Más is érezte már így? Ti mit gondoltok erről?

A párom és én mindketten huszonévesek vagyunk, ő túl van 25-ön, én még nem. Jelenleg tanulok, jövőre fogok végezni. A megbeszéltek szerint amint végzek, odaköltözök és munkát keresek. Ő már évek óta dolgozik. Van autója, jogsija, jó családi háttere, rendezett anyagi háttere, stb. Én nagyon rossz családi háttérrel rendelkezem, nem hogy támogatnának még vissza is rántanának legszívesebben (hát még anyagilag...), ezelőtt évekig dolgoztam, de jogosítványra sem jött sajnos össze a pénzem, nem hogy autóra. Emiatt úgy érzem, elég nagy közöttünk az "anyagi szakadék". A mostani iskolám miatt nem tudok munkát vállalni, nem a lakhelyemen tanulok. Az iskolám városában bár akadna diákoknak munka, a rossz buszjáratok miatt hazajutni nem tudnék, családommal megbeszéltem, ők nem segítenének a hazajutásban, ha úgy alakul, így ezen ambícióimat feladtam, s úgy döntöttem, iskola idő alatt a tanulmányaimra koncentrálok.

Mindketten családközpontúak vagyunk, ő szeretne már házasodni is a következő pár éven belül. Erről beszéltünk, benne vagyok, nem félek az elköteleződéstől. Nagy köztünk az egyetértés, teljes az összhang.

De! Én nagyon félek attól, hogy lehet csak visszatartom őt. Lehet ha talált volna egy már dolgozó, rendezett hátterű nőt, akkor jobb lenne neki, ez a gondolat pedig nagyon kiakasztó. Lehet, hogy "gyorsabban és könnyebben" tudna tervezni vele és előre fele haladni a közös élet megszervezésében... Mire odaköltözök, munkát vállalok, utána szeretnénk házat nézni és vásárolni, eljegyzés, esküvő (ezt már beszéltük, hogy neki majd "többet" kell hozzátenni anyagilag, korából illetve abból kifolyólag, hogy ő már évek óta rendes, jól fizető állással rendelkezik, én meg ehhez viszonyítva...). Valamelyik nap megemlítettem neki, hogy lehet jobb lenne számára egy másik, anyagilag stabilabb társ. Azt mondta buta vagyok, érzelmileg-testileg teljesen megfelelünk egymásnak, ismeri a családom, tudja a helyzetem, mindig mondja, hogy nekem a tanulás az első - s addig ő lefektet pár anyagi alapot a jövőnket illetően.

Ő egy nagyon érzelmes ember, ahogy én is, de néha rosszul érzem magam. Rossz érzés, hogy én anyagilag nem tudok olyan stabil lenni, mint ő, nem akarom véletlenül se lehúzni, vagy kihasználni. Jelen helyzetben nem tart el, nem élek nála, semmi ilyen nincs a dologban, nem ad havonta pénzt (nem is fogadnám el!), én nem kérek tőle...

Voltatok már ilyen helyzetben? Csak bebeszélem magamnak, az érzelmes lényem miatt saját magamat hergelem? Nők és férfiak véleménye is ugyanúgy érdekel!