Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Majdnem hármas. Voltatok-e már igy és mi a véleményetek erről az esetről?
A párommal lassan öt éve vagyunk együtt, komoly, közös tervekkel és nagyon jó kapcsolatban.
Idáig nem történt hasonló eset, ám az este mondhatni hárman szexeltünk.
Azért majdnem, mert a következő történt:
Nálam iszogattunk, én a párom és egy barátnőm, aki szintén gyerekkori barátja a páromnak, vele és a párjával vagyunk nagyon jó barátságban.
Aztán szóba jött ez a téma, beszélgettünk, hogy ők miket csináltak ezen a téren stb. Ekkor már csak bugyiban voltam mert meleg volt. A párom már a téma hallatán is nagyon felizgult és ráirányitotta a másik lány kezét a fenekemre. Ekkor ő mondta, hogy most hagy minket, hogy végezzük a dolgunk.. a párom meg kérte, hogy maradjon, élvezkedjünk ketten és ő majd néz. Igazából engem mindig is érdekelt, hogy milyen lehet egy más lánnyal, titkos vágyam volt ,a párom meg nem vette megcsalásnak és nem a lánytól akart bármit is. Végül belement és az történt, hogy engem a párom hárulról tolt és mi közben élvezkedtünk a lánnyal, csók,simogatás és amit még lehet.... Annyi történt összesen, hogy a végére mindkettőnket egyszerre ujjazott a párom és ennyi.
Fogalmam sincs, hogy tudtam belemenni, nem voltak gátlásaim, mindig is érdekelt ez, és mikor láttam, hogy a barátom mennyire élvezi , hogy mellette két lány ilyet tesz, arra gondoltam, hogy megadom neki ezt az 'ajándékot'.
Most, józanon gondolkodom egy kicsit a helyzeten...Érdekes, hogy nem vagyok féltékeny, holott általában máskor az vagyok, s most főleg hozzá is ért úgy egy másikhoz, persze nem szeretkezett volna vele, ezt ő is mondta ma is. Elkellene könyvelnem egy őrült esetnek, de azon jár az agyam, hogy esetleg nem fogja-e negativ irányba befolyásolni a kapcoslatunk, hogy ilyen intim területre engedtünk be valakit kettőnk közé?
Akinek volt hasonló esete, leirná a tapasztalatát? Illetve mit gondoltok erről? Megcsaltuk egymást, vagy ez relativ?
22n
Szerintem ahol mindketten jelen vagytok, beleegyeztek, ott nem történik megcsalás. Mint egy swinger klubban, az sem nevezhető kifejezetten a másik átverésének.
Más kérdés, hogy a barátnőd az ujjazással megcsalta a pasiját, akinek nem volt lehetősége beleegyezni és élvezni a helyzetet, de ez nyilván már nem a ti problémátok.
Ez a ti dolgotok.... De bátor vagy abba bele se gondoltál hogy a párod vérszemet kap?
Gondolom nem csak a látvány izzgatta 5 év után látott más nöi testett és érintett is...
Ne csodàlkozz ha leközelebb kimaratsz belöle...
Elinditottál egy lavinát magad körül...
Köszönöm a válaszokat!
Hát, ha más nő kell neki akkor mehet... de úgy gondolom, aki megakar csalni valakit az megteszi egy ilyen eset nélkül is... s nem a párja mellett fekve. Igazából én mondtam, hogy ujjazza meg mert nem tudtam annyi fele figyelni.
De nyilván van bennem egy kis büntudat, ezért is tettem fel a kérdést, hogy másnál ez mennyire befolyásolta a dolgokat?
Viszont a reggeli nyilatkozása a páromnak nyugtató volt, amikor azt mondta, hogy esze ágában sem volt esetleg őt is megdni és az én testem a legjobb számára...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!