Van itt olyan nő, akit már egy ideje a párja tart el? Mekkora erkölcsi probléma ez, ha az anyagi helyzet megengedi?

Engem nem tartanak el, de nem gondolom erkölcsi problémának. Minden pár maga dönti el ezt, nincs jogunk felülbírálni mások döntéseit, életét.

Meg persze sokszor az élethelyzet is döntő.

Csak annyit mondok, hogy én nőként, ha olyan munkám lenne, amit szeretek és nagyon jól keresnék vele, inkább eltartanám a páromat, mint hogy egy olyan munkát végezzen, amit nem szeret és tönkremegy benne fizikailag, vagy lelkileg.

10: nem lógok a gyerekeimen most sem, és mint írtam nem igénylem a társaságot. A gyerekeimét sem. Mint írtam, az emberek nem egyformák.

Ha meg 40-50 évesen másra lesz igényem, akkor változtatok. (A GYET lejártával amúgy is vissza fogok menni dolgozni, annak ellenére hogy szívesebben lennék itthon :) ).

Szerintem kevés olyan ember van akinek ténylegesen a munkája ad tartalmat az életének. A férjemnek pl elég jó állása van, a szakterületét imádja, a munkáját utálja. Akik meg gyári munkások, stb, azoknak esélyük sincs hogy tartalmasnak érezzék a munkájukat.

Anyukám szülés után már csak otthon dolgozott apám cégében, eleinte is csak napi néhány órát, de később meg már csak heti pár órát. De vannak barátai, hobbijai, önkénteskedik és nyugdíj előtt is jutott ideje az unokáira. Tartalmasabb élete volt így sokkal mintha egy irodában ült volna 8-16:30-ig.

Én is azt javaslom, hogy tanulj valamit és keress olyan munkát, legalább részmunkaidőben, amit kedvelsz :)

A legtöbb otthonülőt szerintem pont ez teszi tönkre, hogy nem értenek semmihez, és sosem élvezték a munkát. Üres az életük, és nem is tudják mennyire. A szakmai elismerés szerintem minden ember számára fontos, és a személyi fejlődés. AKinek van ideje, pénze nyugodtan tanulni, mert kijönnek a házastársa pénzéből is, az használja ki :)

Az élet csak szebb és teljesebb egy jó munkával!

Én két évig voltam ebben a szituban, a párom külföldön dolgozott én pedig kiköltöztem hozzá. Mivel nem beszéltem a nyelvet ezért nyelviskolába jártam, tehát hasznosan telt az idő. viszont nagyon kiszolgáltatottnak éreztem magam.

Bár nekünk a kapcsoltunk sem volt fényes. ő nem akarta hogy dolgozzak, nem is segített állást keresni. akkor érezte magát biztonságban ha én otthon vagyok, miközben nekem igényem lett volna a társaságra, munkára, mivel még fiatal voltam. Így nem is tudtam beilleszkedni sajnos, és hazajöttem.

A lényeg hogy szerintem ez kapcsolat és személyiségfüggő is, hiszen kinek mire van igénye. És biztos hogy többet nem szeretnék ilyen szituba kerülni, mert akkor érzem magam szabadnak, ha tudom hogy a saját magam ura vagyok mindig.

Egyébként édesanyám sem dolgozott 15 évet, igaz neki olyan a hobbija amivel pénzt is keres tehát folyamatosan van mit csinálni, és bevétele is van.

Engem is tartott el a férjem régebben, kicsit több mint 1 évig, de nem jókedvemből voltam otthon, csak elveszítettem a munkámat, és sokáig tartott amíg találtam olyat ami nem fekete munka, vagy olyan aminél rendes fizetés van, mert pl jutalékrendszerű fizetéses munkát nem mertem bevállalni.

Én amint találtam normális helyet, mentem is dolgozni. Nem fizet sokat, ami azt illeti keveset keresek, de legalább nem teljesen nullán vagyok, ha bármi történne.

Alapvetően senkinek semmi köze ahhoz hogy ki hogyan él. Én csak abban látom a problémát ilyen esetben (ha bármelyik fél otthon marad), hogy bármi történhet ami miatt borul az élet.

Mi lesz ha megromlik a kapcsolat? Akit a férje tart el, az tűri a megcsalást, vagy ha verik pl? Vagy ha a pénzkereső fél súlyos beteg lesz, balesetet szenved, nem tud dolgozni hónapokig akkor mi lesz ? Miből fognak élni? Ilyesmire is gondolni kell.

Én speciel sosem unatkoztam itthon, a házimunkán kívül a kertben dolgoztam, 1200 valahány négyzetméteren. A hobbimmal foglalkoztam, olvastam, sorozatot néztem. Elfoglaltam magam. Sose értettem hogy tud valaki otthon unatkozni...Viszont a munkámat is szeretem, és jó dolog, hogy nem vagyok kiszolgáltatott. Bár a férjem soha nem szólt egy rossz szót sem. Soha nem éreztette velem anno, hogy ő tart el. Ő inkább örült, hogy nem vagyok fáradt annyira:)

Én sosem hagynám, hogy egy férfitől, akár a férjemtől függjek anyagilag. Igen, nálam ez egy elvi kérdés, engem így neveltek.

Ez egy kiszolgáltatott állapot, és veszélyes is tud lenni, ha történik vele valami, elveszíti a munkáját stb. A jövőre is gondolni kell szerintem, nemcsak arra, hogy oké, most annyi a dolgom, hogy várjam haza őt.