Normális szerintetek ha egy fiatal feleség (26 éves, két hónapos házasság,5év együtt) minden este kikészíti a férje ruháját, hogy mit vegyen fel másnap?

Lehet, hogy 0 stílusérzéke van a pasinak, ezért öltözteti inkább a párja. Szerintem nem hiba és nem is sok, az pedig egyáltalán nem biztos, hogy az élet többi területén is kontrollálja őt a hölgy. Nem is értem, miért következtetnek páran rögtön arra, hogy a férj papucs.

Szerintem nagyon kedves gesztus. Persze akkor, ha nem kötelező jelleggel kell felvenni a ruhát. Ismerek olyan lányt (29 éves), aki egy időben ezt csinálta...aztán leszokott róla, de minden reggel hajnalban készít friss ebédet a párjának...éles a határ a között, hogy odaadó vagy önként vállalt lábtörlő valaki. A nőnek oda kell figyelnie, mikor mennyit ad...

Az, hogy mindent a nő akar csinálni majd a nőnek lesz rossz hosszútávon, mert a férjét most még szereti, de utána az fogja zavarni ,hogy mekkora egy papucs, nem tud majd férfiként ránézni és ami a legszörnyűbb nem veszi észre, hogy ezt kizárólag magának köszönheti (mármint a nő). Persze ez csak opció, lehet, hogy ideális párt alkotnak, mert a férj papucs alkat, kvázi egy gyerek akinek anyára van szüksége.

Kicsit betegesnek tűnik. Azt képzeli, a férje magatehetetlen, vagy kisgyerek. HA nem is képzeli, úgy viszonyul hozzá. HA a pasi korábban ugyanezt kapta az anyjától, akkor totálisan életképtelenné vált és az is maradt. Mi lesz, ha egyszer a nő több napra kórházba kerül, vagy elutazik?

Ha a férj igényli, csak abban az esetben. PL egyszer cuki akart lenni az asszony, és megcsinálta ezt a kipakolást, és megnézte a pasinak a reakcióját, és neki pedig nem volt ellenére. Vagy pedig ha kifejezetten kérte, mert már annyira fáradt már a munkából hazajövet, hazaérkezvén. De egyébként ezzel egy gyerekké degradálja az asszony a férfit. Nekem ez nagyon rosszul esne, ha pl férfi lennék, és a feleségem nem venne komolyan, és nem nézni ki belőlem, hogy egyedül is oda tudom készíteni, ki tudom rakni magamnak, hogy mit akarok másnap felvenni. Ezt ő így hadd ne szabja már meg nekem. Bár ha pasi pakolná ki nőnek a ruhát, az sem lenne jobb. Számomra ez kifejezetten undorító, hogy az asszony egyszercsak magától el kezdte kipakolni, mintha a férfi a gyereke lenne. Vegye már felnőttszámba!! Nézze már ki belőle! Kivéve mondom, az az eset, amikor a pasi így nézi, hogy "Húúú, de aranyos vagy, Sárika (vagy mittudomén kike), hogy kiraktad nekem a cuccomat!!" Tehát, hogyha kifejezetten, kitörő örömmel örül a másik. Ez számomra csak is akkor megengedhető, elfogadott; mert különben az illető, aki kikészíti a párjának a ruháit, azzal nagyon csúnyán ledegradálja a párját, akit elvileg szeret, még ha alapjáraton jó szándék is vezérelte. Én ilyenkor megkérném, hogy nagyon aranyos volt, de legközelebb ne tegye. Ezt szeretném, ha az én személyes dolgom lenne, ezt hagyja meg nekem! Nekem ez fontos, hogy én rakhassam ki a ruháimat, ne degradáljon le engem senki; nagyon fontos, hogy ne szabja meg más előre, hogy mit vegyek fel; én egy önálló, külön élőlény vagyok; nem vagyok életképtelen, vannak saját, önálló ötleteim, én ezt megoldom; hát nehogymár megoldja helyettem! Ez egy alap dolog, amit mindenki magának csinál, és nem telepszünk rá a másikra , és írjuk elő neki, hogy miket vegyen fel! Ez már azért undorító, tényleg még ha jó, segítő szándék is vezérelte. Nem a 3 éves kisgyereke vagyok, hanem felnőtt ember. Ez nekem tehát nagyon rosszul esne; és zokon venném. Hogy korlátoz a szabadságomban, önmagam megélésében. Tehát ha még 1 vagy kettő alkalommal megcsinálná, miután én szóltam, repülne; ő nem lenne többet a párom. Mert hát milyen dolog az, hogy előírjuk a másiknak? Ilyet nem szabad; tiszteletben kell tartani a másikat; ez az ő személyes, privát "tere", "élettere" , ebbe ne avatkozzanak mások bele. Azért raktam a teréket idézőjelbe, mert ugye nyilván az nem probléma, ha például azért foglalkozik a szekrényemmel, meg a ruháimmal, mert kiteregette, és összehajtogatta,és csak be akarja helyezni a szekrénybe; mert akkor nem írja elő, hogy mikor mit vegyek fel. Tehát ott tisztelve vagyok, tiszteletben vagyok tartva, hogy én választhatom meg, hogy melyiket szeretném, és nem úgy vagyok kezelve, mint valami alsóbbrendű dolog. Meg mint egy játékbaba, meg egy plüssmackó, akit kedvére öltöztethet akárki.