Akik házasok, vagy jegyesek. Rögtön tudtátok hogy a párotok az igazi?

Rögtön éreztük es az első randin mondta is hogy a felesége leszek :-)

Sosem voltak gondjaink sosem éreztük hogy esetleg külön akarjuk folytatni. Ami gondok voltak (tőlünk független) az csak jobban összekovácsolt és megerősített minket.

Mi mindig meg tudtunk beszélni mindent.

Az igazit már nem vehettem el, mert férjnél van.

A mostani feleségem kizsarolta, hogy a férje legyek, de jól megvagyunk :)

Ő volt a kisebbik rossz :)

Az 1. feleségemnél sem éreztem, hogy ő az igazi, de szerelmes voltam belé.

Igen. Férjem már akkor tudta, amikor utánam jött az utcán, hogy elejtettem az esernyőm, nekem csak az első randink végére lett világos.

Megoldhatatlan problémát nem nagyon tudunk elképzelni, és nem, eddig nem jött szembe ilyen.

Nem rögtön. Nem is gondolkodtam ilyeneken. De feltűnően jól elbeszélgettünk és amikor összejöttünk az sem volt megállapítva, hanem olyan természetes volt, ki sem lett mondva, hogy na akkor mi most egy pár vagyunk.

Voltak gondok, rengeteg, családi problémák... De eddig túllendültünk rajtuk. 6 éve vagyunk együtt. Most nyáron házasodtunk össze.

Nekem amikor a pócsmegyeri kolbászfesztiválon a toi-toi előtt várakozva megnyikordult a bódé kilincse, amiből előlépett... Van itt pár nagy mesélő :) Óh, az az elejtett esernyő!

Viccet félretéve, számomra jóval több idő után lett világos, legalább egy évig nem is gondolkoztam ilyesmin. Az első néhány barátnőmre szinte mind azt hittem, hogy "na, ő az igazi", és a harmadik ilyen után rájöttem, hogy mennyire könnyen félrevezethetik az embert a friss érzelmei.

A feleségem esetében fokozatosan jöttem rá, 2-3 év alatt. Minden annyival jobb és könnyebb volt vele, mint bárki mással korábban, hogy egy idő után felfogtam, ilyen az, amikor minden mindig frankó, és két ember tökéletesen passzol egymáshoz. Egyetlen rossz szót nem tudnánk egymásra mondani, tökéletes barát, feleség, anya, minden helyzetben.

Szoktunk néha viccelődni, hogy ilyen márpedig nincs, igazán elkezdhetne végre döcögni a dolog és jöhetne már a válás, különben nem marad időm a második feleségemre... de csak nem akar semmi elromlani.

Ő volt az első szerelmem, aki mellett hazaérkezés érzésem volt. De amikor rákérdeztem, azt mondta, ő nem érzi ezt. Viszont nagyon jó párost alkottunk, ritkán találkoztunk, de neten rákattantunk egymásra. 3 hónapon át órákon át tartottuk a kapcsolatot minden nap, együtt tanultunk, leveleztünk, telefonáltunk, együtt készültünk vizsgákra...Aztán 3 hónap után az ágyában kötöttem ki. Előtte volt egy olyan csók, ami órán át tartott. Egy szeles játszótéren magához rántott, és 3 órán át csókolóztunk. De akkor is azt mondta, hogy nem szerelmes belém. Kb. fél év után mondta azt, hogy szerelmes, amikor már nagyon elegem volt és ki akartam lépni, ha egyszer nem szeret. Ettől függetlenül az első 3/4 év szinte tökéletes összhangban telt. Utána viszont minden elromlott. Kb. 2 év után mondtam azt, hogy akkor ezt fejezzük be, mire 180 fokos fordulatot csinált és újra elhalmozott a figyelmességével. Ez nem csak egy kis színjáték volt, kb. 4-5 évünk következett, amiben nagyon szép időszakok voltak. Aztán megint jött egy nagy konfliktus, aztán egy még nagyobb, amin már nem lehet túllépni.

Nem bántam meg, szegényebb lennék enélkül a 10 év nélkül, de szerintem itt a vége. Ha visszagondolok, szinte soha nem voltunk egyszerre szerelmesek egymásba. Én végigszenvedtem az egészet a viszonzatlanság miatt, most meg ő szenved mint egy kutya, mert már mást szeretek. Most bezzeg gyönyörű vagyok meg halálosan szerelmes belém. Aha.