Hölgytársaim, volt már valaki hasonló helyzetben? (Lebukás)

Már ne haragudj, de mi az, hogy lebukott? Attól tartasz, nem lesz akkora meglepetés? Ebben az egészben tényleg a meglepetés lenne a legnagyobb kunszt?

Én nagyon-nagyon tudnám értékelni akkor is, ha nem meglepetés lenne.

Semmit nem csinálnék, mert eleve nem is értem az ilyen meglepetés lánykéréseket.

Egy ilyen döntéshez, hogy összeházasodunk nekem egy őszinte beszélgetés és komoly célkitűzés kell, nem egy ajándék, vagy meglepetés, mint amikor gyerekkoromban apukám hozott egy nyalókát csak úgy és akkor jól meglepődtem és örültem neki.

Más az, amikor elképzeled, meg más, amikor megtörténik. Nálunk nem lebukás volt, de előre megbeszéltük, hogy ősszel aktuális az esküvő, így tavasszal/nyáron már eléggé izgatott voltam, hogy vajon mikor jön, elképzeltem, mi lesz, hogyan lesz. Amikor valóban megtörtént mégis annyira megilletődtem, hogy az igent alig bírtam kinyögni (konkrétan csak a mássalhangzókat sikerült első két próbálkozásra), könnyeztem is meg minden, pedig abszolút nem vagyok az a meghatódós típus. :)

Belegondolva az is hozzátett a dologhoz hogy egyszerű lánykérésre számítottam, és annál jóval romantikusabb volt. Szóval oké, hogy tudod, hogy jön, de azért a konkrét kivotelezésben érhetnek meglepetések. :)

"őfelsége szíveskedik megkérni a kezed"

Rosszul nézted a ragozást: nem az én társamról írtam, a tiétekről.

Mi valóban szerelemben és tiszteletben élünk. Beszélünk esküvőről. Amíg "csak" együtt élünk is önálló, egész felnőtt nő vagyok, nem attól leszek végre valaki,hogy "elvettek".

Ettől függetlenül, ha egyszer megkéri a kezem, biztos nagyon megható lesz és nagyon boldog leszek, de nem hiszem, hogy "esetleg nem sírva rogyok majd össze" - na erre írtam, hogy azért infarktust ne kapjatok...