Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Esküvő » Ti meghívnátok őket az esküvőt...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Ti meghívnátok őket az esküvőtökre?

Figyelt kérdés
Jövőre lesz az esküvőnk, elkezdtük összeállítani a vendégek listáját. Egy régi barátnőm meghívott két évvel ezelőtt az esküvőjére, felkért koszorúslánynak és tanúnak is. Elmentünk, bár akkor a kapcsolattartás már kimerült kb. félévente egy levélváltásban, akkor is mindig én kezdeményeztem. Párommal elég nagy áldozatot kellett hoznunk, hogy ott legyünk, messziről utaztunk, szabadságot vettünk ki, szállást foglaltunk magunknak, a lehetőségeinkhez képest szép nászajándékot adtunk. Persze mindezt szívesen tettük, de elég kiábrándító volt, ahogy az esküvőn viselkedtek. Nem voltunk olyan sokan (max. 40-50 fő), de egy percre sem jöttek oda hozzánk beszélgetni, vagy megköszönni, hogy elmentünk. Persze tudom, hogy elfoglaltak voltak, de ennyi nem hiszem, hogy ne fért volna bele. Úgy tudom, hogy az esküvő utáni héten szokás küldeni köszönőkártyát, náluk valahogy ez is elmaradt, de még csak egy e-mailt sem kaptunk, hogy örültek, hogy ott voltunk. Azóta is csak akkor ír, ha én "erőltetem". Amikor megtudta, hogy esküvőt tervezünk, azt írta, már nagyon izgatottan várják az eseményt. Bennem van az érzés, hogy illene meghívni, de nem igazán értem a viselkedését. Nemrég rákérdeztem, hogy megbántottam-e valamivel, hogy így viselkedik, azt mondta nem, csak ő nem valami jó a kapcsolattartásban. Ti meghívnátok őket?
2016. jún. 19. 14:56
 1/5 anonim ***** válasza:
100%
Biztosan nem, de akkor már ne is tartsd vele a kapcsolatot.
2016. jún. 19. 15:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/5 anonim ***** válasza:
100%

Ismerem azt a fajta passzivitást, amiről a barátnőd beszél, sajnos ilyen vagyok én is. Már onnan sejtettem, hogy ez lesz a háttérben, amikor leírtad, hogy tanúnak hívott meg olyan valakit (téged), akivel viszonylag ritkán beszél és azt is a másik kezdeményezi.

Rossz, hibás, sehová sem vezető viselkedés ez, tapasztalatból tudom. Az oka nálam pl. az, hogy még a látszatát is nagy ívben kerülöm, hogy bárkire ráakaszkodjak, mert nem is biztos, hogy kíváncsi rám. Szóval egy fajta önbizalomhiány. Nem tudom, a barátnődnél is így van-e, de egy biztos, így nem érdemes élni, ha egy kicsit is társaságkedvelő valaki. Ezt úgy neki üzenem a távolból.


De az esküvő alatti hozzáállását nem értem. Oké, hogy valakinek nem könnyű felvenni a kapcsolatot másokkal, de ha már ott van, akkor nem értem, miért hanyagolja el ennyire?

Hogy meghívnám-e, az attól függene, hogy mekkora lesz a létszám, de ha jönnek barátok is, akkor én még egy esélyt adnék neki. Akár ott beszélgetnék vele erről.

2016. jún. 19. 15:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/5 anonim ***** válasza:
79%
Én nem hívnám meg. Egyszerűen nem olyan a viszony és kész. Zárójelben jegyzem meg, hogy felénk nem szokás a köszönőkártya, hisz mikor elköszönnek megköszönjük, hogy eljöttek, sőt utána is beszélünk valószínű akkor újra. Nekem is van barátnőm akivel annó nagyon jóban voltam de mára nem is beszélünk, még korábban megígértük egymásnak hogy meghívjuk egymást, de mostanság nem is beszélünk. Én párszor próbáltam vele kommunikálni de nem jött válasz. Nem haragszom rá , csak nem érdekel.
2016. jún. 19. 15:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/5 anonim ***** válasza:
50%

Jó a kérdés! Én pár éve voltam egy régi barátnőm esküvőjén és sokat gondolkoztam, hogy meghívnám-e őt az enyémre. A válasz igen, még sok év után is, úgy hogy nem is beszélünk évek óta. Javarészt ő miatta, hisz én próbálkoztam, de mindig lemondta a találkozókat. Végülis ő már elvált, és ha úgy adódna én illemből elhívnám, mert ő is elhívott az ő nagy napjára.


Egyébként egyelőre ez még nem téma nálam amúgyse, ha úgy adódik, nem szeretnék nagy esküvőt, de pár barátot,ismerőst meghívnék.


Én még nem voltam olyan esküvőn egyébként, ahol bármennyit is bárki foglalkozott volna velem. Főleg nem az ifjú pár. Volt azoknak jobb dolga is mindi, mint a vendégekkel lenni. Szóval ezt kérdező, ne vedd magadra, mert tuti, hogy te se azt fogod csinálni, hogy mindenkihez odamész majd dumcsizni. 2-3 percekre meg felesleges is jópofizni a meghívottakkal, max a rokonokkal érdemes, hisz azokkal amúgyis tartja az ember rendesen a kapcsolatot.(remélhetőleg)


Szerintem hívd el, pláne, hogy nektek is belekerült pénzbe, hogy részt vegyetek az ő esküvőjén.

2016. jún. 19. 16:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/5 anonim ***** válasza:

Én meghívnám. Én is ilyen vagyok, hogy általában nem én írok rá a másikra. Egyszerűen nem erősségem a FB kommunikáció. Élőben minden teljesen más, írásban nagyon sokszor félreértenek.


Erről még nem hallottam, hogy köszönőlevelet kell írni, akkor nálunk mind a 40 ember megsértődött. Bár mi kifejezetten hangsúlyt fektettünk arra, hogy mindenkivel beszéljünk kicsit a vacsorán, többször körbejártunk.

2016. jún. 19. 20:45
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!