Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Egyéb kérdések » Ha egy agglegényt szeret...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Ha egy agglegényt szeret valaki, annak biztos csalódás a vége?

Figyelt kérdés

Agglegényt szeretek...pontosabban fél éve vagyunk együtt...és egy éve ismerem. Eléggé látszik rajta hogy megszokta hogy egyedül van, vannak saját kialakult szokásai, mit szeret, mit nem, a munkáját hogyan végzi, otthon mit csinál és ilyesmi.

Az is látszik, hogy ő például kevésbé érzelmes mint én...de azt tudom hogy fontos vagyok neki, vagyis úgy tűnik mert ő is mondta illetve sok mindent megtesz nekem, vigasztal ha bánatom van, ő is keres engem,nemcsak én őt.... bemutatott az anyukájának is és egy barátjának is.. meg szóval felvállalja a kapcsolatunkat. Ha valamire megkérem hogy segítsen, igyekszik segíteni, akkor is ha elfoglalt. Ami elgondolkodtatott: vannak dolgok amiken mintha változtatni kezdett volna mióta vele vagyok. Például eljött velem olyan éttermekbe enni, ahol azt mondta korábban hogy nem szokott, vagy eljött velem programra amire évekig nem ment egyedül...és ha vannak dolgok amik amúgy nem érdeklik, velem azt is hajlandó kipróbálni. Most ez azt jelenti hogy ez az én hatásom és azért teszi mert szeret? Vagy ez csak egy átmeneti valami és úgyis meg fogja elégelni?



2018. febr. 8. 09:30
1 2
 1/12 A kérdező kommentje:
Amúgy nyilván annak nem örülök ha kényszerítve érzi magát... de végül mikor azt mondja próbáljuk ki meg ilyesmi, akkor már gyakran jól sül el.
2018. febr. 8. 09:35
 2/12 anonim ***** válasza:
100%
Egyáltalán nem biztos, hogy csalódni fogsz, ez nincs kőbe vésve, ráadásul azt írod, hogy pozitívan "változik". Ennek inkább örülök kéne, hogy olyan helyekre is elmegy veled, ahova eddig nem járt, szerintem ez eléggé egyértelmű, hogy érted teszi, és ha érted teszi, akkor elég valószínű, hogy szeret is.
2018. febr. 8. 10:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/12 anonim ***** válasza:
100%
Szeret és fejlődik, alkalmazkodik. Ezt értékelhetnéd...
2018. febr. 8. 10:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/12 A kérdező kommentje:

És azt hogyan találjam ki, hogy nem túl gyors-e a tempó?


Mármint, hogy nem kérek-e túl sokat tőle vagy túl gyorsan. Szerintem neki idő kell, hogy alakuljon és mivel egyébként egy ideje előttem nem is volt kapcsolata, így maga a helyzet is új.

2018. febr. 8. 10:35
 5/12 A kérdező kommentje:

Értékelem tényleg, csak attól tartottam hogy mi van ha esetleg majd azt fogja érezni hogy neki mindez mégsem kell és vége.

Szóval hogy nem mondja-e azt x idő múlva hogy én megváltoztattam és nem veti-e ezt a szememre.

2018. febr. 8. 10:37
 6/12 anonim ***** válasza:
Ilyesmiket simán megbeszélhetnél vele. Nyugodtan rákérdezhetsz, hogy nem gyors-e neki a tempó. Esetleg van-e valami, amit kényszérnek érez. Egyéb iránt nem hinném, különben már rég szóvá tette volna, vagy észrevennéd a viselkedésén.
2018. febr. 8. 11:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/12 anonim ***** válasza:

te "alakulsz" hozzá?


mert akkor valószínű nem unja meg

2018. febr. 8. 11:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/12 A kérdező kommentje:

Valamennyire biztos alakulok hozzá.


Megnézek vele olyan filmet is amit amúgy magamtól nem néznék meg. Vagy tanulok tőle új dolgokat, amiket előtte eszembe se jutott volna, vagy esetleg nagyon ritkán. Tőle viszont szívesen tanulom.


Egy példa: én nem szoktam meditálni, ő igen....ettől még szívesen kipróbálnám vele, bár még nem került rá sor.


Tanultam tőle harcművészetet, ő ilyesmihez is ért, pedig magamtól biztos nem kezdtem volna el ilyesmivel foglalkozni.


Személyiséget tekintve is lehet hogy alakulok, például ő az egyik oka ami miatt a mindent túlgondoló személyiségemen változtatni szeretnék.



Nem mondom hogy rengeteg mindenben változok,alakulok de van rá példa.

2018. febr. 8. 12:49
 9/12 anonim ***** válasza:
100%

"Értékelem tényleg, csak attól tartottam hogy mi van ha esetleg majd azt fogja érezni hogy neki mindez mégsem kell és vége.

Szóval hogy nem mondja-e azt x idő múlva hogy én megváltoztattam és nem veti-e ezt a szememre."

Hogy neki ez mégsem kell? Ilyet akkor érez az ember, amikor elmúlt a szerelem, és nem marad a helyébe semmi, ami összekötné a két embert. Neked az a dolgod, hogy életben tartsd az érzelmeket. Ha ez megvan, nem fog ilyesmit érezni.

Az meg, hogy megváltoztattad, teljesen természetes folyamat. Arról szól a párkapcsolat! Hogy változunk, hogy jobb emberré, szerethetőbb partnerré válunk.

2018. febr. 9. 14:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/12 A kérdező kommentje:

Sok mindenben tényleg változik .... például kifejezetten nem szeret e-mailezni meg ehhez hasonló dolgok, de ha valami problémám van és megkeresem vele e-mailen keresztül, mégis ír nekem... nem is keveset.


Az egyetlen dolog ami néha bevallom zavar az a munkához való hozzáállása. Nagyon szorgalmas ami amúgy nem lenne baj, sőt, csak van amikor elkezdi a melót és mintha már más nem is lenne...például nekem nem ír...vagy ha ír is akkor is rögtön azzal kezdi hogy mit csinál éppen, mit dolgozik, milyen érdekes stb.

Ezzel nem lenne baj de például volt hogy egy haverjának tudott írni munka mellett is nekem meg nem. Inkább ez zavart hogy ha annak igen, akkor nekem is írhatna egy sort.


Érzem hogy fontos vagyok neki meg amúgy sok mindent megtett értem csak ez a munkamániája idegesít néha.

Persze annak örülök ha szereti a munkáját csak néha úgy tűnik már szinte túlszereti.

Meg az az elsődleges gondolata.


Amúgy érzem sokszor tényleg hogy szeret... de ezzel nem tudok néha mit kezdeni...

Részben neki van igaza...de néha meg nekem.


Valahogy próbálom elfogadni hogy ilyen fontos neki a munka... a hivatása, nemcsak a munkája.... de azt se akarom hogy én ne legyek neki olyan lényeges.

2018. febr. 11. 11:54
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!