Akinek a járvány miatt halasztódik az esküvője, mennyire viseli meg a dolog érzelmileg?

Mi nem halasztjuk, mert nem másnak házasodunk össze, hanem magunknak.

2 tanú és mi leszünk a polgári szertartáson, este többen vacsorázunk együtt.

Nem ezen múlik, hogy boldogok leszünk-e.

Rokon lányka még a héten is vitte a meghívókat a júliusi esküvőre. Egyszerűen nem fogja fel ésszel, hogy max két tanúval engedik most megtartani. Annyi, hogy étterem helyett hagyományos sátoros lagzit akar a rokon telkén. A spanyol nászutat se mondta még le.

Elképzelésem sincs, mi jár a fejében, vagy hogy fogja viselni, ha napokkal az esküvő előtt tudatosul benne.

Mi már jeleztük, hogy nem leszünk ott. (Azt mondtuk, hogy a szertartáson igen, a bulin nem, mert eddig tálaltunk bébi szittert, és gyerekmentes esküvőt akart. Hát az fix, hogy gyerek se lesz ott. 🙄)

Én csak azt tudom mesélni, amit sógoromon látok.

Nekik májusban lett volna, nem túl nagy létszámú, de neki nagyon fontos lett volna, hogy ne legyen még kevesebb fős, és legyen minden "rendesen": puccos kajálás, fotós, szép ruha, stb.

Nagyon nehezen szánta rá magát a halasztásra, de muszáj volt, mert pl. akit felkért tanújának, az a bácsi már elmúlt 90, és nem ment volna el.

Írták előttem, hogy a pasi sokszor biodíszlet az esküvőn, és inkább a nő akarja. Nem mindig, sógoromnak fontosabb ez, mint a menyasszonyának, a férfi akarja nagyon.

Azt látom rajta, hogy őt ez nagyon megviselte.

Mi mind a ketten vártuk az esküvőnket, mégsem viselt meg. Nászútról a repjegyet visszakaptam a légitársaságtól, a ruhák, amik megvannak, jövőre is jók lesznek, az étterem/dj/fotós/stb-vel pedig megállapodtunk, hogy jövőre ugyanúgy beszámít a befizetett pénz, szóval anyagilag semmit nem buktunk.

Ha nem az anyagi oldalát nézzük a dolgoknak, akkor sem változik semmi. Együtt élünk ugyanúgy, nem ezen múlik, hogy boldogan telnek-e a napjaink. Jövőre megtartjuk és kész.