Ti hogy viselitek, hogy babával, kisgyerek (ek) kel vagytok otthon, miközben a férjeteknek van saját élete, munkája? Honnan merítetek erőt? Hogy nem testáljátok a párotokra a nap során felgyűlt indulatot, elégedetlenséget, a saját idő hiányát?

Neked miért nincs életed?

Én csak 1 évig voltam otthon,dolgoztam 8.hónapig,1 éves korától bölcsis,én nehezen birtam az otthonülést,pedig párom minden nap sietett hozzánk haza,fél5re mindig otthon volt,és mivel tápszeres volt a kisfiunk,ezért hétvégén sokszor anyós vigyázott rá,mi meg elmentünk ide-oda,így nem csavarodtam be.

Szia!

Tizenhetedik éve vagyok itthon és nagyon élvezem, ahogy mindig is élveztem.

Tizenhat éve van csemetém, de soha sem éreztem magam bezárva, bár az én párom is csak este fél nyolc felé jön meg a melóból. Engem soha sem zavart a gyerekem és az sem, hogy magammal vittem oda, ahova éppen mentem.

Mikor nagylányom három éves lett, megszületett a húga, így két gyerekkel voltam egész nap, ráadásul, hogy a nagy ne legyen féltékeny, csak négyévesen vittem oviba. Újabb három és fél év után született meg a fiam igaz, a nagy akkor már iskolás volt és a kisebb is elkezdte az ovit.

Soha sem éreztem, hogy ne lenne magamra elég időm.

Amikor a legkisebb is ovis lett, anyukámék hetente egyszer "unokázni" kezdtek, ez a mai napig is tart. Ezeken a napokon anyu megy értük a suliba és este 7-re hozza őket haza. Bár a szüleim többet is vállalnának a koruk ellenére (bőven 70. fölött járnak) én mindig azt mondtam, hogy a magam szórakoztatására szültem őket és majd megoldom. Eddig sikerült :-)

3-iknak

ha 17 éves lesz nekem is a nagyom én is így fogom látni mint te, hogy de szuper voltam 17 évet nem dolgoztam csak otthon tébláboltam.

De most másképp látom, az elsö 3 év egy kö kemény munka a gyerekekkel, amiben napi 1x az alváskor van szabad idö.

Nekünk senki de senki nincsen. Nincs hétvégés nagymam, és nincsen heit 1x aki vigyázna legalább addig míg én össze porszívozok.

Nekem a házimunka nem túl sok, de befásultság sokszor eljön, mint a mai napon amikor esik egésznap felénk.

Alig várom, hogy mehessek dolgozni.

Férjemnek nem szoktam elmondani, csak az ami érdekli, vagy a vicces dolgokat. Össze járok anyukákkal, járunk gyerektornára, gyerek énekelésre, így ott kipanaszkodom magamat.

Járok heit 1x tornázni este altatás után (apa marad otthon), és kb 2 havonta barátnözök(ök is anyukák).

Hát nézd! Én megtalálom a saját elfoglaltságaimat a gyerekek mellett is! MIkor megtudtam, hogy terhes vagyok jelentkeztem egyetemre, amit nemsoká befejezek! És minden nap elmegyek edzeni, ha nem tudok itthonról elszakadni, akkor itthon tornázom, ez a relaxtime! :) Ha nem járnék egyetemre, valószínű mentem volna én is kb. 1 év után vissza dolgozni.

Arra szakítasz időt, amire szeretnél! Igyekszem nem bekerülni a napi rutin rabságában és a "csak" a gyerek szindrómát is elkerülöm!

pl. nem áll mindig pöccre a lakás, és nem takarítok naponta százszor! Ellenben nem is őrülök meg attól, hogy jaj már megint micsoda kupleráj van! Legyen! Akkor azért nincs, hogy mozdulni ne tudjunk! :)

Miért nincs életed?

Barátnőkkel egy séta vagy játszótér közbe is találkozhatsz.

Kedves negyedik válaszoló!

Nincs semmi baj a memóriámmal, arról biztosíthatlak, meg arról is, hogy a "téblábolás" még tévedésből sem igaz.

Gyerekek mellett végeztem el egy felsőfokú tanfolyamot utána meg egy főiskolát. Úgyhogy erról ennyit.

Mindemellett rengeteg könyvet olvastam, kézimunkáztam, amikor aludtak (kétéves koruktól sajnos már nem tették ezt nap közben) és hatalmasakat sétáltunk mindenfelé.

Szóval, megoldható, hidd el.

Hármas, szerintem a kérdés normális emberekhez szólt, nem ilyen ősanyákhoz, mint te, akiknek életük értelme, hogy szüljenek 1-2-t aztán eltartassák magukat, ameddig csak lehet, a gyerekek meg belehülyüljenek abba, hogy az anyjuk mindenhova magukkal ráncigálja őket és egyfolytában a nyakukon ül, mert ők az élete értelmei...

A kérdezőnek: próbálj néha időt szakítani magadra. A hobbijaidra, sportolj egy kicsit, olvass, esetleg tanulj valamit, ha teheted. Hidd el, sokat segít. Kérd meg a rokonokat, barátnőket, hogy vigyázzanak 1-2 órát a picire, amíg te kikapcsolódsz. Vagy akár a férjedet. Ha aktív, normál életet élsz, hidd el, mindjárt rendbejön az önbecsülésed!

Én teljesen megértelek téged. A kislányom 2 éves, fél éve már dolgozom részmunkaidőben.

Előtte sokszor én is fásultnak éreztem magam, nagyon vágytam rá, h felnőtt emberekkel, "felnőtt" dolgokról beszélgethessek, és ne csak a pelenkacseréről, hozzátáplálásról, altatásról stb. Jó lett volna csinosan felöltözni, nem csak játszós ruhában rohangálni.

És igen, volt olyan, h egész nap senkivel se találkoztam, csak a gyerekemmel voltunk kettesben, és mire a férjem hazaért, rázúdítottam minden bánatomat. :-/

Most kezdem csak értékelni ezeket az unalmas napokat. Munka mellett úgy érzem, h állandóan versenyt futok az idővel. Se a gyerekemmel nem vagyok elég időt, se otthon nem végzek semmivel, se a munkahelyen nem vagyok ott agyban 100%-osan, a férjem szegény meg a sokadik helyre szorult a teendők között.

Szóval látom már, h az ember mindig olyan után vágyódik, ami éppen nincs.