Ha egy parkapcsolatban a ferfi tag nem szereti a not miert van vele?

Valaki megemlítette itt a társfüggőséget. Ez a gyakorlatban egy összetettebben lezajló folyamat, és kevesen ismerik, noha a világ pillanatnyi tendenciája hajlik afelé, hogy mind többen rádöbbenjenek a mögöttes pszichológiai és agyi (sőt hormonális) mechanizmusokra, és megértsük a kérdésben említett kapcsolatban maradást.

Egy új - alig több mint 10 éves, és ritkán publikált - felfedezés, hogy valójában mi a szex szerepe az embereknél, s miért alakult az evolúció során olyanná, amilyen. Végső soron úgy tűnik, hogy az emberi értelmet kívánja ravasz módszerrel megkerülni, hogy ez a faj fennmaradhasson, mégpedig az alábbi módon:

A régi korokban (és 100 évvel ezelőtt még sokaknál) az a fő - és természetes - vélemény volt a köztudatban, hogy csupán az utódok létrehozása a célja. Ez azonban kb. 50 éve alapvetően, és széleskörűen megváltozott abban a szexforradalomban, ami végigsöpört a fejlett civilizációs kultúrán, s ezáltal az örömszerzés került az előtérben. Van azonban egy harmadik - "alattomosan" rejtett - hatása is!!! A testi kapcsolatot is (szeretkezés) figyelembe véve, az fokozatosan egy egyre erősödő kötődési érzetet épít fel az agyban, amely az oxitocin nevű hormonunk agyi hatása, s amely nagy mennyiségben termelődik az együttlét folyamán. Érzésben jelentkező, emlékszerűen bennünk maradó, és ahhoz hasonlóan soha el nem múló erős nyomokról van itt szó. S minél több a szex, annál erősebb ez a kötődés. Ettől - idővel (pár hét) - úgy érezzük, hogy "egyek vagyunk", "ő az igazi", "egymáshoz tartozunk". A szex - örömszerzés szinten - orgazmussal jár. Ezt egy endorfin nevű hormonunk váltja ki, amely egy másik hormonunk - a boldogságérzetet kiváltó - dopamin szintjét az egekbe löki. Olyan ez - a neve alapján is - mint egy igazi drog, sőt az is, csak éppen nem mesterségesen jut a szervezetünkbe. És ugyanúgy, nagyon hamar, függőséget alakít ki iránta, amelytől meg egyre többet szeretnénk szexszelni. Vagyis a kötődésünk növelése automatikusan teljesül ezzel az evolúciós trükkel. A trükk lényegéhez tartozik még az is, hogy az értelem aláveti magát az érzéseknek, érzelmeknek, s inkább megmagyarázza azokat, mint ellene szólna.

Miért volt jó ez, hogy évmilliók alatt az emberben kialakult? Nos az értelem beleszólna abba, hogy az utódok nevelését felvállaljuk úgy, hogy a férfi és a nő együtt maradjon. A férfi nem csak egy egyszerű segítség, hanem a férfi és a női agyak (bizonyítottan meglévő) különbözősége teszi lehetővé a hatékony utódnevelést. S bár mindkettő egyenértékű, és egyenrangú, más-más előnyös tulajdonsággal rendelkeznek, így egy nő és egy férfi együtt sokkal több, mint két férfi vagy két nő! Az elhúzódó nevelési időszakra (min. 10-15 év) erre nagyon nagy a szükség. A kötődés ezt biztosítja, sőt abban az esetben, ha a párnak nem volt előző partnere, és félrelépés sem történt, akkor a kötődés egy automatikus hűségességet is biztosít egymás közt (ezt Pat Fagan 2017-es felmérése igazolja, ahol pl. nőknél csupán egyetlen előző partner, a hűtlenség lehetőségét tizenkétszeresére növeli).

Civilizált körülmények között számos tényező akadályozza, hogy a két személy "egymáshoz valósága" teljesüljön (anyagi, rend, tisztaság, stb.). Az ilyen - feszültséget kiváltó - tényezőkre azonban már nem tudunk figyelni, ha szexbe kezdtünk, mert a kötődés behazudja nekünk, hogy minden rendben. Csak évek múltán uralkodhat el bennünk, az értelmünkkel felfogva, hogy tévedésben vagyunk, és további évekre szólóan szenvedhetünk egy "se vele, se nélküle" kapcsolatban, hiszen az egymáshoz tartozás érzése erősebb mint az észbeli megvilágosodásunk.

Ha idáig eljutottunk volna, akkor lép be az igazi társfüggőség. Ehhez azonban bántalmazás szükséges, amely napjainkban túlnyomó rész szóbeli úton zajlik, számos módszerrel ( pl. leértékelés, érzelmi zsarolás, double-bind, passzív agresszió, stb.), s gyakran a bántalmazás kölcsönös. Nagyon leegyszerűsítve a függőség alapja az, hogy a másiknak reflexszerűen bizonyítani akarjuk saját értékességünket, és tagadni a hibáinkat. Ez a másikat bántja, és visszatámad ugyanúgy mint mi tesszük (John Gottman híres párterapeuta "csótány motel"-nek hívja ezt a hosszúra nyúlható bántásos ördögi kört). S otthagyni nem akarjuk a másikat, mert az megfutamodásnak tűnik, amely mélyen sérti az önérzetünket.

Otthagyni egyébként sem jó, mert az első párkapcsolat után a hűségességünk súlyosan (gyakorlatilag végérvényesen) sérül s azt csak komoly tudatossággal tudjuk majd egy következőben megtartani.

Tudni kell, hogy a bántalmazást, az azt végző sohasem fogja fel, tehát az nem tudatos, hanem egy agyi reflex a személyi integritás gyors visszanyerésére. Tehát egy értelmetlen vitában mindkét félnek meggyőződése, hogy neki van igaza, s ő vétlen, a másik meg fájdalmakat okoz neki. A fejlett nyugati világ ezektől a gyakori helyzetektől omlik hamarosan össze, s igaznak bizonyult J. D. Unwin - sok-sok történelmi tényeken alapuló - felismerése, hogy egy korlátoktól mentesített szexualitás kb. 2-3 generáció alatt, az emberi kapcsolatok szétzilálódása folytán, a társadalom széthullását eredményezi.

Köszönjük neked Szexuális forradalom!