Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Esküvő » Hogyan és kiket kértetek fel...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Hogyan és kiket kértetek fel koszorúslánynak?

Figyelt kérdés

Nálunk a családban nem igazán szokás, hogy koszorúslányok vannak egy esküvőn, de én szeretnék ezzel kedveskedni néhány embernek. Unokahúgomat, egy barátnőmet és párom húgát szeretném megkérni, ők azok a típusok, akikről tudom, hogy szívesen lennének ők is "középpontban" ezen a napon, én pedig szívesen venném azt, ha mellettem állnának. :)


Ebben viszont egyáltalán nincs tapasztalatom. Gondolom a ruhákat illik nekünk állni a párommal, de ezen felül van-e plusz költség, amire számítani kell?


Párom azt mondta, hogy ha én szeretnék koszorúslányokat, akkor válasszunk nekik párokat, hogy "mellette is álljanak páran". :) Na most páromnak 4 nagyon jó barátja van, mindenképpen szeretné ha mindannyian ott lennének. Ebben az esetben viszont nem fura, hogy vadidegen embereket teszünk egymás mellé?

Ki lehetne a 4. koszorúslány? Nem igen van olyan, akit szívesen látnék még magam mellett, maximum testvérem barátnője, de mellé akkor testvéremet sem lenne szívem kihagyni, így meg egy ördögi kör alakul ki.


Minden tapasztalat és vélemény jól jönne, mert még olyan esküvőn sem voltam, ahol voltak koszorúslányok sajnos, így teljesen idegen számomra a szitu, illetve hogy még is kiket illene megkérni erre, hogyan, stb. Tényleg minden érdekelne!!



2012. ápr. 8. 19:03
1 2
 1/11 anonim ***** válasza:
elméletileg nekik szokás tanufelkérot kuldeni, a ruha mellett csokor, v csuklora virág illik nekik. a fiúknak kituzo. nekem 5 éven aluli aprocskáim lesznek, a 4 éves fiam a 4 éves unokahugommal és az 1 éves unokaocsém a barátnom 1 éves kislányával. szoval ok párban lesznek, de szerintem lehet úgy is, h a csajok várnak téged az oltárnál, a fiúk meg a párodat és akkor mindegy, h hol mennyien vannak.
2012. ápr. 8. 19:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/11 anonim ***** válasza:
Tesóm, unokatesóim ketten, és az ő unokatesójukat. Tesóm evidens volt, hogy az lesz. Az unokatesóimat megkérdeztem, hogy szeretnének-e lenni. Az ő unokatesójuk meg megkérdeztette, hogy lehet-e. Maguk vették a ruhájukat, de én mondtam, hogy mit szeretnék (3500 kemény magyar forint volt). A plusz költség a csokraik voltak. Tesómnak volt fiú párja, a többieknek nem.
2012. ápr. 8. 19:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/11 anonim ***** válasza:
Én a húgomat és három barátnőmet kértem fel. A húgom már korábban mondta, hogy ő majd szeretne koszorúslány lenni. Egyébként én egyszerűen megmondtam nekik, hogy szeretném, ha a koszorúslányaim lennének. Nem küldtem koszorúslány felkérőt, én pár napja tudtam meg, hogy létezik ilyen egyáltalán. A ruháikat én fizetem, emellet kapnak egy-egy csokrot majd. Párjuk nem lesz, mert mindannyian egyedülállóak, és nem szeretnének a vőlegény oldaláról egy idegen fiú mellett vonulni, úgy nyilatkoztak, hogy ez olyan érzés lenne nekik, mintha azt fejezném ki, hogy annyira sem jók, hogy találjanak maguknak párt. Egyébként nem fura, hogy idegeneket raknak egymás mellé, csak az én koszorúslánykáim igazi amazonok. A vőlegényem meg nem tudott volna négy legjobb barátot választani, így hát nem is erőltetem az egészet.
2012. ápr. 8. 19:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/11 anonim ***** válasza:
nővérem esetét tudom leírni. Két húgát kérte fel, valamint a férje húgát. Mindegyikünknek volt barátja, de nem kísértek minket, ültek a padban. Egyébként kb 1 perc míg bevonultunk előttük a templomba nem kell akkora felhajtás, meg pár stb senki nem is fog rá emlékezni. Szerintem. Ő mondta h milyen anyagot szeretne, mi varrattuk és a szüleink fizették ki. De kaptunk csuklódíszt csokrunk nem volt. Nekem tetszett ez így. Persze ha van pénze kifizetheted a ruhájukat az kedves gesztus. De nekem anyukám fizette mondván máskor is felvehetem a ruhát, meg nővéremnek nem volt sok pénze :)
2012. ápr. 8. 19:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/11 anonim ***** válasza:
37%

Manapság kicsike lánykákat szoktak koszorúslánynak választani, amit én elég abszurdnak tartok, mivel az eredeti hagyomány szerint az ifjú pár eladósorban lévő rokonait és ismerőseit kérték fel koszorúslányoknak. Többek között ezek a lányok szoktak a menyasszony mögé állni, amikor eldobja a csokrot.


Egy esküvőn egyébként nem fura, hogy vadidegenek kerülnek egymás mellé, nyilván nem ismeri egymást az összes rokonotok és ismerősötök, lesz egy csomó ismerkedés az esküvőn. Egyébként se azzal lesznek elfoglalva az emberek, hogy nem ismerik ezt vagy azt és miért vele kell együtt állniuk, hanem veletek kettőtökkel fognak elsősorban foglalkozni. Ez a nap rólatok szól :)


Költségek: úgy a szép szerintem, ha a koszorúslányoknak egyforma ruhájuk lesz, ezt pedig ki lehet kölcsönözni többnyire ugyanott, ahol esküvői ruhát is kölcsönöztök. Ezt illik nektek állni, igen. Ezen felül nekik is szoktak adni egy-egy csokrot, ami hasonló a menyasszonyéhoz, csak kisebb, nyilván ezt is nektek kell megcsináltatni. Más szerintem nem nagyon kell nekik, ha csak nem akartok nekik cipőt is kölcsönözni, de én azt nem tartanám fontosnak.

2012. ápr. 8. 19:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/11 anonim ***** válasza:
Nekem az 5 legjobb barátnőm volt a koszorúslányom, mi 6-an vagyunk egy csapat. Mindegyiküknek a barátja volt a párja. Nálunk a ceremónia alatt sem álltak mellettünk, csak ültek az első sorban. Csak polgári szertartás volt. A párom barátai is ott voltak persze, de ők csak vendégként. Ebből nem volt semmi gond. A legjobb barátja pedig a tanu volt. Az én tanum a bátyám volt.
2012. ápr. 8. 19:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/11 anonim ***** válasza:

Ha nem haragszol én is válaszolnék, habár nem vagyok menyasszony, ellenben koszorúslány voltam már.


Felkért az egyik rokonom, pedig először öregnek is gondoltam magam (22 éves vagyok) de meggyőzött. Mondta hogy pink legyen a ruhánk, mert a húga kedvenc színe a pink, és ő azt választotta + abroncsos legyen.... Oké belementem. Mondtam magamban ha már ő megkötötte hogy milyen legyen, akkor talán kifizeti. Hát nem így történt. 20 ezer ft volt a kölcsönzött ruha + nászajándék 50 ezerért, mondjuk a csokromat, sminkemet, hajamat ő állta.


Egy jó tanács: ha párokat akarsz csinálni akkor vagy legyen mindenkinek párja, vagy senkinek se legyen. (Igen tettem is fel anno erről kérdést mert nagyon rosszul esett, szóval ha ismerős a történet valakinek akkor én voltam...).


Szóval 5 lányból 4-nek intézett párt, egyen nyakkendős, hozzájuk illő fiúkat szerzett, engem meg elfelejtett. Egyedül kullogtam a bevonulásnál, míg mindenki másnak hozzájuk illő pár jutott. Illetve az egyik "résznél" egy 12 éves forma, vállamig érő gyerek mellé beállítottak....Úgy, hogy én 175 cm magas vagyok, 22 éves, és a többi lány is 20 év körüli. De én kimaradtam.

Szóval érdemes odafigyelni, hogy ne legyen ebből gond...

2012. ápr. 8. 20:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/11 anonim ***** válasza:

Én augusztusban leszek koszorúslány, tegnap vettük meg a ruhákat.

A húgom és én leszünk a párjainkkal, valamint a vőlegény öccseinek barátnői, illetve öcsém és a menyasszony unokatestvére lesznek a párok. Tehát 5 fiú és 5 lány párban.

A ruhát mindannyian magunknak szerezzük be, bár én is hallottam olyat, hogy ezt a pár fizeti. Mi vettünk, mivel összehasonlítva az árakat nem volt különbség a kölcsönzés és a vásárlás között, viszont így a miénk marad. A fiúk az inget és a nyakkendőt is maguknak intézik.

A csuklónkon lesz virágdísz, amit már a pár intéz. Fodrász, smink szintén egyéni probléma.

2012. ápr. 8. 23:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/11 anonim válasza:
Mi volt ez a pusztító alpáriság?
2012. ápr. 13. 16:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/11 A kérdező kommentje:

Nagyon köszönöm a válaszokat! :)

Nálunk a családban nincsenek kislányok, sem kisfiúk, így ez szóba sem jönne.

Beszélgettünk erről a párommal és mindketten úgy gondoljuk, hogy illene kifizetnünk a ruhákat, ha már mi egyformákat szeretnénk. Emellett csuklódísz, a srácoknak pedig a lányokhoz illő nyakkendőt szeretnénk, de ez még a jövő zenéje. Egyelőre a költségvetésen múlik minden. Sajnos anyagilag nem a csillagos ég a határ, így számít az is, hogy hány ruha kell pluszba, honnan tudjuk azokat beszerezni, mennyiért. Ettől függ majd, hogy csak egy valaki fog mellettem és a párom mellett is állni, vagy 4-en, 4-en. :)

2012. ápr. 15. 21:42
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!