Mit értél el már abból amit fiatalon elterveztél?

Én anyagiak terén nem terveztem annyira, bár autót szerettem volna azért ilyen idősen, de sajnos nem tehetem meg jelenleg, hogy pár millió forintot elköltsek egy autóra és nyilván lehet mondani, hogy sokkal olcsóbban is már kapni, de én úgy vagyok vele, hogyha már veszek akkor olyat amibe szeretek majd beleülni és élvezet vezetni.

Családot is szerettem volna, de ebből semmi nem jött össze és kilátásban sincsen semmi ilyesmi.

elég jól állunk férjemmel. 30-as éveink elején vagyunk, el tudunk menni nyaralni, van, hogy 2x is egy évben. gyerek még nincs, szóval élünk és világot látunk, amíg tudunk, mert gyerekkel nem lehet :) egy autónk van. most lesz fizu emelésem, talán én is veszek egy bevásárlós autót, valami kicsi, olcsót. egy 61 nm-es lakásban élünk, 2 rendes szoba van benne + amerikai konyhás nappali. hitelünk sincs már sok rajta.

persze 20-as éveim elején én is úgy voltam, mint a 2 csak a buszon. semmi életkilátás, szülőknél laktam.alighanem, ha nem jöttem volna össze a férjemmel, akkor még most is ebben az állapotban élnék, mert egyedül nem mennék sokra. ketten tettük össze azt, amink volt. de mivel a ffi-ak többet keresnek, idősebb is nálam pár évvel, régebb óta dolgozik, így neki eleve több volt félre rakva.

de tény, hogy a legtöbb huszonévesnek teljes sivárság és kilátástalanság az élete.

Mi szerintem - hátszél nélkül - kimaxoltuk a lehetőségeinket.

Férjem 32, én 30. Őt a mamája nevelte, nekem átlag polgári családom van, tanulásban tudtak támogatni, meg az esküvőnket állták 5 éve.

Az ingatlanárak robbanása előtt (valamennyi hitellel) hatalmas szerencsével tudtunk venni Pest szívében egy kis lakást, aztán az árrobbanással úgy eladtuk, hogy most vidéken van egy amerikai tip. álomházunk, egy egyszerűbb személyautónk és két gyermekünk.

Jelenleg még költünk elég sokat a házra, így tartalék nem sok, de semmit nem nélkülözünk (a gyerekek meg pláne nem), de egy hónap és vége a hitelünknek és sokkal könnyebb lesz.

Szóval azt hiszem mindent elértünk együtt, egymást támogatva és segítve, amit csak lehetett.

Egy dolgot, lett jogosítványom...

Anyagi dolgokba annyira sose terveztem előre, csak annyit reméltem, hogy ennyi idősen lesz lakásom meg autóm. Meg hogy lesz diplomám. Egyik se jött össze.

Érzelmeket illetően többet vártam. Szerettem volna egy normális, becsületes embert találni, akivel egymásba szeretünk, összeházasodunk és boldogan élünk egymással. Ez az illető már 5 éve megvan, de nemhogy elvenni, még csak eljegyezni sem akart eddig. Ez sokkal jobban fáj, mint az, hogy nincs saját lakásom meg kocsim.

Sikerült olyan munkát találnom amit szeretek:) 24 éves voltam amikor összejöttünk a férjemmel, 25 voltam mikor össze is házasodtunk, 9. éve vagyunk már együtt:), van 2 gyönyörű kutyánk, pici de szép otthonunk is(későbbiekben szeretnénk majd nagyobbat). Van 7,5 évnyi megtakarításunk, szóval anyagilag sem állunk rosszul. Szerencsére van elég szabadidőnk amit szeretünk együtt tölteni, illetve van időnk magunkra is, a hobbijainkra például, vagy eljárni szórakozni, csavarogni néha. Tavaly beszereztünk pár új műszaki cuccot a konyhába mert mindenünk sorra ment tönkre (új hűtő, mosógép, mikró), férjemnek új laptop, mobil. Mindig szerettem volna saját könyvgyűjteményt, lassacskán ez is gyarapszik.

33 éves vagyok, egyedül a nagyobb otthon hiányzik még, de ahhoz még gyűjteni kell. Ettől függetlenül mindenem megvan amire vágytam. Autó pl soha nem volt tervben sem. Nem kell. Gyerekre sem vágyunk, így nem tervezünk.