Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Együttélés » Nagyon haragszom a páromra,...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Nagyon haragszom a páromra, mit tegyek?

Figyelt kérdés

Lassan 5 hónapja vagyunk együtt, 3. hónapja együtt is élünk. Az a baj, hogy semmiről nem tudok vele beszélgetni, általában a gépen játszik, én meg olvasok, vagy a telefonomon nézek filmet. A barátaim messze vannak, így nagyon kimozdulni sem tudok, több 10 ezer forint, mire oda vissza megjárom az utat. Most Szentestére elmentünk anyukámhoz, egész jó volt, bár már ott is folyton ezzel nyaggatott, hogy szexeljünk. Anyumnál nem tudtunk külön aludni, ugyan egy matracot, de vele egy szobában voltunk. Mondtam, ha majd hazaérünk, akkor szexelünk. Meg is jöttünk, de nem voltam jól, a 4,5 órás út alatt végig hányingerem volt, szédültem, szóval lepihentem, miután elpakoltam minden cuccunkat a táskákból. Mikor keltem, szinte röhögve jelentette be, hogy keresett pornót, és könnyített magán, mert én nem vagyok hajlandó öt kielégíteni, és nem szeretem. Majdnem pofán vágtam. Mindent megkap minden téren, abba is sz.rt bele, hogy hogy vagyok, gépezett itt nyugodtan...soha semmiben nem segít. Egyedül nem megy el boltba, ha kell valami, ha én mondom, hogy ő jöjjön velem bárhova, hát ő nem akar, oldjam meg egyedül...hajnalig nyomja a gépet sokszor, amitől aludni sem tudok rendesen, sokszor szédülök, délutánonként le kell pihennem, hiába nem erőltetem meg magam, mert munkanélküli segélyen vagyok márciusig. Tényleg semmit nem csinál. Semmi nem érdekli, én sem...a szex meg, hát, próbálkozik pár percet, aztán elmegy, hiába csinálja kézzel /szájjal én úgy nem tudom élvezni, csak ha én vagyok felül, de persze erre sosincs idő, mert elsül, és visszaül a gép elé. Állandóan azzal jön, hogy én mindenben hazudok, a volt nője tényleg azt csinálta, és rosszul esik, hogy hozzá hasonlít. Mit tegyek? Szakítsak, és költözzek el? Én nem akarok ilyen unottan élni. Elegem van belőle.


23L 24F



2017. dec. 28. 02:15
1 2
 11/19 anonim ***** válasza:
18%

Évek óta egy nős pasi a szerelmem. Napi kapcsolatban vagyunk, heti többször találkozunk.

Ilyenkor elgondolkodom a sok beszólogatón, akik szokták nekem mondani, hogy az nem szerelem, csak dugópajti vagyok, hogy mennyire tévrdnek. Aki ilyen kapcsolatban él, az mennyivel van előrébb? Én ha beteg vagyok, párom kimegy gyógyszert venni, csinál teát kaját. Ha csak összebújunk tévézni, és nincs szex, abból sincs soha probléma. Ha van szex, maximálisan figyel rám, hogy jó legyen. Hát ez a szerelem, nem amikor együttélés alatt is csak szexre kellessz, és bunkó tahó veled.

Nem kell két hónap után összeköltözni.

2017. dec. 28. 03:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/19 anonim ***** válasza:

Eleve ha már együtt éltek, olyan nagy dolog kettesben tölteni a szentestét?

Szerintem ezt is sérelmezhette,tök jogosan.Meg ha egy fedél alatt van, úgy gondolja,minek teperjen.

2017. dec. 28. 03:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/19 anonim ***** válasza:

#10: Gondolom hallottál már arról, hogy a Földön más időzónák is vannak.

(De mit árul el az a kapcsolatomról, hogy mikor gépezek amúgy? Mi van, ha műszakban dolgozom, vagy egyszerűen csak nem tudok aludni? :D)

2017. dec. 28. 04:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/19 anonim ***** válasza:
78%
Egy 5 hónapos kapcsolatban normál esetbeb hatalmasakat kéne szexelni, tombolnia kéne a szerelemnek, és igyekezni kéne egymás kedvére tenni. A ti kapcsolatotok viszont már most olyan, mint egy minimum 15 éves, nagyon szar házasság, ahol már egyik sem szereti a másikat, csak idegesítik egymást. Szerinted van értelme?
2017. dec. 28. 10:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/19 anonim ***** válasza:

a pasid egy rakás trágya, már ne is haragudj. rengeteg lusta, érdektelen férfi van (és persze nő is nyilván), akik szrnak bele a kapcsolatba, vagy csak épp téged nem szeretnek... a lényeg, hogy lehet szomorkodni, de az az igazság, h csak azzal lehet így viselkedni (elhanyagolóan, gyerekesen, tiszteletlenül), aki HAGYJA. ha magadtól csinálod a házimunkát mint egy szolga és engedelmesen szexelsz vele akkor is, ha neked nem jó, és szó nélkül tűröd, hogy a gépet nyomja egész nap, akkor ez így is fog maradni, te pedig csak magadat hibáztathatod. én ennek a feléért is kirúgtam volna már amiket leírtál, egyértelműen nem szeret annyira és/vagy eltér az értékrendetek. szerintem sürgősen költözz el. miért ne keresnél olyan pasit aki szeret, törődik veled, időt akar tölteni együtt, és magától értetődő számára, hogy a házimunka KÖZÖS, nem csak egy szexre is alkalmas cselédként kezel? a női nem nevében nagyon remélem, hogy észhez térsz, és keresel egy rendes pasit. mert létezik. az én párom is imád gépezni, de emellett rengeteg időt igényel velem tölteni, figyel rám szex közben, és teljesen magától takarít és támogat engem, ha pl. beteg vagyok. ilyen egy normális kapcsolat.


25n

2017. dec. 28. 17:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/19 anonim ***** válasza:
utolsó vagyok, most látom, 5 hónapja vagytok még csak együtt?? akkor pláne kuka az egész, mert a fenti állapot 5 év után se lenne rendben, nemhogy az elején, amikor rajongani kéne egymásért rózsaszín ködben... mit vársz mégis később, ha már pár hónap után tojik rád? nem érdekled és ő se kéne, hogy érdekeljen téged. találsz jobbat.
2017. dec. 28. 17:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/19 anonim ***** válasza:
dobd ki, dobd ki, dobd ki... ha van emberi és női méltóságod, tartásod, önbecsülésed, akkor megszabadulsz ettől a faszitól még hét végéig!
2017. dec. 28. 18:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/19 anonim ***** válasza:
Na és akkor mivan? Örülj neki, hogy ilyen hamar kiismerted, és szakíts, nem ileltek össze.
2017. dec. 29. 23:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/19 anonim ***** válasza:
23%
3 hónap után összeköltöztél vele? Megérdemled amit kaptál, remélem megtanultad, hogy idegennel nem jó egyből összeköltözni, na meg szétteni neki...nem hinném, hogy valaha változni fog ez az ember, ha tovább akarod kínozni magad maradj csak vele.
2018. jan. 9. 18:38
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!