Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Házasság » A férjem egyfolytában hazudozi...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

A férjem egyfolytában hazudozik, lehet ez ellen tenni valamit?!

Figyelt kérdés
A férjem megcsalt, tudja hogy tudom, mégsem ismeri be! Így ezzel a kapcsolattal nem lehet mit kezdeni, nem tűröm a hazugságot, mondtam is neki, hogy amíg nem mondja ki a saját szájával, csak tagad, addig a lehetőséget sem adja meg arra, hogy egyáltalán mérlegeljek! Ezzel gyakorlatilag ő maga zárja le a házasságunkat (7 év), persze elválni, szétköltözni nem akar. Hogyan vehetném rá, hogy valljon színt? Mert a továbbiakról csak aztán lehetne beszélni.

2013. okt. 5. 21:15
1 2 3
 21/27 anonim ***** válasza:
32%

Az a verzió meg sem fordult a fejedben, hogy talán valóban nem csalt meg és azzal a rondaság valóban számára csak egy lelki szemetesláda, akinek kiönthette a szívét? Lehet, hogy megingott, úgy érezte, nem ez az, amire vágyik, hezitált, hogy mit tegyen, de nem akart elhagyni a gyerekek miatt. Majd jött ez a nő és meghallgatta, megsimogatta a lelkét, de tényleg nem volt semmi több. Lehet, hogy a párod csak barátként gondol arra a nőre, és megeshet, hogy az a nő pedig szerelmes lett a párodba, és most reménykedik, hogy mikor teszi meg a lépést, és száll ki a kapcsolatból. Tagad, hazudik, de mit tehetne? Még így sem akarja elveszíteni a családját, hogy megértés, biztatás helyett folyamatos szekálásban él. Tudja, hogy féltékeny vagy arra a nőre, szerinte talán ok nélkül. Ha valaki úgy érzi, hogy igazságtalanul vádolják, az nem közeledik ahhoz, aki nem bízik benne. Nem akarlak bántani, voltam a helyzetedben, de tedd szívedre a kezed, és kérdezd meg magadtól, hogy mit kívánjon rajtad? Nem a külsőre gondolok.

Ott van a szakadék köztetek, de ezen csak Te változtathatsz. Félre kell tenned a gyanakvást, a sértettséget, és minden egyéb dolgot, és alapjaitól kellene újra építened a kapcsolatot. Nem lesz könnyű, és nem egy hétig tart. De talán megéri.

Nekem heti szinten 2-3 kirohanásom volt, tudom milyen. De néha megéri harcolni, eltávolítani az akadályokat (ez esetben a vén dögöt.) Ebben a sz@ros életben semmi nincs ingyen, és nagyon gyakran nem az van, aminek látszik.

Sok sikert kívánok neked!

2013. okt. 9. 09:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 22/27 anonim ***** válasza:

A férjedet "készen" kaptad.

Nem tudsz változtatni a jellemén.


Vagy úgy éled le az életed további részét vele, hogy egy szavát sem hiszed el, még akkor sem, ha véletlenül igazat mond, és tulajdonképpen permanens feszültségben, megaláztatásban és magányban élsz, vagy szakítasz.

2013. okt. 9. 12:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 23/27 A kérdező kommentje:

Kedves 21-es!

Megfordult a fejemben eleinte még nekem is, hogy nincs benne több, mint amit a férjem mond. Aztán mindig újabb hazugságok derültek ki, és majd másfél év elteltével még mindig rajtakapom hogy hazudik, ezenkívül mindig frissül ez a történet. Nem tudok hinni neki már. És az, hogy még mindig találkozik vele, majd letagadja, számomra elég bizonyíték, hogy ő nagyon ragaszkodik ehhez a nőhöz, hiába kell neki a család és a kényelem, ez a kettő nem megy egyszerre. Nálam nem. Rengeteget tettem a kapcsolatunkért, próbáltam menteni, de egyedül nem megy, úgy hogy ő közben semmit nem tesz érte. És lehet önző vagyok, és nem leszek boldogabb egyedül sem, de legalább nem érzem minden nap átverve, megalázva magam. Bármennyire is vágyom érintésre, szeretetre, ölelésre, szexre, ha általa kaphatnám csak meg, nem tudnék többé tükörbe nézni. Nem engedhetem meg magamnak, hogy ennyire alul értékeljem magam, különben más is ezt teszi velem, amíg csak élek. Tudom hogy ez nagyon nyálasnak hangzik. Ennél még több fájdalom és szenvedés van bennem, de úgy gondolom nem kell tovább mondanom, aki volt hasonló cipőben, az úgyis tudja miről beszélek. Napról napra keményebben küzdök, hogy legalább külső szemmel ne vegyék le rólam az emberek, hogy nna, ez is egy öngyilkos jelölt...

2013. okt. 9. 22:38
 24/27 anonim ***** válasza:
nem igazán értem, hogy miért akarsz te még vallomást kicsikarni belőle. nem teljesen mindegy? tudna olyat mondani még ezek után, ami belőled megbocsátást váltana ki? ha nem, akkor tényleg nem értem mit rugózol ezen. add be a válókeresetet és szevasz. a továbbiakra pedig több szerencsét kívánok.
2013. okt. 17. 15:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 25/27 anonim ***** válasza:
arról nem is beszélve, hogy a megcsalás bizonyított. lehet, hogy nem a testi megcsalás, de lelkileg már több éve megcsal téged és annak ellenére, hogy látja, neked ez mennyire fáj, nem hajlandó befejezni. ha szeretne téged, ha te lennél neki a legfontosabb, alap lenne neki, hogy kiiktatja az életéből azt a nőt. nem tette. szerintem nincs kérdés. neked se legyen.
2013. okt. 17. 15:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 26/27 A kérdező kommentje:

Köszönöm! Tudom, hogy igazad van.

Érthetetlen módon mégis az igazság kimondására vágyom. Biztos a rohadt nagy igazságérzetem miatt.

2013. okt. 17. 23:27
 27/27 anonim ***** válasza:

"A férjem egyfolytában hazudozik, lehet ez ellen tenni valamit?!"


Persze: ne hagyd szohoz jutni.

2014. máj. 9. 10:38
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!