Ha a veszekedés hevében az ember összetör egy tányért, fölborít egy széket, akkor az ugyanaz a kategória, mintha kezet emelne a párjára? Ti hogyan élnétek ezt meg?

Azért nem, de sose vágtam h mire jó ez a feltűnősködő hiszti.

Alapból azok akik veszekednek és nem vitáznak, nem veszem őket emberszámba, de na :D

Proliországban nem én vagyok a királylány :D

Nyilván nem ugyanaz a kategória, de azért elég ijesztő, és súlyos indulatkezelési problémát mutat (ami később a másik bántalmazásához is vezethet).

Ha az én férjem csinálná ezt (amellett, h baromira csodálkoznék), nyugodt állapotban felvilágosítanám, hogy az átlag 6-7 éves kisgyerek már jobban megtanulta kezelni az indulatait, mint ő...

Hát lássuk csak... Szüleim pont ezt a kettőt csinálták veleem. Egyiküket sem tudom igazán kedvelni.

Mindkettő rossz, bár a köznép a fizikai támadást jobban elítéli, de én mindkettőt terrornak tartom. Nemtől függetlenül (fériak által elkövetettnél egyértlmű, de ismere olyan nénit /rokonom/ aki bottal "fegyelmezi" az amúgy halkszavú cingár férjét), különösen, ha a másik fél gyengébb.

De gyűlölöm az ilyen vitákat, nem is veszek részt ilyenben. Ha hajlandó normálisan viselkedni, akkor beszélhetünk.

Tudom, kibírhatatlan vagyok.

Van olyan veszekedés, ami ha nem is indokolt, de reális. Pl, mikor a 4 éves kislányomnál orvosi műhiba történt, ami miatt hosszas és fájdalmas kezelések következtek... majd megpróbálták úgy beállítani az esetet, mintha mi sem történt volna és nem az ő hibájuk... majd az anyja (mert hogy ő volt ott vele) megalkudott és a konfliktuskerülés jegyében próbálta magára erőltetni az orvosok nézőpontját... Annyira mérges voltam, mint még soha. Konkrétan azt hittem minimum infarktust kapok, szélütéssel... Na itt nem vita volt, pusztán egyoldalú kiabálás. Átütöttem az ajtót, majd elviharzottam a kórházba. Egy életre nem tették zsebrék a résztvevők a történetet. Még ki akarták találni, hogy alapból úgy volt... Mindegy.

A lényeg, hogy ha nem csapkodom ki magam otthon, akkor lehet a rendőr visz el. Lehet, hogy metaforikusan az anyjának szántam az agressziót, viszont találtam neki egy elfogadottabb formát. De úgy gondolom, hogy még így is bőven civilizáltan viselkedtem.

Egy szó mint száz, vannak olyan szituációk, amik annyira egyértelműek, illetve annyira heves érzelmeket váltanak ki, hogy kvázi indokolttá teszik a hevesebb "veszekedést". Vagy lehet ez csak az én keresztem, hogy rendszeresen mások után kell takarítanom. Mert nem bírnak egyedül egy szituációval sem el. Ilyenkor nem vita van, pusztán hihetetlen feszültség. Mikor rávilágítok arra, hogy ki mekkora szerencsétlen és hihetetlen ami zajlik.

A média azt sugallja a gyermeteg, butácska és gyenge emberekbe (ez lehet akár 60 éves balfék is), hogy ez a normális dolog, ha te nem így teszel senki vagy, egy gyáva féreg, stb.

Nézz meg egy VV-ét a legbutább lektirpákabb emberek a sztárok és a közönség kiszavazza, aki nem esik ebbe a kategóriába!

Egy hangosabb szóváltást talán el tudnék fogadni, mert tényleg van az a helyzet, amit írnak, hogy már kb üvölteni tudsz csak.

De a tányér csapkodást és a fizikai erőszakot nem fogom megérteni. Párom egyébként egyetlen egyszer baxta fel az agyát annyira, hogy kettétört egy uborkát, ami épp a kezében volt, méghozzá úgy, hogy hozzácsapta a hűtő oldalához. Néztük ahogy elgurul a fele, kussban, majd néztem rá, hogy te most komolyan szétcsaptad az uborkát a hűtőn? Miután ez el hangzott, elkezdtünk görcsösen röhögni, annyira abszurd jelenet volt. Szóval. De tányért nem törtünk még. XD

örülök neki h ennyire gondtalanok az emberek h sose kiabálnak és emelik fel a hangukat...Tényleg lassan bármit meg lehet tenni a sok birkával mert még ők fognak elnézést kérni.

Azt nem nézi senki h mi az elő szele a veszekedésnek tányér törésnek...Ha pl született feleségeket vagy Lost-ot nézzünk ön borul el ennyire a vita...az egyértelmű szakítás.

Ellenben előfordulhatnak olyan dolgok is egy kapcsolatban amikor megtörténik úgy mond joggal.(Mint a fentebb leírt eset a gyerekes kórházas.)