Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Egyéb kérdések » Párom rájött hogy egyszer...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Párom rájött hogy egyszer megcsaltam, s azt mondta hogy együtt maradhatunk, de ehhez első lépés hogy?

Figyelt kérdés

A közösen megvenni tervezett kocsit teljesen én fizessem. Azért itt nem milliókról van szó, "csak" pár százról de akkor is. Most mit csináljak? Eddig úgy volt közösen vesszük és az én nevemen lesz, mivel neki még jogsija sincs... És hogy nyáron összeköltözünk, tehát igazából mindegy kinek a nevén van, addig lesz jogsija, mindketten használnánk.

Tudom megérdemelném hogy ezt kihasználva utána szakítson, de ez szerintem akkor sem így működik. Tudom hogy óriási hibát követtem el, de mellettem szóljon, hogy instabil volt a kapcsolatunk, és bár évek óta együtt voltunk (egyhelyben toporogtunk), még a családjának sem volt hajlandó bemutatni, illetve mindenhova külön mentünk. És azóta nem találkoztam a másikkal, csak beszélünk néha, mégha az kissé szaftos is.

Miféle feltétel ez hogy akkor én vegyem meg egyedül az ő nevére, és akkor talán megbocsájt?? TALÁN... Ha nemet mondok, szakít. Persze lehet csak próbára akar tenni, hogy így bizonyítsam, vagyis ezzel is, hogy tényleg őt szeretem, és igazán fontos nekem.

Szerintetek?


(A kioktatásokra hogy mekkora Q vagyok, nem vagyok kiváncsi, azt enélkül is tudom. Inkább a helyzetre válaszoljatok. Köszönöm)

N


2018. ápr. 4. 19:48
 1/10 anonim ***** válasza:
88%
Hagyd a fenébe szerintem, ő szemétkedik, neked meg nem való a kötött kapcsolat.
2018. ápr. 4. 19:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/10 anonim ***** válasza:
90%

Szánalmas és gyerekes az ő viselkedése. De hát te választottad őt.


És miért is nem hagyod ott, ha már úgyis annyi a kapcsolatnak?


Amit ő szab, az zsarolás és játszmázás. Nincs értelme, de hát lehet, hogy megérdemled.


A te életed, neked kell dönteni.

De ahol már volt megcsalás, ott már eleve halott az egész kapcsolat.

2018. ápr. 4. 19:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/10 anonim ***** válasza:
91%
Miért vagy vele, ha ennyire sekélyes a kapcsolatotok? Beéred olyan sráccal, aki évekig nem mutat be otthon és nincsenek közös programok?
2018. ápr. 4. 19:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/10 anonim ***** válasza:
100%
Semmi értelme nincs mert talán megbocsájt de a tüske mindig ott lesz benne és soha nem fog benned bízni. Megveszed neki a kocsit aztán mehetsz amerre látsz :D mert utána se lesz semmivel sem jobb. Elb**tátok ennyi ebben nem áll melletted semmi. Te is tök ugyan olyan hibás vagy. Ha egy helyben álltatok nem mutatott be külön mentetek mimdenhova akkor minek maradtál vele? Szóval ez van oldd meg így jártál.
2018. ápr. 4. 19:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/10 anonim ***** válasza:
88%

zsák a foltját, hasonló a hasonlóval stb.


a kérdés inkább az miért vagytok még együtt? megcsaltad, eltitkoltad, erre anyagilag akar elégtételt venni. gyerekes, komolytalan.

2018. ápr. 4. 20:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/10 A kérdező kommentje:
Amúgy utána jobb lett, megismertem a családját, a barátait, s egyre közelebb kerültünk érzelmileg. Már egész jó volt, csak én hülye megtartottam talonban ezt a srácot, de már egyre kevésbé vágytam rá hogy találkozzunk még valaha.
2018. ápr. 4. 21:27
 7/10 anonim ***** válasza:
100%
Te ribi vagy, neki meg lenne ingyen egy autója, nem tudom mi ezzel a probléma...
2018. ápr. 4. 22:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/10 anonim ***** válasza:
100%

"És azóta nem találkoztam a másikkal, csak beszélünk néha, mégha az kissé szaftos is. "


Eddig a pontig sajnáltalak..itt felb.sztál, úgyhogy jó étvágyat a főztödhöz

2018. ápr. 5. 09:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/10 A kérdező kommentje:

#8, neki is ez tett be, jogos a kiakadás. Csakhogy nekem ez már nem jelentett semmit, bár tudom ezt nehéz elhinni... Ha akartam volna, találkozhattam volna vele már.

Meg az én szememben az írás nem akkora bűn, de elismerem hogy nem kellett volna.

2018. ápr. 5. 10:08
 10/10 anonim ***** válasza:
100%
Hibáztál, ő meg bosszút akar állni, illetve büntetni kezd. Kitudja meddig? :)
2018. ápr. 5. 12:25
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!