A mai húsz alattiak miért vannak annyira elszállva maguktól?

Azt vettem észre sok cikk, könyv (érdemes Tari Annamária, dr. Almási Kitti és Csernus Imre műveit, cikkeit, hanganyagjait elővenni) és az itteni kérdések és válaszok olvasása közben, hogy a mai tizenévesek rettentően el vannak szállva maguktól.

17 évesen tőlük közel tíz vagy annál idősebbel kezdenek ( https://www.gyakorikerdesek.hu/felnott-parkapcsolatok__parka.. https://www.gyakorikerdesek.hu/felnott-parkapcsolatok__egyeb.. (a legviccesebb mikor azt írják, hogy ők sokkal érettebbek a korosztályuknál) világnézetük sehol, felelősséget se vállalnak semmiért, szórják anyuciék pénzét (akik olyan h..lyék, hogy még pénzelik is őket, ahelyett, hogy megnevelnék őket és szeretetet adnának nekik, nem pénzt), céljaik nincsenek, önismeret és önszeretet fogalmát se ismerik, de rettentően önbizalomhiányosak és magányosak. A Facebook-on és a telefonon élik az életüket.

És ők vannak felháborodva, ha tőlük idősebbek felhívják valamire a figyelmüket, hogy ezen és ezen változtassanak, mert az csak a javukat fogja szolgálni a későbbiekben.

De a kérdés vonatkozhatna sok húszas éveikben járó fiatal felnőttre is.

A tizenéveseknél hol vannak a szülők, akiknek az lett volna a feladatuk, hogy normális gyereket neveljenek belőlük? A mai 20-25 évesek meg mikor óhajtanak agyilag és érzelmileg is felnőni és felelősséget vállalni saját életükért és tetteikért? Mikor akarnak a saját lábukra állni és nem a másikra mutogatni, ha valami nem sikerül?

A technikai fejlődés ennyire negatív irányba sodorta volna a társas kapcsolatokat, a neveltetést és a szülő-gyerek kapcsolatot?

Hogy látjátok ti ezeket?