Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Egyéb kérdések » Ti vontatok már le ebből...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Ti vontatok már le ebből következtetést?

Figyelt kérdés

Azt állítják, ha egy ember vonzódik a másikhoz, tudat alatt is úgy helyezkedik mondjuk egy társaságban, például beszélgetés közben, hogy a lábfejei és az alsó test a másik felé fordul, szinte rázár. Ti ezt megfigyeltétek már, lehet ebben ráció?

Múltkor 5-6 fős társasággal beszélgettünk, mellettem állt az a srác, akivel tavaly elindult köztünk valami, de végül nem lett belőle semmi, fél évig nem is találkoztunk. Most 3 hét alatt 2x is összefutottunk a közös társaság által. Kíváncsi vagyok, kiváltok-e belőle még valamit, akár tudat alatt is. Szóval mellettem állt, és azt figyeltem meg, hogy végig rámzárt a lábaival, ha pedig átmentem a túloldalára, fordult ő is felém. Pedig nem is velem beszélgetett, mi kb 3-4 mondatot váltottunk a kb 1,5 óra alatt. Létezik, hogy ez tényleg jelent valamit nála akár tudat alatt, vagy csak kamu? Amúgy 1x egy mondva csinált okkal, vicceskedve megölelt, de ugye az egy teljesen tudatos dolog volt, az tök más. Köszi!


2018. ápr. 23. 15:18
 1/6 anonim ***** válasza:
Kérdezz rá, ne bonyolítsd túl feleslegesen. Nekem egy beszélgetésben az alsó testem pont arra fordul, amerre a felső. Nem csavarodok ki...
2018. ápr. 23. 15:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/6 A kérdező kommentje:

Bonyolult a történet, nem kereshetem meg csak úgy. Meg nem is vagyok benne biztos, hogy az őszintét mondaná, ezért gondoltam, hogy akkor majd figyelem a testi jeleket, gesztusokat, de nem tudom, ezek mennyire helytállóak.

Mivel mellettem állt, többnyire a felső teste is félig felém volt fordulva, de volt, mikor nem, és a lába kitekeredve meg felém :D Viszont néha-néha lecsekkoltam magam, és arra lettem figyelmes, hogy bár én sem vele beszélgetek, mégis az alsótestem és a fél felsőtestem felé volt fordulva, egyáltalán nem tudatosan. Nálam ez egyértelmű, hiszen nekem azóta is ő a nagy ő, szóva ilyen alapon lehetne valaminek a tudat alatti jele, de nem tudom, ezért is kérdezem, kinek milyen tapasztalatai vannak az ilyen testi jelekkel.

2018. ápr. 23. 15:32
 3/6 anonim ***** válasza:
90%

Ez hülyeség. Hány évesek vagytok?

Amúgy, én úgy tartom a lábam, ahogy kényelmes. Az esetek többségében pedig nem fordul senki felé.

2018. ápr. 23. 15:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/6 anonim ***** válasza:

#2: Az ilyen sztorik általában 2 mondatban elmondhatóak, csak néhány csaj szereti feleslegesen túlcsavarni a dolgokat. Nézd meg, hogy amit leírtál, az 2-3 mondatban összefoglalható tömören és mégis hosszasan írtad le :D

A megoldás tényleg annyi, hogy szólsz neki, hogy találkozni és beszélni akarsz vele.

2018. ápr. 23. 15:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/6 anonim válasza:
48%

En tanulmanyoztam a testbeszedet valamennyire es szerintem igaz.

Probablj ki meg nehany trukkot :)

2018. ápr. 23. 16:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/6 anonim ***** válasza:
53%

Igaz.

Ha nevettek és rád néz, az is igaz. Ilyen helyzetben automatikusan arra a személyre nézünk aki tetszik.

De ezekkel a jelekkel önmagában nem sokra mész, ha nincsen érdemi kommunikáció.

Szóval ha szeretnél valamit, akkir hívd ek.

2018. ápr. 23. 18:03
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!