Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Együttélés » Jogosan haragudtam meg ezért...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Jogosan haragudtam meg ezért a páromra?

Figyelt kérdés

Már mióta könyörgött nekem azért, hogy csináljak neki paradicsomos húsgombócot. Én ki nem állhatom. Na de hétvégén rávettem magam, csináltam neki egy jó nagy lábassal, hogy még a hétre is maradjon, legalább annyival kevesebbet kell főznöm. Erre fel szombaton képes volt megenni egy darab gombócot bmeg, vasárnap már nem kívánta, hétfőn meg már nem volt jó neki, mert már három napos volt. Hát én olyan ideges lettem, hogy az nem igaz. Hónapok óta ezért rágta a fülemet, most meg mikor végre egyszer csináltam, egy kbaszott tányérral képes volt enni. Én meg utálom, szóval önthettem ki az egészet, a gombócokat meg odaadtam a kutyának. És megmondtam neki, hogy nem érdekel mit kér, ezentúl azt eszik amit éppen főzök, ha nem tetszik, akkor főz magára. És még ő nem értette, hogy min vagyok így fölháborodva, hisz ő evett belőle...

Szerintetek nem volt igazam? Ti nem háborodtatok volna föl ezen?


2016. jan. 26. 19:11
1 2
 1/12 anonim ***** válasza:
Biztosan jól sikerült a húsgombóc?
2016. jan. 26. 19:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/12 anonim ***** válasza:
Én is hangulatevő vagyok, éppen ezért nem könyörgök senkinek, hogy főzzön rám, inkább elintézem magam. Szerintem így korrekt.
2016. jan. 26. 19:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/12 anonim ***** válasza:
76%

Olyan vagy mint az anyám. :D

Régebben, ha említettem neki mit szeretnék enni akkor csinált belőle egy lagzira valót, aztán persze "miért nem eszem?" jött. Szerintem csak enni akart egy kis húsgombócot és nem egy hétig csak azon élni.

2016. jan. 26. 19:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/12 anonim ***** válasza:
Hát ahogy vesszük. :) Én is kiborultam volna az esetedben, viszont a nő empátiára termett... szóval csak megjegyezném, hogy számomra nem esett olyan jól.
2016. jan. 26. 19:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/12 anonim ***** válasza:

A kérdés alapján valami jó kis "mással flörtölt előttem" vagy "nem védett meg az anyjától", esetleg "felkínálkoztam, de ő inkább rárántott a klotyóban" -sztorira gondoltam, erre kapok egy ilyet. Hát ez tragédia... xD

A helyedben megjegyezném magamnak, hogy ha legközelebb csak neki főzök valamit, akkor kevesebb is elég. Probléma megoldva. Én sem értem, min vagy így fölháborodva.

2016. jan. 26. 19:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/12 anonim ***** válasza:
44%
Aranyos sztori, tetszik. :D Legközelebb kérdezd meg, hány napig óhajtja enni kívánságának tárgyát. Kommunikáció! Ez a lényeg!
2016. jan. 26. 19:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/12 anonim ***** válasza:
80%
6-os, azért álljon már meg a menet! "A gyereked is hônapokig ràgja majd a füled a palacsintàért?" Te a párodat mióta kezeled gyerekként? Vagy téged néz annak a párod? A párom az a párom, könyörgöm. Normál esetben velem egyenrangú, felnőtt ember, akinél a lába között található p.cs nem okozott értelmi fogyatékosságot. És mivel nem fogyatékos, tisztában van azzal, hogy a fakanál nem okoz impotenciát, ergo ha valamit nagyon akar, megcsinálja magának. Ha valamit nagyon akarsz, akkor nem "rimánkodni kell száz évig", aztán sértődött kisgyerekként "visszavágni", hanem felemelni a hátsót a TV elől, és megcsinálni. Egyébként megjegyzem én pl. szívesen megfőzöm neki azt is, amit nem szeretek, "ha már főzök x-t, akkor közben y-t is meg tudom csinálni" - alapon. Ahogy egyébként - figyelj, most nagyon durvát mondok! - ő is megteszi ugyanezt nekem. Mert szeretünk kedveskedni a másiknak ilyen módon is. De ez nem mindennapos. És teljesen érthető, ha valakinek a stresszes hétköznapjaiba, amikor amúgyis ezer dolga van, ez nem fér bele. És az, hogy valaki ezzel "írja le magát nálad, mint nő, pár, és háziasszony", az baromira téged minősít. Akkor neked nem nő, pár, és háziasszony kell, hanem egy szerencsétlen, semmibe vehető ingyencseléd. Nagyon-nagyon sajnálom a barátnődet, már ha van olyanod, ilyen mentalitással... jesszus.
2016. jan. 26. 19:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/12 A kérdező kommentje:

Kérdeztem, hogy ízlik-e neki, azt mondta, hogy igen. De ha nem sikerült volna, akkor mondta volna azt, azon nem háborodtam volna föl, mert való igaz, a mártást én nem kóstoltam meg, ahogy Anyukám receptkönyvben volt, úgy csináltam.


Jaguár, három napról volt szó, nem egy hétről. :)) Sőt, eszik két normális adagot, és el is fogyott volna. Ha meg keveset csináltam volna, akkor meg fogadjunk, hogy még ma is azt akarta volna enni. :D És különben is, úgy voltam vele, ha már egyszer csinálok, akkor annyi legyen, hogy legközelebb csak jövő télen kívánja meg. :)

2016. jan. 26. 19:59
 9/12 omba ***** válasza:

1. Elég béna a pasid, ha egy paradicsomos húsgombócot sem tud csinálni magának.

2. Megértem, nagyon sz_r érzés a kukának főzni

3. Nem volt jó ötlet egy akkora adag, az tényleg olyan nyomasztó


4. Ne háborogj nagyon, nem látok ebben bántást

2016. jan. 27. 14:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/12 anonim ***** válasza:
100%
Amúgy le is lehet fagyasztani kis adagokban, és ha megkívánja, akkor kivesz egy adagot és kiolvasztja.
2016. jan. 27. 14:40
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!