Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Egyéb kérdések » Rosszul kellene éreznem magam...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Rosszul kellene éreznem magam emiatt, hogy így választottam párt?

Figyelt kérdés

A barátommal nem régóta vagyunk együtt. Az első randin teljesen elvarázaolt, nagyon jól kijöttünk, tetszett is külsőre, figyelmes volt, nagyon megtaláltuk a közös hangot a beszélgetésben, szóval rendben voltak azok az alap elvárások, amik szerintem mindenkinek fontosak, legalábbis azoknak, akik igazi társat akarnak.


Viszont 100%-ig nyilván nem voltam benne biztos, hogy akarok-e folytatást, nálam ez nehezen alakul ki. Szimpatikus volt alapjáraton is, de valamiért nekem azzal tette ki a pontot, hogy maradt a klasszikus nemi szerepeknél a randin és utána is. Persze, mi is poénkodunk egymással, meg neki is vannak kevésbé úriemberes megnyilvánulásai felém (amit egy csöppet sem veszek sértésnek), de betartja az illemet, nem szarrágóskodik, mikor először aludtunk együtt, nem szétdobta magát és leszart, hanem egész este ölelgetett, csinált nekem reggelit is, mindenhova hívni akar a barátaival(nem akaszkodik rám, de úgy be akar vonni), szinte mindent fizetett eddig (múltkor mondtam, hogy elég, most már én is hadd), de sosem csinál ügyet sem abból, hogy ki fizet, sem abból, hogy hova menjünk. Ráadásul nagyon igényes, tiszta, nem kell rászólni, hogy zuhanyozzon le vagy hajtogassa össze a ruháit, mindent rendben tart az albiban is, ahol lakik és a másik két srácra is ráparancsol, hogy ne hagyják ott a koszos edényeket.


Úgy érzem, kifogtam a főnyereményt, de bűntudatom van kicsit, amiért ilyen "felszínes" dolgok miatt lettem érte oda méginkább. Mármint, ilyenek, mint az, hogy meghív egy csomó helyre és nem zavarja, hogy ő fizet, meg hogy cipelget mindenhova (nem kocsival, hanem hogy így elhív meg belerángat a dolgokba), meg hogy etet(:D) meg hogy ennyire rendes és így feltalálja magát és kezdeményez a kapcsolatunkban is és azon kívül is, akár olyan dolgokban is, amihez ő sem ért teljesen (múltkor bedobta, hogy fessük már ki a szobát, mert ronda, egyikünk hülyébb hozzá, mint a másik, mégis belevágtunk)... Szóval hogy nem egy ilyen vérliberalista szarrágó, hanem az a kicsit régivágású férfi, aki udvarol, meg az előző barátnőjével úgy költözött össze, hogy a lány még tanult és a költségek nagy részét átvállalta... Nem akarom magam egyáltalán eltartatni, megvan a magam háttere és fizetése, csak vonzó, hogy egy olyan ember, aki inkább megkönnyíti és mégszínesebbé teszi az életemet úgy, hogy ez egy csöppet sem esik nehezére látszólag (és emiatt nem győzök elég hálás lenni).


Tudom, hogy egy kapcsolatnak nem erről kellene szólnia és nem is erről szól, mert emberileg és külsőre is tetszik, de ezek a dolgok nagyon "meggyőztek" arról, hogy mellette maradjak és ne gondolkodjak azon, hogy akarok-e vele összejönni.


2018. jún. 21. 14:17
1 2
 1/15 anonim válasza:
100%
Szerintem nem probláma mind1 mi miatt szereted az a lényeg hogy tetszik neked és te is neki ::
2018. jún. 21. 14:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/15 anonim ***** válasza:
82%
Nincs ezzel baj, de nem árt, ha felfedezel még néhány szimpatikus dolgot benne mert ezek idővel csökkenni fognak.
2018. jún. 21. 14:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/15 anonim ***** válasza:
95%
Hogy rosszul kellene- e érezned magad emiatt, azt nem tudom, de hogy rosszul érzed magad emiatt, az a fent leírtakból látszik... Köszönjük a Coming Out-ot, a megoldás az továbbra is a tiéd...
2018. jún. 21. 14:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/15 anonim ***** válasza:
41%

Nem,egyáltalán nem. Végre valaki,aki tudja értékelni a normális embereket is,és nem csak a bunkó taplókat,mint a nők 99%-a...

Egyébként elmondom neked,hogy a normális srácok 90%-a ilyen,és "mindent" megtenne egy normális nőért,aki értékelné őket. Na ezeket a srácokat ignorálja a való életben a nők 99%-a, mert túl unalmas,meg papucs szerintük.

De ha jól odabasz neki egyet,akkor már mekkora alfahím valaki,és tudja mit akar,ezt mondják a nők,és ilyenekkel is vannak együtt sajnos.

A kérdésben említett hasonló típusú srácokat meg szarba sem veszik...

Szóval nem, nagyon jól csinálod.

27/F

2018. jún. 21. 14:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/15 anonim ***** válasza:
77%

Szerintem ez egyszerű: ha a klasszikus férfiszerepért cserébe kész vagy egy klasszikus női szerepet nyújtani, vagy legalábbis bármilyen más, de összemérhető módon kompenzálni az ő erőfeszítéseit és hasonlóan aktív részt vállalni a kapcsolatban, akkor semmi problémát nem látok ebben.


Nekem csak azzal lenne bajom, ha egyoldalú a dolog.

2018. jún. 21. 14:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/15 A kérdező kommentje:

Még szép, hogy elgondolkodtam rajta, hogy ez normális - e, hát itt meglincselik azt, aki az ilyesmit párválasztáai szempontnak tekinti.


Amúgy nagyon sok más dolog is tetszik benne, de elég nehezen foglalok állást úgy, hogy én valakivel akarok lenni és itt meglepően nem volt nehéz, mert annyira "tud mindent, amit akartam" még akkor is, ha féltem bevallani, hogy jólesik, ha egy férfi kicsit kiszolgál és kicsit "udvarol". Nem élnék a jóindulatúságával és a törődésével soha vissza, kihasználni sem akarom, most is azon töröm a fejem, hogy hogyan járjak a kedvében, de ezekről a dolgokról nem vagyok hajlandó elmondani, mert jólesnek. :S És kicsit úgy érzem, hogy emiatt olyan vagyok, akiket itt többnyire csak szutykoknak becéznek.

2018. jún. 21. 14:36
 7/15 anonim ***** válasza:
3%
Nem az a gáz, hogy azért jön be, mert kinyalja a popsid, hanem az a gáz, hogy tök rendes a srác és nemsokára mégis kifogod dobni egy parasztért. Kb. mindennapos sztori, erre az oldalra is rendszeresen jönnek ilyen kérdések.
2018. jún. 21. 14:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/15 anonim ***** válasza:
68%
Ezek nagyon jó tulajdonságok. Lehet ezért lepontozni, de én is régi vágású vagyok ezen a téren. Tudom, hogy egyenjogúság van, stb, de én is szeretem, ha a fiú állja a randit, udvarol, kinyitja nekem az ajtót. Persze én is teszek a kapcsolatba (pl kedvére főzök, én is veszek neki ezt-azt, ha látok valamit, amiről ő jut eszembe). Minden nő más, teljesen normálisak az igényeid az én szememben.
2018. jún. 21. 14:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/15 A kérdező kommentje:

7:miért tenném?

Ha izgalom kell, csak írok neki, hogy találjunk ki valami olyat, ami eddig még nem jutott eszünkbe és csinálunk mi ketten is elég izgalmat. ☺


Nem vagyok az, aki egy idegen farokba ülve keresi az izgalmat, jobban szeretem a biztonságos és maradandó dolgokat. Csak felbolygatja az életemet, ha nem stabil a magánéletem, emiatt is voltam nagyon sokáig inkább szingli. Ő meg olyan kis stabil, kiszámítható, sosem játszmázik, ránézek és sosem merült fel még bennem, hogy hányadán áll velem, mert mindig ugyanazt mutatja felém stabilan, akkor is, ha néha veszekszünk.

2018. jún. 21. 14:46
 10/15 anonim ***** válasza:
50%
#9: Miért? Mert túl jófej és túl korrekt, idővel nem fogod elég dominánsnak találni. Valaki írjon be egy emlékeztetőt és nézzünk rá a kérdésre fél év múlva, hogy együtt vagytok e.
2018. jún. 21. 14:51
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!