Mi történik velem? SOS

lehet, hogy a kényszerbetegséged is közrejátszik. De nem ijedtél meg egy picit a hirtelen jött kötöttségtöl?

Csak azért kérdezem, mert az elején nálam ez volt, de aztán valahogy elmúlt...

22/L

Igen, biztosan meg vagy ijedve attól, hogy bizony nincs mese itt már elkötelezed magad, jó esetben egy életre.

Ez megrémíti az embert.

Az pedig, hogy sokszor idegesít, teljesen természetes dolog. Az embernek szüksége van egy kis magányra, egy kis egyedüllétre néha, és ha ott van valaki mindig mellettünk, akkor az néha idegesítővé tud válni. Én is nagyon szeretem a páromat, de sokszor idegbajt kapok, ha belekezd egy hosszú sztoriba, már alig várom mikor lesz vége. Nem tudok mindig annyira figyelmes lenni, ahogy ő azt joggal elvárná. Ráadásul, ugyan én is szeretek beszélni, de ha valamit egy mondattal el lehet intézni, akkor megteszem és nem csűröm csavarom tovább a dolgot. Szóval engem ez tud idegesíteni, ennek ellenére nagyon szeretem a párom.

Őt meg más idegesíti bennem. :-)

Szerintem meg épp hogy romantikából volt eddig sok és a való életből kevés. Szerelmes vagy lángolsz, gyűrűket nézegetsz, ez mind nagyon szép és jó, de egy tartós kapcsolathoz nagyon kevés.

Szoktatok beszélgetni? Miről, hogyan? Mi a közös bennetek: hobbi, vallás, politikai irányultság, ízlés, ételek, bármi... Mi az, ami idegesít benne? Mert 20 év múlva kétszer ennyire fog idegesteni... Fogod-e tudni tolerálni, amikor elmúlik a nagy szerelem?

Persze egy szerelmesnek józan észről beszélni falra hányt borsó szoott lenni. :-) Viszont ezen, a józanészen és a józan dömtéseken múlik, hogy pár év múlva együtt lesztek-e még, esetleg közben egy gyerek életét is megkeserítve a válással.