Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Házasság » Hogy tudnátok kezelni, ha a...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Hogy tudnátok kezelni, ha a párotok hozzáállása a gyerekekhez így váltakozna?

Figyelt kérdés

3 éve vagyunk együtt, 1 éve beszélgetünk komolyabban a gyerekvállalásról. Még mindketten elég fiatalok vagyunk, én 22/L, ő 23/F, 2 éve élünk együtt, nem támaszkodunk a szülőkre.

Nem akarom siettetni a dolgot, bár én már úgy érzem, készen lennék az anyaságra, de mindenképp akkor vállalunk gyereket, ha a párom is vágyik rá.

A lényeg: 1 éve azt mondta, hogy szerinte még 4 évet kéne kb várnunk, de aztán elkezdte beleélni magát a dologba (mindketten elolvadunk, ha kisbabát látunk, nézegeti a btorokat, stb..), ezért kb két hónapja teljesen magától kijelentette egyszercsak, hogy talán 1,5-2 év múlva elkezdhetnénk próbálkozni, én ennek nagyon örültem, eléggé beleéltem magam.

Azonban a héten a vérszerinti apukájával beszélgetett, aki a 3. feleségétől válik épp, 5 gyereket "hagyott el". Nem tudom, mit mondott neki pontosan, de nekem meg pont most jutott eszembe, hogy akkor beszélgessünk a témáról egy kicsit, erre közölte, hogy neki még minimum 10 év, mire készen áll az apaságra. Ez engem nagyon mellbevágott. Később mondta, hogy azért, amit apukájával beszélt.

Nem akarom őt zsarolni, se magamhoz kötni a babával, meg látom, hogy ez nála nagyon képékeny, de nem tudom kezelni, hogy így változik a hangulata. Adjatok tanácsot, kérlek, hogy dolgozzam ezt fel.


2015. febr. 13. 12:04
1 2 3
 21/27 anonim ***** válasza:
39%

"mindketten elolvadunk, ha kisbabát látunk"

Ez oszt' egy komoly érv, felnőtt, érett gondolkodásra vall. Erre alapozni a gyerekvállalást, hogy a kisbabák édesek... juj. Gyerek vagy még te is, bármit is hiszel most magadról.

2015. febr. 13. 16:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 22/27 anonim ***** válasza:
27%

nézzük:

-4év

-1,5-2év

-10év


vonj átlagot és kész:)

látszik, hogy gőze sincs mikor akar (akar e?), mivel még fiatal

2015. febr. 13. 19:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 23/27 anonim ***** válasza:

Szerintem először a saját érzéseidet tedd tisztába. Arra célzok, hogy gondold végig, mennyire fontos neked a gyerekvállalás. Ő a fontos, vagy az, hogy gyereked legyen? Ez itt az elsődleges kérdés.


Én pl amíg a férjemet nem ismertem, egyáltalán nem akartam gyereket. Vele viszont már az elejétől. Viszont kiderült, hogy nem lehet. Ha neki nem lehetne gyereke, akkor sem hagynám el, mert még mindig ő a fontosabb, és nem a gyerek. Neki is választania kellett, hiszen otthagyhatott volna olyan nőért aki gyereket szül neki, de nem tette. Fel sem merült benne. Neki inkább én kellek gyerek nélkül, minthogy másvalakitől legyen gyereke.


Tisztázd magadban a fontossági sorrendet, és aztán beszélgess vele a témáról. Mellesleg, ha ennyire befolyásolható a párod, az nem jó jel. Eddig azt mondta x év múlva, 1 beszélgetés után azt mondja 10 év múlva. Csakhogy ha 10 év múlva is azt mondja várjatok még 10 évet, vagy akkor mondja azt hogy már nem akar gyereket, akkor mit csinálsz? Az neked már húzós. Mármint a korod miatt lenne az. És elég nehéz a kor előrehaladtával új életet kialakítani, új párt találni akit szeretsz is. Erre a határozatlanságra így nem lehet alapozni szerintem.

2015. febr. 13. 19:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 24/27 grénusné válasza:
Én 20 évesen mentem férjhez 22,évesen szültem meg a fiamat ,már 20 évesen albérletbe egyedül kezdtünk .a gyermeket már saját házba vittem ,Szüleim mondták ,várjak még a gyerekkel ,de ,jól tettem ,hogy nem vártam 2 gyermekemet később egyedül neveltem ,de szerencsére már 8 és 12 évesek voltak ,mikor az apjuk elment
2018. jan. 20. 19:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 25/27 grénusné válasza:
Ja meghalt a párom nem elhagyót
2018. jan. 20. 19:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 26/27 A kérdező kommentje:
Közben megszületett a babánk (és ő is teljesen akarta), már fél éves. (és kapok csedet, meg vettünk egy lakást - igaz, hitelre)
2018. ápr. 16. 19:24
 27/27 Kései Sirató ***** válasza:
Gratulálok!
2018. ápr. 17. 14:36
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!