Nem kéne várnom rá?

Barátnőmmel másfél éve vagyunk együtt. Ez eddig a leghosszabb kapcsolatom, viszont mint általában, ez a kapcsolat is a harmadik hónaptól kezdett lejtmenetbe menni. A családja nagyon problémás, szinte mindenki az a típus aki megsértődik valamin ha nem úgy alakul ahogy ők eltervezik. Az első kiránduláson két autóval mentünk, és amikor megelőztem őket (utálok tötymörögni), már abból írási sértődés lett. Én azért nem lettem elfogadva, mert nem bólogatok mindenre. A barátnőm mamája azért jelentett be hozzájuk lakcím ügyileg, hogy meg tudjon figyelni engem, mert gondolták maffiózó vagyok, stb... A többi problémát már nem is akarom nagyon említeni, mert hosszú lenne.

Ami a lényeg, ami a barátnőmet illeti, mindenen megsértődik, és nem lehet hozzá szólni aztán. Mondta már rám, hogy f*asszopó vagyok, takarodjak a g****be. Telefonomat elkériu, hogy megnézze beszélgetek-e lánnyal. Már egy lány ismerősömmel sem állok szóba, holott azelőtt inkább lányokkal beszélgettem. Tehát nincs kvázi barátom, csak egy fiú aki olyan, amilyen. És akkor a fejemhez vágja, hogy nem tehet róla, hogy nincsenek nekem barátaim. Hát de! Neki van két barátnője, egyik imád kölcsön kéregetni, neki is csak a nyűgje, baja van, ezt kellett hallgatnom végig míg nála voltunk, mert felcsináltatta magát, nincs sulija sem. A másik lány ritka nagy szájú személyiség, primitív, aki engem le nyomorékozott mikor a barátnőm vele, és a párjával egy szobában aludt, ami nekem nagyon nem tetszett. De lenyeltem. Én mindenkinek nyelek ebben a kapcsolatban, és ma már ha valamit mondok, az nem igazán van komolyan véve barátnőm részéről. Már arra a szintre jutottam, hogy a fejéhez vágom, hogy a karomat nyújtottam érte végig, mióta együtt vagyunk (bevásároltam neki iskolai kellékeket a szakmához, elhordom őt gyakorlatra autóval, mert derogál neki vonattal menni, sétálni kell...). Egy csomó pénzem tehát elment rá, amit utólag nagyon bánok, mert ennyi stresszt szerintem nem ér meg. Pofátlan módon tegnap elvette kérdezés nélkül az elektromosborotvámat, és elkezdte a lábát borotválni, vagy mondja, hogy vehetek neki ilyen meg olyan nasit. Tudja ő magáról is, hogy nehéz személyiség.

Ez volt egy kis bevezető, most jön a kérdés:

Az a terv, hogy együtt fogunk élni, és nekem az álom városom Budapest. Neki sosem volt az, inkább a környéken akart csak éldegélni. Volt ebből is vita egyébként, de elfogadta, hogy Budapestre mennénk miután befejezte a sulit, amiből van neki még egy év. Mondom oké, megvárom, egy év, illetve pár hónap nem a világ. Erről volt szó eddig, de pár napja meg azt mondta, hogy mondjuk 1-2 évig maradna, hogy szokja a városi életet. Na már most ha hirtelen így változott a véleménye, akkor ki tudja mi lesz akkor. Nem harminc éves koromra akarok oda kerülni, és a nulláról indulni.

Szóval titokban esetleg ti elkezdenétek spórolni Pestre, és amint megvan a pénz, egyik napról a másikra mennétek, vagy várnátok továbbra is a lányra az aktuális helyen, hátha jobb lesz a kapcsolat, illetve meg rizikóznátok, hogy hátha úgy lesz vele, hogy suli vége után rögtön amint tudunk, mennyünk?