Mit csináljak? 12 év kellett, hogy ráébredjek, milyen is igazából a párom. Van még remény számunkra vagy feleslegesen töröm magam?

Igazából rendes ember, nem iszik, nem veszekszik, nem agresszív, nem ezzel van a baj. Nagyon eltérő családból származunk és sajnos főleg az én tapasztalatlanságom miatt nem vettem észre, hogy ez felvet néhány meg nem oldható problémát. A szülei képtelenek beosztani a pénzt és nagyon felelőtlenek az élet egyéb területein is, ez ránk is kihat. A párom azt mondta, ő nem akar ilyen lenni, úgy tűnt, komolyan is gondolja, de mostanra kiderült, hogy csak szavakban ítéli el a szülei életmódját, tetteiben ugyanazt hozza mint ők. Mióta a gyermekeink megszülettek, olyan mintha bebiztosítva érezné magát és teljesen megváltozott. Régebbben ápolt volt, most meg az is siker, ha hetente egyszer ráveszem a fogmosásra (az apja is ilyen). Az intimitás közöttünk egyenlő a nullával, néha egyenesen taszít még az érintése is. A gyerekekkel csak annyit foglalkozik amennyit feltétlenül szükséges. Utána persze áradozik, hogy milyen jó volt az együtt töltött idő, de úgy látom ezek is csak szavak, mert önként le nem ülne velük játszani. Gyakran kapok tőle kedves ajándékokat, olyan mintha úgy érezné, ezel kell kifejeznie a szeretetét. Állandóan szídja az apját és nem veszi észre, hogy a piáláson és a verekedésen kívül lassan mindent ugyanúgy csinál mint ő. Régebben segített a házimunkában. Jó, akkor sem ez volt élete legkedvesebb tevékenysége, de legalább megcsinálta, most meg egy hét kérlelés után, ha neki is áll valaminek, biztos, hogy úgy csinálja, megbánjam, hogy rábíztam valamit.

Próbáltam vele beszélgetni erről, de csak dühös lesz és duzzog, már-már egy gyerek szintjén. Fogalmam sincs, mit tehetnék. Már sokszor közel álltam a szakításhoz, el is költözött rövidebb időkre, de olyankor mindig visszaváltozik kicsit és én meg hülye fejjel elhiszem, hogy tartós marad ez az egész (maximum 2-3 hónapig tart).