Miért képtelenek az emberek egymásnak a kellő szabadságot megadni?

Ez egy nagyfokú bizalmatlanság.

Az ilyenek csak hangemberek, mondják a szépet és a jót, hogy ő a tökéletes az igazi meg mindnekinél jobban ismeri és bízik benne....

aha persze.....

hát azért nem kell annyira megteremteni az alkalmat erre-arra.

Nem mondom, hogy ne mozduljon ki egymás nélkül a pár, de ha valaki rendszeresen bulizik a másik nélkül, az biztos, hogy nem vezet sok jóra.

Nem bíznak egymásban.

Nekünk vannak programjaink együtt és külön is. Egyikünk sem féltékeny típus. 7 éve működik.

Csak a saját érzéseimet tudom leírni ezzel kapcsolatban.

Nekem az fáj, amikor ő ragaszkodik a külön programjaihoz, hogy időnként úgy érzem, csak egy pótszer vagyok, aki akkor kell, amikor éppen nem akad más, kellemesebb elfoglaltsága. Egy oldaltáska, amit viszünk magunkkal, mert praktikus, de otthon is hagyhatjuk, ha épp nincsen kedvünk cipelni...

Nekem fontos, hogy ott legyen mellettem akit szeretek, szeretem a jó dolgokat, az élményeket vele átélni, hiszen a közös élmények az egyik fő mozgatórugója a tartós, boldog párkapcsolatnak. Ha minden élményt külön élünk át, akkor minek vagyunk együtt egyáltalán?

Nem azt mondom, hogy nem fér bele, hogy pasis-csajos programokat szervezzünk, nem azt mondom, hogy mindig egymás nyakán kell lógni. Nekem pl. énidőre is szükségem van, introvertált vagyok, időnként kell a csend, a töltődés. Máskor barátnőzöm, megint máskor a (nem közös) gyerekekkel megyünk valamerre, ahová ő nem mindig jön. Ő ragaszkodik a haverjaihoz, rendszeresen mennek együtt ide-oda. Ez teljesen oké, és nem is ez zavar.

De most például elment egy hétre, külföldre, nyaralni. És ez már nekem is sok. Szeretem, és nagyon fontos nekem, de ezekkel a dolgokkal hosszú távon nálam szépen ki fogja nyírni az érzelmeket, mert az nem építi az embert, amikor fáj, és a másik meg tehetne ellene, de nem tesz, mert neki máshoz van kedve éppen.

Nem a bizalom hiányzik. Az érzés hiányzik, hogy fontos vagyok, úgy igazán.