Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Házasság » Van itt olyan aki nehezen tud...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Van itt olyan aki nehezen tud együtt aludni a házastársával?

Figyelt kérdés

Nemrég költöztünk új lakásba, azóta jelentkeztek a "tünetek". Egy kihúzható kanapén alszunk, amíg sikerül rendes ágyat venni, de ez azelőtt is így volt, épp csak nem ez a kanapé. :) Eredetileg én aludtam belül, de olyan bezártság érzés tört rám éjjelente, hogy órákat nem aludtam. Folyton az az érzésem volt, hogy muszáj megmozdítanom a lábam/karom, stb, mert megőrülök, ha nem. és ez kétpercenként. Aztán helyet cseréltünk, kívül most jobb, de néhanapján még most is előjön, hogy nem bírok mondjuk az egyik lábammal. Ő nagyon korán megy dolgozni, nekem utána még van másfél órám aludni, és hát mondanom sem kell, hogy úgy alszom, mint a bunda egyedül. Már minden megfordult a fejemben: talán szingli alvó típus vagyok, bár ez nem lehet igaz, hiszen azelőtt is együtt aludtunk volt hogy egyszemélyes ágyban is, amíg pl. csak udvarolt és nálunk aludt. Tény és való, hogy abban az időszakban, amíg külföldön dolgoztunk és egy franciaágyas szobát biztosított a cég, addig aludtunk, mint a bunda, szóval valószínű, hogy a nagy ágy megoldás lesz, de hát más is alszik kanapén és mégsem jönnek a tünetek! :P


Van-e valaki még úgy, hogy nehezen alszik a párjával?


2014. okt. 9. 09:11
1 2
 1/12 anonim ***** válasza:
100%
Mi is nehezen alszunk egymás mellett, bár nálunk ott a hatalmas ágy. A gond a férjem horkolása. Egyszerűen képtelen vagyok úgy aludni ha mellettem horkolnak. Ha már nem bírom, akkor fogom magam, és átmegyek a másik szobába.
2014. okt. 9. 09:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/12 anonim ***** válasza:
91%
Én csak akkor nem tudok vele aludni, ha ivászat után alszunk. AKkor horkol, beszél álmában, meg jön szeretgetni,.
2014. okt. 9. 09:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/12 anonim ***** válasza:
97%

Nemcsak h nem mellette de egyszobaban sem alszunk. Mindkettonknek fontos a masik de az alvas megfontosabb. A nyugodt, elegseges alvas pedig mindennel mert a kozerzet, az egeszseg, a masnapi munkaban valo teljesites mulik rajta. Az elejen mi is osszebujva, egy fotelban kepesek voltunk aztan idovel elmult. Mikor eloszor elutaztam hosszu idore es hazajottem akkor jott oda a parom h figyelj amig nem voltal itthon ugy tunik jobban aludtam. Oke. Akkor aludjunk kulon. Volt ket agy de egy szoba. Aztan a szuszogasom is kezdte zavarni, nagyritkan horkoltam is. Oke akkor masik szoba.

Komolyan mondom azota megfigyeltem en is jobban alszom. Mikor elutazunk a szallodaban is kulon agyat kerunk :)

Nem erezzuk ugy h a masik irantunk erzett szerelme/szeretetenek a jele lenne az ha osszebujunk vagy sem. Valtozunk. Ami regen jo volt mostmar zavar. Amit regen utaltam az most a kedvencem.

2014. okt. 9. 09:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/12 anonim ***** válasza:
91%

Sajnos en is ilyen vagyok :( fiatalok vagyunk 3 eve elunk egyutt.

Az utobi talan egy-masfel eve kulon alszunk es csak nagy ritkan alszok vele a haloba. Nekem az a bajom, hogy mindenre felebredek es igy nem tudom kialudni magam (este wc re megy, jelez a telefonja ha feltoltott, uzenete erkezik a munkaja miatt ...)

Neki ez igy nagyon rossz, es ha egyszer vege lesz a kapcsolatunknak akkor biztos ez miatt.

27N

2014. okt. 9. 09:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/12 anonim ***** válasza:
88%

Én is képtelen lennék bárkivel együtt aludni...

29/N

2014. okt. 9. 09:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/12 anonim ***** válasza:
100%
Mi szeretünk együtt aludni, de azért mégsem olyan jó. Egyrészt ő horkol, és szerintem ez már hatással van a memóriámra is. Mármint sokkal figyelmetlenebb, feledékenyebb vagyok, mert az agyam nem piheni ki magát az éjjel. Én meg úgy fordulok meg, hogy gyakorlatilag ugrok. Az ágy rugós, és simán nem lehet elfordulni benne. Ráadásul szerintem kicsi ez az ágy nekünk: ő leszorít, én meg képtelen vagyok kinyújtózni rajta, és nekem amúgy is túl puha. Fú, sok itt a probléma...
2014. okt. 9. 09:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/12 anonim ***** válasza:
74%
Azt tapasztalom ,amíg a partnerkapcsolataimban , erős a vonzalom a kötődés,mélyebbek az érzések, addig egy szűk kanapén is elég jól alszom a párommal.Amint ezek megváltoznak ,megnő a "mozgás igényem", "tér igényem",a jobb alváshoz már szükséges a széles francia ágy.Ha netán másnál is hasonló a helyzet , azért végletes következtetést ne vonjunk le. Az élet számos területein gyártunk magunknak problémát(ha netán maguktól nem jönnének).:D ,és ezek a problémás időszakok befolyásolhatják az alvásunkat , partnerünkhöz való pillanatnyi viszonyunkat is, blablabla.... ilyenkor a széles franciaágyon sem biztos , hogy jól fogunk aludni akár a partnerünkkel, vagy ha éppen egyedül alszunk(aludnánk).:D
2014. okt. 9. 09:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/12 anonim ***** válasza:
74%
Én nagyon szeretek vele aludni!!el se tudnám képzelni,h ne vele aludjak.mondjuk iszonyúan horkol ö is,de szerencsére én olyan jó alvó vagyok,h ez nem probléma :) és otthon nagyon kényelmes,nagy àgyunk van,de bàrmilyen kis heverön képes vagyok vele ödszebújva jòt aludni:)
2014. okt. 9. 10:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/12 anonim ***** válasza:
74%
Nézz utána a nyugtalan-láb szindrómának.
2014. okt. 9. 11:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/12 anonim ***** válasza:
61%
Nekem pont hogy szükségem van rá, mert amúgy alapból úgy alszok, hogy ahogy elterülök úgy ébredek reggel. Na jobb esetben 8-9 órát egy testhelyzetben aludni... nem a legkényelmesebb, főleg ahogy öregszem. Párom mellett viszont fordulok éjszaka, mert ő elég sokat forgolódik és ha félig rám fekszik, akkor fordulok. Széles franciaágyunk van így nem probléma a hely, de az egy személyes "gyerek"ágyunkon már nem tudunk együtt aludni. Nem rég voltunk otthon náluk és kénytelenek voltunk külön ágyon, külön szobában aludni, mert első este kb egy percet nem aludtam/aludtunk annyira kényelmetlen volt. Pedig régebben heti 2-3 estét simán kibírtunk rajta, sőt még pihentető is volt. Na de most... :D Plusz én a horkolását is megszoktam. Nagy ritkán felijedek rá, akkor megrázogatom, hogy forduljon vagy csendesedjen, fordulok és alszok tovább. Nagy ritkán nem sikerül kialudnom magam, és akkor elsősorban a saját hülyeségem miatt. (fekvés előtti kései vacsora, kattogás marhaságokon, stb.)
2014. okt. 9. 15:15
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!