Elképzelhető olyan a mai világban, hogy valakinek soha életében nincs egyetlen párkapcsolata sem?

Nekem még sosem volt, és nem szenvedek már amiatt, hogy nincs. Az se okozna problémát, ha soha nem is lenne, mert nem másokban, tárgyakban, emberekben, kapcsolatokban keresem a boldogságot. Minden, ami rajtad kívül van, csak múló örömöt okozhat, de valódi boldogságot nem.

1. Minden, ami benned történik, az a saját döntésed, még ha nem is vagy ennek a döntésnek a tudatában. Ahogy pedig a saját döntéseid alapján benned megtörténnek a dolgok, annak alapján létrejön a külső valóságod, ami szintén 100%-ban a te döntéseid összességének eredménye.

2. Mentális betegségek nem léteznek, csak állapotok, amiken az alany változtathat, HA valóban akar. De sokan nem akarnak valóban változtatni, mert valójában jól érzik magukat az áldozat szerepben. Ez szorosan kapcsolódik az első ponthoz, miszerint minden, ami bennünk létrejön, az a mi döntésük. Így az úgynevezett "mentális betegség" is a MI döntésünk. Ahogy létrehoztuk, úgy meg is szüntethetjük.

"Én nem akartam ilyen filozófiai mélységekbe belemenni."

Itt szó sincs semmiféle filozófiáról. Én arról beszélek, amit megéltem. A saját tapasztalataimról. A saját tapasztaltaim alapján tudom, hogy az én döntésem minden, ami bennem zajlik, és ahogy a külső világomat létrehozom.

"És a mentális betegséget is tudjuk, hogy értsük."

Engem bipolárisnak, szorongónak, antiszociálisnak, depressziósnak, személyiségzavarosnak bélyegeztek volna, ha pszichológushoz mentem volna, és felírtak volna egy csomó gyógyszert, és elhitették volna velem, hogy beteg vagyok, amely betegség rajtam kívülálló okoknak köszönhető, és nem az én döntésem eredménye. De szerencsére nem mentem, mert mindig is tudtam, hogy ezek nem betegségek, hanem állapotok, és az én kezemben van a felelősség, hogy változtatok e rajtuk, vagy pedig azonosulok az áldozat szereppel és eljátszom a beteget.

Nem léteznek mentális betegségek. Egyébként a mentális betegségek nagy részét azért találták ki, hogy jobban menjen a gyógyszeripar.

Persze, hogy van.

ÉN is hasonló vagyok, normális kapcsolatom még soha nem volt. Sőt néha úgy érzem én vagyok az ideiglenes csak mindenkinek.

Valahogy mindig olyan nőket ismerek meg akiknek van társuk barátjuk vagy már férjük, illetve gyerekük...és a legtöbb el sem mondta, hogy van barátja, a férjéről is csak pár nap után, egyeüdl a gyerekesek említették meg, hogy van gyerekük....és ezen kívül 2 olyan nővel volt dolgom akinek ugyan senkije nem volt de csak 1-2 nap szex kapcsolat volt.

Valamiért soha nem olyanokba botlom bele akiknek nincs se barátja , se férje, se gyereke....mindig csak a problémásabbakat fogom ki. immár 34 éve.

Ashton Howard-ot pontozhatjátok lefelé napestig, de tökéletesen egyetértek vele amit korábban írt, azzal is!

A boldogságot bizony tényleg először az embernek magában kell megtalálnia. Annyira bánom, hogy erre én is későn jöttem rá! Igaz nekem már volt(ak) kapcsolatom(aim), de hibáztam ilyen irányban is, hogy egy kapcsolattól vártam el, hogy na most én tök boldog leszek!

Az állapot részével is tökéletesen egyetértek, 'valszin engem is bipoláris zavarral diagnosztizáltak volna régebben, de kellő önfejlesztéssel ilyen téren is sokat lehet fejlődni vagy akár redukálni zéróra! :)

kérdésre:

amúgy igen, elképzelhető. :]

40F