Megalázkodásnak fogja értékelni a volt barátnőm, ha megkeresem, hogy rendezzük a szakítás óta fennálló acsarkodást?

Már több hónapja történt, hogy két év után szakítottunk a lánnyal, igazság szerint közös sár volt (folyamatosan játszotta az eszét, féltékenykedett, szakított, aztán visszakönyörögte magát - én meg hagytam neki, aztán egy ilyen szakítós hiszti után azt mondtam, hogy elég), de ő utólag úgy állította be, hogy én aljasul elhagytam őt, amikor legrosszabbul van lelkileg, meg közben kapott egy vesemedence-gyulladást, az is az én hibám, öngyilkossággal is fenyegetőzött, könyörgött, hívogatott, sírt a telefonban, az ismerőseinken keresztül üzengetett, satöbbi. Nagyon szerettem és most is szeretem még nyilván, de annyira ocsmányul lett vége ennek a kapcsolatnak, hogy ha korábban el is tudtam volna képzelni, hogy egyszer újra megpróbáljuk, most már teljesen kifagyott bennem a szerelem, de sokszor hiányoznak a vele való beszélgetések, és a kicsinyes bosszúi (az egykori közös életünk színterein direktben felbukkan - a velem való találkozást azért kerüli -, mintha nekem akarná mutogatni magát, hogy az én barátaimmal ő milyen jól elvan, az én hobbijaim neki mennyire fontosak, etc) nagyon zavarnak, bosszantanak, kicsit fájnak is, mert nem vetem rá magam semmire, hogy hé, ez az enyém volt, maradjon is az enyém.

Nem lehetne, hogy egyszerűen csak megkeressem, hogy normálisan leüljünk, és megbeszéljük, mi történt köztünk, és lezárjuk végre, és ha nem is lehet köztünk baráti kapcsolat, legalább ne kelljen játszani ezt a hülye játékot? Lehet, hogy még mindig arra vár, hogy visszamegyek hozzá, és ha megkeresem, ezt a győzelmének fogja érezni? Lehet, hogy még mindig szeret, és feltépném a sebeit azzal, hogy találkozzunk? Nem akarok neki rosszat, bármiket is művelt, de baromira zavar már ez az egész, nem az én stílusom se a bosszúállás, amit ő próbál csinálni, se az, hogy én meg tapintatosan próbáljam kímélni az érzéseit, amikor már majdnem fél év eltelt.

Na mi a tökömet csináljak? F/20