Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Együttélés » Hogyan rendezzük az anyagiakat?

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Hogyan rendezzük az anyagiakat?

Figyelt kérdés

Összeköltözés esetén, hogyan oszlanak nálatok költségek?

2 éve úgy döntöttünk a barátnőmmel, hogy összeköltözünk. Mivel ő elèg rosszul keresett hozzám képest, a költségek 90%-át én álltam. Idén váltott, most már kétszer annyit keres. Mikor feldobtam a kérdést azt válaszolta, hogy néhány bevásárlást meg számlát ő áll, és így jó lesz. Mivel volt már vitánk ebből korábban (mikor feleannyit keresett 20000 Fot-ot sem tudott beadni pedig előtte albérletben ennyit fizetett) ezért nem szívesen dobom fel a kérdést ismét. Csak így zavar a dolog, mivel nem bízom benne annyira, mint szeretném. A héten pont arról beszélgettünk, hogy betársulunk egy albérletbe, ahol egy másik párral élnénk együtt, mert ő havi szinten nem tud annyit spórolni, mint amennyit szeretne. Viszont esélyes, hogy ott mindent én fizetek, hogy tudjon többet félretenni. Kicsit gáz, hogy nekem a félhavi keresetem (vagy több elmegy) hogy ő tudjon spórolni.A sztorihoz hozzátartozik, hogy 2,5x többet keresek nála.Szerintetek mit tegyek? Mi lenne a helyes?



2017. ápr. 7. 10:31
1 2 3
 1/29 anonim ***** válasza:
59%
Miért vagy még vele? Nem látod, mennyire nem igazságos, amit csinál?
2017. ápr. 7. 10:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/29 anonim ***** válasza:
7%

Huh te ferfiatlan csavod van xD

Rad nezve szegyen

2017. ápr. 7. 10:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/29 A kérdező kommentje:
Tanácsot kértem, nem sértést. Bár, sértegetni mindig könnyebb.
2017. ápr. 7. 10:36
 4/29 anonim ***** válasza:
100%

Ha ennyit nem tudtok nyíltan megbeszélni, nem érdemes együtt maradni. De komolyan.

Nincs ebben semmi kínos, hogy ilyen jelentős változás után átbeszélitek az anyagiakat. Ha pedig nem lehet, akkor jobb külön utakon. Ott más baj is van a kapcsolattal, csak anyagi téren bukik ki először.

2017. ápr. 7. 10:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/29 anonim ***** válasza:
64%
A barátom 3* annyit keres mint én,de eszem ágában nem volt azt mondani neki,hogy akkor fizesse ő a nagyobb részét az albérlet+rezsinek.Felesbe fizetünk mindent.
2017. ápr. 7. 10:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/29 anonim ***** válasza:
0 kommunikáció van közetek, hogy terveztek így komolyan hosszútávra?
2017. ápr. 7. 10:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/29 anonim ***** válasza:
91%

Szerintem két doog tud biztosan halálra ítélni egy kapcsolatot, a gyerekkérdéshe és a pénzhez való viszony. Nagyon rossz az iràny, nem csodálom, hogy nem bízol benne. Viszont így pocsékojátok egymás drága idejét.

Bááár csak a egyikfeet halottam!

2017. ápr. 7. 10:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/29 anonim ***** válasza:

Nem fair veled szemben akárhogy is nézem.

Értem, hogy sokkal többet keresel, de ha nem is 50-50% az arány, többet kéne vállalnia, mert most már jobbak az anyagi körülményei neki is.


Rálátsz esetleg még olyanokra, hogy milyen egyéb kiadásai vannak? Itt elsősorban a "feleselegesebb" tételekre gondolok: pl. szórakozás, sminkek, fodrász, műkörmös stb., ahol nagyon könnyen úsznak el súlyos ezrek. Ha ott látsz egy nagy összeget, amit az együttélésre fordíthatna részben (mert azért jogtalan lenne elvárni tőle, hogy ne költsön élvezeti cikkekre), ott fel lehetne hívni a figyelmét rá, hogy ott meg lehetne fogni azt a pénzt.


Ha értelmes a hölgy, akkor átnézi a kiadásait és megvitatja veled, hogy nézd x a keresetem, y a kiadásom, itt és itt tudunk faragni, ezért cserébe z-t tudok adni a kasszába, ez mondjuk a költségek 30%, előtte 20% volt, amit adni tudtam, jó lesz-e neked a +10%?

Itt nem arról van szó, hogy ő most szakadjon meg és 50-50, én úgy érzem nem is követeled tőle, hanem inkább az, hogy AKARJA-e, hogy te neked is jobb legyen?


Ezek piszkos anyagiak, ha ezen nem juttok dűlőre, akkor később mi lesz? Egyike az alap dolgoknak, ahol egyetértés kell szülessen, mielőtt még komolyabbra fordulhatna a kapcsolat (közös lakás stb.)

2017. ápr. 7. 10:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/29 anonim ***** válasza:
Képzeljétek hozzá a hiányzó betűket! :-)
2017. ápr. 7. 10:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/29 A kérdező kommentje:
A helyzet az, hogy ő nagyon spórolós. Csak sportra, és néha ruhára költ. De ezek havi szinten nem jelentősek, nem akarom, hogy emiatt ne járjon edzeni. Egyértelmű, hogy nem lehet 50-50-ről beszélni, de az se járjra, hogy 10-15000 Ft-al letudja a hónapot, mikozben én 150-160 ezret költök a közös életünkre.
2017. ápr. 7. 10:59
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!