Egy kapcsolatot tényleg hátra kell sorolni a fontossági sorrenben? Karrier (tanulás) stb fontosabb kell hogy legyen?

Az az ember, aki most szerelmes beléd, legyen férfi, vagy nő, 2 év múlva ugyanúgy félrekurhat, viheti a kocsit, házat, kutyát, gyereket.

De a tudást, pozíciód senki nem veheti el.

Mondom úgy, hogy egyetalán nem vagyok karrierista, sőt, kifejezetten taszít ez az életmód. De ebben a világban csak magadban bízhatsz.

Minden ember maga dönti el mi a legfontosabb amit meg akar élni az életben, és mit akar elérni.

Karriert akar e befutni, vagy elég ha valahol alkalmazottként dolgozik, fix munkaidő átlagos fix fizetés, és van ideje minden este a párjára, és magára is.

A tanulási korszak az teljesen más, amíg ne vizsgázol le, vagy diplomázol le addig semmi sem biztos.

Ha nő vagy, akkor iskolás korodban azt hallgathatod, hogy ne a fiúkon járjon az eszed, első a tanulás.

Utána meg azt, hogy ne legyél karrierista, egy nőnek mégiscsak a család kell legyen az első.

Ezt rakd össze.

Azt nem tudom, hogy a férfiak mit hallgatnak, milyen gondjaik vannak ilyen téren.

Azért az céloktól függetlenül hasznos, ha mindkét fél teljesen önállóan, magabiztosan meg tud állni a lábán. Mindkettőtöknek jó, neked azért, mert bármi dolog történik (akár megcsal és elhagy két gyerek mellett, akár valami nagyon csúnya betegsége van és meghal, akár csak simán eltávolodtok egymástól, vagy netalán egy balesetben ő válik munkaképtelenné), neked is és neki is jó, hogy közösen tudtok tenni a céljaitokért. Az a kapcsolat sosem lesz teljes egészében egyenrangú, ahol az anyagi terheket egy az egyben az egyik fél viszi a vállán, a házimunka, gyereknevelés terheit meg csak és kizárólag a másik. Munkamegosztás van, de egyenlőség nincs, és ez azért manapság bizonytalan megélhetést és családi hátteret biztosít az embernek.

Az egyetemmel kapcsolatban, a tizenéves, kora huszonéves kapcsolatokat illetően viszont teljesen más okból fontosabb a tanulás, karrier, mint a kapcsolat. Az egyetemet ott hagyni, rosszabb vagy kevésbé piacképes szakot választani, esetleg olyasmit tanulni, ami nem is érdekel, csak azért mert mondjuk ez az egyetem van a közvetlen környezetetekben, és félsz elköltözni mondjuk 200 km-vel messzebb igenis butaság. A tizenéves korban köttetett párkapcsolatok az esetek 95%-ra felbomlanak olyan 20-25 éves korra (nem KSH, csak hasracsaptam, de tény, hogy a legtöbb az megszűnik), ha meg nem, akkor meg valami borzalmas megszokáson alapuló ragaszkodó együttélés lesz belőle, nem egy valós felnőtt párkapcsolat. Szóval, ezért kocckáztatni azt, hogy valami jót és előre mutatót kezdjen az életével az ember, nem kicsit ostobaság, bármennyire is azt hiszi, hogy nagyon szerelmes. Ha meg tényleg olyan erős a szerelmük, akkor meg kibírja ezt az időt, ez sem kivétel nélkül való, nyilván.

A munkalehetőségek meg... Nem minden szakmában van itthon jó munkalehetőség, sőt, sokaknak az egyedüli kitörést a minimálbéres vegetálásból csak a külföldi munkavállalás tudja megadni. Azért nem mindegy, milyen életszínvonalon élsz, és mondjuk egy éppen csak kezdődő, bár ígéretesnek tűnő kapcsolatért nem biztos, hogy megéri kockáztatni egy esetleges nagy lehetőséget, mert - itt visszatérünk az első bekezdésemhez - nem mindegy, hogy eltartanak, elvegetálsz, vagy magabiztosan megélsz egyedül is, bármi is van, és netalán te is tudod támogatni a párod, ha úgy hozza a szükség.

Nyilván mindez egyedi elbírálás függvénye, én semmi pénzért nem hagynám itt a férjem, ha netalán kapnék egy csábító munkalehetőséget mittudomén, Svájcban, akkor vagy vele együtt mennék, vagy sehogy. De ehhez hozzátartozik, hogy van itthon saját tulajdonú ingatlanunk, amit Svájcban nyilván nem tudnánk megengedni magunknak, mindkettőnknek jól fizető munkahelye, az országos átlag feletti életszínvonalat tartunk fenn, szóval egy akármilyen lehetőség nyilván nem tudna elcsábítani a férjem mellől. De ha csak koliban laknék az exemmel, akit ismerek mondjuk 3 hónapja, és akkor jönne egy lehetőség Svájcban, kettőig sem számolnék, és már a repülőn ülnék, mert az nyilván egy teljesen más élethelyzet, ahol nem lehet csak és kizárólag a szerelmet és a szenvedélyt fontosnak tartani. Szerelmed lehet több is az életben, de kivételes lehetőségek nagyon ritkán jönnek, sokaknak soha egyszer sem.

Szerintem ez egy olyan dolog, amihez mindenki másképp áll hozzá, mindenkinél más a fontossági sorrend. Ilyenkor számításba kell venni azt is, hogy mennyire komoly a kapcsolat, mennyire egyeznek a közös célok, ki mennyire kompromisszumkész és mi az, amit a jobban akarsz, egy kapcsolatot/családot alapítani vagy inkább a karrieredre akarsz koncentrálni. Mindig neked kell tudnod, hogy mi a fontosabb, mi tesz igazán boldoggá és számolnod kell azzal is, hogy mi van ha másképp alakulnak a dolgok, mint ahogy azt vártad. Nem csak annak kell számolnia csalódással, aki egy kapcsolatot választ, hanem annak is, aki a munkát választja, mert sose tudhatod, hogy később hogyan alakulnak majd a dolgok.

Én például nem dobnék el egy jól működő kapcsolatot egy jó munkáért, mert nálam más a fontossági sorrend. Hiába lenne jó munkám, ha esténkét csak az üres lakás várna haza és nem várna ott az az ember, akivel az életemet meg szeretném osztani.

Szóval van olyan, hogy tűzön-vizen át dolog, ha egy kapcsolat biztos alapokon áll és mindkét fél így is áll hozzá.

7 éve vagyunk együtt a párommal, nagyon fiatal korom óta.

Sosem volt még olyan gondolatom (tudtommal neki sem), amibe ő nem venne részt.

Ha irtózna valamelyikünk a külföldre költözéstől például akkor szó sem esne róla.

Számomra nem volt fontosabb a tanulás nála. Ha ő igényelte a figyelnem akkor azt hanyagoltam és általában valamiért mindig mellette kellett lennem. Ennek mostanában iszom meg a levét. Egyenlőre nem érzem, hogy sokat vesztettem pedig valójában valószínűleg de.

Elmentem dolgozni, neki ez nem tetszett azt is hagytam..

Nem tudom hol az arany középút..