Egy ismerősöm ki szokta írni facebookra,a blogjába, hogy a pasija minden nap elmondja, mennyire tetszik neki. Ez vajon igaz ?

Mi 7 éve vagyunk együtt, de a párom szerintem minden nap mond valami hasonlót. Viszont nem ezen múlik a kapcsolat milyensége, ez inkább emberfüggő szerintem. Ő mindig is könnyen bókolt, és nagyon ragaszkodó is, olyan a természete, hogy az ezzel kapcsolatos érzéseit sokszor ki is mondja. Nekem meg, hiába szeretem ugyanannyira, külön figyelnem kell, hogy szavakkal is kifejezzem.

Szóval létezni létezik, és biztos van olyan lány is, aki meg ezt megosztja facebookon.

A 11. válaszoló vagyok, én írtam, hogy 7 éves kapcsolatban minden nap mond valamit.

Tényleg nem minden nap egy-egy új dologról van szó, ahhoz tényleg óriási lírai érzék kellene, hogy valaki így tegyen. Ha kategorizálni szeretném, akkor mondjuk legalább 90%-ban olyan általános bókról van szó, hogy szépnek vagy okosnak talál. Persze a helyzettől függően, nem mindig ugyanazokkal a szavakkal, ugyanabban a szövegkörnyezetben. Nekem pedig számít, a 2500. is jelent valamit, mert a páromtól jön, és ismerem, tudom, hogy ez nála mit jelent. Nyilván nem pont ugyanazt jelenti egy-egy bók, mintha nagy ritkán mondana ilyet. De ez nem azt jelenti, hogy kevesebb, vagy több, egyszerűen más. Az egy másik kapcsolat lenne, ott az az egy jelentene sokat. Ez ez a kapcsolat, itt ez a sok kicsi jelent sokat. Viszont én nem mondanám, hogy egyik univerzálisan jobb, mint a másik, szerintem ez abszolút személyiségfüggő. Ahhoz hasonlítanám egyébként, hogy kik hányszor mondják ki, hogy szeretik egymást. Van, aki naponta többször, van, aki csak jeles alkalmakkor, de tudjuk, hogy ettől még egyik sem szereti jobban, vagy kevésbé a másikat.

A szülői dicséretet én nem mosnám össze ezzel, a párodtól kapott bók szerintem teljesen más értelemben esik jól, mint bárki mástól. Viszont eltérve a témától, érdekes kérdés, amit felvetsz vele, és részben egyet is értek vele, azzal a kikötéssel, hogy szerintem az a fontos, hogy a szülő önazonos és reális maradjon. El tudom képzelni, hogy valakit így nevelnek, olyan környezetben nő fel, hogy könnyen kimondanak dicséreteket, elismerő szavakat. Ha itt som dicséretet kap a gyerek, az szerintem nem gond. Ha amúgy mindenkiben a legkisebb szálkát is megtalálják, de a gyereket még a gonoszságaiért is megdicsérik, mert ő a szemük fénye, az már problémás szerintem, viszont ez meg már megint egy másik kérdés.

A válaszom alapján egyébként valószínűleg nem is kaptál teljes képet. Általánosságban ez jellemző a páromra (egyébként már rám, saját magamra sem, én kevesebbet bókolok, mint ő, és nem azért, mert kevésbé igazak az érzéseim), de ennyi idő alatt nyilván voltak mélypontjai is a kapcsolatnak, akkor kevésbé volt ez intenzív. Most nagyon boldog és nyugodt időszakban vagyunk, így könnyen megy. Abszolút egyetértek veled, hogy az együttélés nem mindig zökkenőmentes, de ez nem mond ellent annak, hogy lehetnek, vagy akár többségében lehetnek a jó időszakok (sőt, akkor jó, ha ezek vannak többségben). A személyes példánkat tekintve egyébként lehet az is hozzájárul ehhez, hogy fiatalok vagyunk, nincsenek gondjaink az életben, se gyerekünk, se hitelünk, se más nagy felelősséggel járó dolog, amihez még nem szoktunk hozzá. Ilyen szempontból felszabadultak vagyunk, ilyen helyzetben könnyebb is szerintem nem kifogynia a bókoknak.

Egyébként természetesen nagyon kevesen tudják, hogy a mienk ennyire bókolós kapcsolat, mert nyilván ezek szinte kivétel nélkül kettőnk közt hangoznak el. Aztán meg minek adjam tovább, senkit sem ez érdekel (most rajtad kívül), hanem legfeljebb, hogy jó-e a kapcsolat. Viszont pont, hogy te látod akkor: az a lány miket ír ki? Minden nap másról bókol neki a barátja?

Én amúgy csak azt akartam megvilágítani, hogy a tényeket nézve van ilyen, de semmiképp sem azt sugallni, hogy ebből kell megítélni egy kapcsolatot, vagy érdemes hasonlítgatni magadhoz/másokhoz.