgyérzem, ahogy telik az idő egyre rosszabb. Egyre jobban érzem azt, hogy egy üres világban élek, amit beborít a sötétség. Ha megyek az utcán folyamatosan azt érzem, hogy céltudatlanul bolyongok és semmi értelme az ittlétemnek.

Ezt a gondolkodást szeretném megváltoztatni nyolc év után, tényleg kezdek belebetegedni ebbe az egészbe és érzem, hogyha nem fog tudni senki segítséget adni ezzel kapcsolatban, hamarosan én és a barátom találkozunk! :'(

Sosem értettem, nem tudtam elképzelni, hogyan tud eljutni egy ember odáig, hogy megölje magát. Mennyire lent kell ahhoz lenni, hogy erőt vegyen és eldobja az életét, tudván, hogyha egyszer ezt a lépést meglépi már nem lesz visszaút. Mekkora fájdalom, mekkora sokk és trauma vagy magány kell ehhez, hogy egy ember a saját öngyilkosságán gondolkodjon, legrosszabb esetben megvalósítsa azt. És itt ne a hobbiból megölöm magam mert mostanában ez a menő emberekre gondoljatok.

Sokan azt mondják, az öngyilkos ember gyenge de valójában pont az ellenkezője. Lehet, hogy elmenekülnek egy páran a problémák elől, de iszonyat mennyiségű bátorság és erő kell ehhez, tapasztalatból beszélek. Nagyon sokszor átéltem már ezt a pillanatot és nem könnyű, mint ahogyan azt emberek ezrei gondolják. És nem minden esetben menekülnek a problémák elől, csak egy embert olyan szinten széttud marni, megtud belülről emészteni egy csomó dolog, hogy elképzelhetetlen.


KÉRLEK SZÉPEN TITEKET, NAGYON SZÉPEN KÉRLEK TITEKET, SEGÍTSETEK NEKEM A JÓ ÚTRA TÉRNI! :'( Egyedül nem megy!

Tudom, hogy millió negatív kommentet fogok kapni erre, meghogy ha ilyen hülye vagyok öljem is meg magamat, de eljutottam arra a pontra, amikor nyolc hosszú év után már kijelenthetem, hogy belülről meghaltam és kezdek kívülről is. Elveszítettem a szívemet, az életemet. Nincs már semmim, csak a mérhetetlen fájdalom. Sajnálom, hogyha túl depressziósra sikeredett, de tényleg nem sokáig bírom.


29/L



2017. nov. 6. 19:08
1 2 3
 11/26 anonim ***** válasza:
100%

Én személyesen ismerem ezt a lányt és nagyon durván ki van a párja miatt. Nem dolgozik most jelenleg. Nem igazán tudok róla mondani semmit, ritkán látni. Ott lakik majdnem mellettünk.

A barátja ruháit szokta viselni nagyon sokszor még a személyes tárgyai még mindig nála vannak. Iszonyatosan vékony... Nagyon sajnálom szegényt tényleg segítségre van szüksége.

Egyébként egy nagyon szép és értelmes lányról van szó, nagy kár lenne, ha végezne magával 😥

Egyszer sajnos tanúja voltam annak, amikor próbált magával végezni, meg egyszer annak is hogy annyira lent volt szegény hogy kint az utcán sírt. Gondolom arra jártak a barátjával, vagy ott élt nem tudom de látszott hogy eszébe jutott valamiről. Anyukám pszichológus de sajnos ő sem tudott neki segíteni, azt mondta ilyennel még nem találkozott a munkája során mert mindenki gyógyítható valamilyen szinten, de az ő állapota tényleg egyre jobban csak romlik. 😥

2017. nov. 7. 10:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/26 anonim válasza:

Valaki tudja azóta mi újság a lánnyal? :)

Írtam neki üzenetet, de nem válaszol, meg itt sem. Jól van?

2017. nov. 26. 10:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/26 anonim ***** válasza:
Ilyen kérdés láttán elgondolkodom, én még miért élek? Magányos és céltalan vagyok mióta az eszemet tudom. Okos, céltudatos emberek halnak meg nap mint nap, barátokat, szerelmet, értékes életet hátrahagyva... én meg élek, mit élek, szenvedek. Nekem csak szenvedés az élet, a tehetetlenség és a magány jellemzi az egészet. Életképtelen vagyok. Nem akarok öngyilkos lenni, de élni sem akarok. Így nem.
2017. nov. 26. 10:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/26 anonim ***** válasza:
hát igen az élet igazságtalan
2017. nov. 26. 11:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/26 anonim ***** válasza:

13-as, az,hogy magányos és céltalan vagy a Te hibád. Nagyon más az, ha valaki ilyen tragikus helyzet után nem tud talpra állni.


Sajnos nagyon sok fiatal súlyos beteg, küzd az életéért, sikertelenül, tehát én személy szerint dühös vagyok azokra az emberekre akik csak lődörögnek cél nélkül a világban - egészségesen - és sajnálják magukat. Álljanak talpra és keressenek célt az életüknek.

2017. nov. 26. 11:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/26 anonim ***** válasza:

Az én hibám, egy percig sem tagadtam. Én túl hülye vagyok a normális élethez, a kapcsolatok kialakításához és még sorolhatnám mihez. Megoldásként legtöbbször nagy semmit, vagy semmitmondó, üres tanácsokat kapok: keress célt, légy önmagad, élj a mának, stb. Ezekkel Dunát lehet rekeszteni. Igazából nem lehet mit mondani erre, nekem egy teljes agyátültetés használna, más nem. Hiába akarok, nem tudok más lenni, mert nem tudom mit kell tennem hozzá. Az üres tanácsok ebben nem segítenek. Ha lehetne, szívesen átadnám az életem másnak. Hozza ki belőle más azt, amit én nem tudok.

#13-as vagyok.

2017. nov. 26. 13:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/26 anonim ***** válasza:

15: "13-as, az,hogy magányos és céltalan vagy a Te hibád."


Ez nem mindig van így. Lehet, hogy egyszerűen beteg, olyan szinten, amin ő maga már nem tud segíteni, akármennyi energiát is fektet bele. Ma már egyre több pszichiátriai betegséget ki tudnak mutatni műszerrel. Nem mondhatod, neki, hogy az ő hibája, amikor egy MR-en vagy ilyesmin egyértelműen látszik, hogy rendellenes az agyműködése. Ilyenkor kell segítségért fordulni. Ha szerencséje van, akkor nyomtalanul meggyógyítják. De legalábbis általában sikerül elviselhetővé tenni a betegségüket. Azokkal az emberekkel van a gond, akik betegek, de nem hajlandók együttműködni az orvosokkal/pszichiáterekkel, pszichológusokkal.

2017. nov. 26. 13:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/26 anonim válasza:
Valaki tud valamit erről a lányról?
2017. nov. 29. 21:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/26 anonim válasza:

Mi a helyzet most vele? Jól van-e? Ilyesmik.


(előző)

2017. nov. 29. 21:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/26 anonim ***** válasza:

#11-es vagyok.


Nem tudni mi van vele, már a családja sem tud róla semmit. Nem ad élet jelet magáról, nem jár haza. Valószínűleg a legrosszabbra kell számítani, már a kérdés feltétele utáni harmadik napon eltűnt.

Sok ember elkezdett pletykákat kitalalni róla, hogy felakasztotta magát egy fára, vonat elé ugrott meg hasonlók de egyelőre ebből semmi nem igaz. Én személy szerint nagyon reménykedek érte, hogy minden rendben van és jól van. Egy igazán bájos lányról van szó, aki nem találja a helyét évek óta, mert igazságtalanul elvettek tőle a szerelmet.. 😞

Bízzunk benne, hogy csak egy kis egyedulletre van most szüksége, hogy osszeszedje magát és nem a következő onbanralmazasi vagy öngyilkossági kiserleten gondolkodik esetleg hajtotta ezeket végre.

2017. nov. 29. 21:48
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!