Miért nem szólhat bele egy nő a saját kapcsolatába?

Pedig a házasság a legrosszabb üzlet, amit ma egy férfi köthet.

Semmit nem kap, de oda lesz a függetlensége, a vagyona és ha a nő nem akar szexelni, semmit se tehet, hisz már nem kell bizonyítania, a célt elérte.

Ezen felül valamiért épp csak a házasságokban, előjön a sárkány a nőből és folyamatos lesz az egzecíroztatás, verbális alázás.

Nem nagyon tudom felfogni, hogy mit is ajánl a nő ezzel. Miért tenné meg egy értelmes férfi?

Szerintem minden komoly párkapcsolat elején kötelezően meg kéne beszélni a jövőbeli terveket, szándékokat a házasság és a gyerekvállalás témakörében. Megdöbbentő hogy hány olyan kérdés van itt hogy "10 éve együtt vagyok a párommal, de ő nem akar gyereket (el nem hagyom, mert nincs idő újat keresni) segítsetek, hogy beszéljem rá?" vagy hogy "nem akar elvenni a párom × év után se, mert szerinte a házasság hülyeség" stb. Ezeknek mind az elején ki kéne derülnie.

Amúgy meg van az a gusztustalan kategória, aki ahelyett hogy vállalná a véleményét, inkább hitegeti a másikat, hogy majd "elveszlek ha lesz lakás/autó/kiskutya/x év kettesben/elutaztunk az összes kontinensre/majd ha piros hó esik stb."

Szerintem nyugodtan megkérheti a nő a pasit. Ha a pasi ezt hisztinek és kierőszakolásnak érzi, akkor a nő végre leléphet és kereshet olyat, aki magától is boldogan elvenné. Ha másra nem arra mindenképp jó, hogy tisztázódjanak a hozzáállások, értékrendek.

Ha pedig a pasi örül a megkérésnek akkor a többi ember véleménye pont nem számít.

"A nő pedig legyen csak kiszolgáltatva."

Tudod, én nőként imádom, ha ki vagyok szolgáltatva a társamnak (főleg szexuálisan, de ez más téma). Ugyanis olyan társat választottam, akire nyugodtan rábízhatom magam, akinek fontos, hogy én jól érezzem magam a kapcsolatban. Aki meghallgatja és figyelembe veszi az igényeim. Ki vagyok neki szolgáltatva, amikor például elmegyünk egy számomra vadidegen helyre úgy, hogy ő beszéli csak az adott nyelvet, én nem. Nulla helyismerettel, nyelvtudás hiányában rábízom magam - és lássanak csodát, a társam eléri, hogy ebben a kiszolgáltatott helyzetben is maximális biztonságban érezzem magam mellette.

A kiszolgáltatottság nem egyenlő a szenvedéssel! Egy "okos" nő olyan társat választ, akinek nyugodtan kiszolgáltathatja magát, mert biztos lehet abban, hogy jól jár. Tehát nem az a lényeg, hogy kiszolgáltatottak vagyunk, hanem az, hogy KINEK vagyunk kiszolgáltatva.

Mert azért valljuk be, a nők többsége egy romantikus, meglepetésszerű lánykérésről ábrándozik, és ha ez megvalósul, olyankor azért nem annyira bánjuk azt a kiszolgáltatottságot...

#13 Teljesen rendben van, hogy te így érzel (és gratulálok, hogy sikerült egy rendes társat találnod magadnak :) ) de rengeteg nő nem szereti a kiszolgáltatottságot.

Ezzel az a baj, hogy olyan világban élünk, ami születésünknél fogva ránkhúzza, hogy a nemünk miatt milyennek KELL lennünk, ami nyilván nem okoz problémát egy valakinek, aki megfelel ezeknek az elvárásoknak.

Pl egy magabiztos és viszonylag tehetős macsó soha nem fog lázadozni a jelenlegi férfi-női szerepek miatt, mert ő testesíti meg az Igazi Férfi képét. Az ilyen soha nem fog panaszkodni sem a nők elvárásai miatt, sem amiatt, hogy neki kell irányítania a dolgokat a kapcsolatban, de van rengeteg férfi van, aki nem annyira domináns.

Így van ez a nőknél is: ha valaki kezes kisbáránynak születik (értsd: olyannak, amit elvárnak a nőktől), akkor hülyének nézi azokat a nőket, akiknek baja van a passzív szereppel.

Ráadásul még az is problémás, ha egy magabiztos nő összejön egy határozatlanabb pasival, mert a pasit körberöhögi az ismeretségi köre, hogy hogy lehet akkora utolsó senkiházi lúzer papucs, hogy "engedi" a nőnek, hogy ő viselje a nadrágot.

Szerintem alapból hibás az okfejtésed. Azért azt valljuk be, hogy amikor jönnek a huszonegy-két éves lánykák azzal, hogy "Már 2 éve együtt vagyunk, igaz, én még 3 évig tanulok, meg anyunál lakom, de hát már 2 barinőmnek is megkérték a kezét és ők még nincsenek is olyan eeeeeszméletlenül régóta együtt, mint mi", na az hiszti, és baromi nevetséges.

A másik szitu, amit írtál, hogy "a nő 5-6-8 évig vár vár vár", az egészen más szitu, gondolom ezt te is látod. És - a lényeg - hasonló helyzetben lévő nők nem is kapják azt az arcukba, hogy hisztiznek meg kierőszakolják. Szóval konkrétan nem igaz, amit írsz.

Am pont a te kérdésed alatt van is egy ilyen, nézd meg a válaszokat. Én nem találtam közöttük olyat, amit te írtál - h hisztizik meg belekényszerít stb., sőt, inkább csodálkoznak a válaszolók, hogy ennyi idő után miért nem meri felhozni a párjának a témát...

"Ha egyszer a pasi nem,mert van valami oka" - na itt a lényeg. Ha egy férfi 5-6-8 év után,felnőttként,kialakult egzisztenciával sem akar megházasodni,akkor ott vagy a párkapcsolattal van baj,vagy a férfi nem akar megházasodni és pont.

Inkább az a kérdés,hogy tud egy nő,aki tegyük fel,szeretne házasságban élni,ennyi időt lehúzni valaki mellett,aki nem ugyanazt akarja? A párkapcsolat szerintem akkor működik,ha két ember céljai megegyeznek. És az,hogy valaki házasságban képzeli-e a jövőjét,szeritnem már ismerkedésnél is tisztázható. Ha te nőként szeretnél házasságban élni később,ne járj olyan férfival,aki a házassággal szemben elutasító.

Ha kicsit àtgondolod, ràjössz hogy amelyik nő 4-5-6-8 x évig vàr az egyszerűen csak buta és a sajàt idejét pocsékolja . Bizonyos idő utàn észre kellene venni a jeleket.

Ha egy férfi nem kér meg annak ellenére sem , hogy pl anyagi akadàlya nincs, annak oka van. Vagy nem akar hàzassàgot senkivel soha, vagy nem azzal akar akivel épp együtt van. Pusztàn csak kényelmes a kapcsolat, amíg nincs meg az igazi. Ha talàl jobbat lelép, ha nincs ló, jó a szamàr is.

Ezzel én is bajban voltam, hogy mi számít erőszakolásnak.

Mert úgy gondolom, ketten vagyunk egy kapcsolatban, tehát ez rólam is szól.

Örülnék az esküvőnek, de most nincs kedvem hozzá, mert annyi minden más van, és nem érzem, hogy sietni kéne.

Ettől függetlenül megbeszéltük nyíltan, hogy ki mire gondol a 'majd' szócska alatt. Mert aztán telnek az évek, és nem történik semmi. Mi egy bizonyos idő után elkezdtünk erről beszélgetni, gyerekvállalásról stb. kinek mi a véleménye, egy egy szituáció, vagy bármi alapján véleményt mondtunk, megjegyzést tettünk, így akarva, akaratlanul 'beszélünk' róla. Nem is értem, hogy másoknak hogy nem jönnek elő ezek a témák az évek alatt.

Nézd, én alaból teljesen annak a híve lennék, hogy a házasságot két egyenlô fél beszéli meg egymás között - és ennek megfelelôen tök mindegy, hogy ki veti fel elôször.

Ahhoz biszont, hogy ez természetes legyen, ahhoz a nôknek a kezdetektôl fogva egyenlô félként kéne bepozícionálni magukat, nem pedig úgy, hogy én vagyok a nô, a saját nôi elôjogaimmal, te meg a férfi, a férfi kötelességeiddel.

Gondolok itt pl. arra, hogy amíg az ismerkedésnél a legtöbb nô természetesnek tartja, hogy a férfinak kell kezdeményeznie és vinni a hátán az egész ismerkedést (és cikinek meg rangon alulinak érzi, ha esetleg neki is tennie kéne a dologért), addig ez a fajta nemi felosztás itt is fenn fog maradni: majd a férfi eldötni, hogy mikor akar házasodni, és akkor majd szól.