Miért nézik le a háztartásbeli nőket? Miért ciki?

mert sokakat ez nem elégít ki.

önállóak akarnak lenni. gondolnak a jövőre, ha a férj beteg lesz, vagy meghal.

Ha itt az oldalon gyerekvállalásról kérdezel fix hogy megkapod hogy csak ha egyedül is el tudod látni.

Sokaknak fontos a munka a karrier hogy önmaguknak tudják biztosítani szükség esetén a megfelelő anyagi körülményeket.

Átalakultak a párkapcsolatok, egy házasság már nem olyan szent és holtig tartó fogalom, ezért nem értik és bírálják sokan azokat akik nem tudnák eltartani magukat a másik nélkül, a htb-k nem tudnak függetlenné válni ha akarnának, így kényszerhelyzetbe is könnyebben kerülnek.

Vannak, akiknek csak munkával teljes az életük, vagy úgy érzik az ilyen helyzet megfosztaná őket az önállóságuktól és nem tudják elképzelni, hogy más nem így érez. De ha el is tudják képzelni, nem tartják értékesnek, vagy a társadalom hasznos tagjának azokat, akik erről máshogy gondolkoznak, máshogy élnek.

Ne foglalkozz velük, ha ez így nektek megfelel, senkinek semmi köze hozzá, hogy élitek az életeteket.

Ha valakinek problémája van ezzel, az az ő problémája, nem a tiéd.

Én leginkább csak furcsállom, ha ez valakit éveken át ki tud elégíteni. Mert ha valaki otthon van mondjuk 2-3 évig, amíg pici a gyerek, az alatt oké, hogy nem bolondul meg (jó esetben), de tíz ilyen évet lehúzni, az mondjuk durva lehet, abba szerintem bele lehet őrülni.

Na persze lehet ezt okosan is csinálni. Én pl. ha nem kéne, hogy dolgozzak, akkor is dolgoznék valamit, de itthonról, kötetlenebbül. Így már lenne időm minden szakirodalmat elolvasni, esetleg még publikálnék is, végül is a szakdolgozatomat is imádtam írni, lenne időm kutatni is esetleg, meg szakszöveget fordítani.

Mellette szívesen belevágnék valami kreatív, kézzel fogható dologba is, például érdekel a varrás, abba biztos, hogy több energiát fektetnék, ha itthon lennék, és talán egyszer még foglalkozásszerűen is űzném, ha belejövök. Na meg elmennék önkénteskedni, mert erre az egyetem óta nem volt időm, és fontosnak tartom.

Na, így szívesen lennék "háztartásbeli", mert rajtam múlna, hogy mennyit dolgozom, emellett viszont jutna idő itthon mindent rendben tartani, gyereket hozni-vinni, és nem mindent rohanvást kellene csinálni.

De a háztartásbeliségnek azt a formáját továbbra sem tudom hová tenni, amikor valaki elvan azzal, hogy reggel elkészíti a reggelit a családnak, gyereket fuvaroz, otthon söpör-felmos-mosogat-vécét pucol-ebédet főz, aztán előadja, hogy ő mennyivel jobb anya és feleség, mert ezeket megcsinálja. Hacsak nem egy kastélyban élnek, nem nagy kunszt naponta kitakarítani (csak szükségtelen), de ha meg kastélyban laknak, akkor úgysem ő takarít.

Ez azért egy összetettebb téma:

"Én leginkább csak furcsállom, ha ez valakit éveken át ki tud elégíteni. Mert ha valaki otthon van mondjuk 2-3 évig, amíg pici a gyerek, az alatt oké, hogy nem bolondul meg (jó esetben), de tíz ilyen évet lehúzni, az mondjuk durva lehet, abba szerintem bele lehet őrülni."

Mert sokan meg úgy érzik a napi munkába őrülnek bele.

Én is dolgoztam olyan munkahelyen, hogy kora reggeltől késő délutánig, két rövid szünettel folyamatosan egy megerőltető, ugyanakkor monoton, unalmas munkát kellett végeznem egy gyárban, amit nehezen is bírtam, a fizetés is szar volt. Öt után értem haza, akkor még lefürödni, átöltözni és nekikezdeni a házimunkának, etetésnek, kerti munkának holott 8-kor már estem bele az ágyba, mert egyszerűen nem bírtam talpon maradni. Pedig a férjem is segített otthon.

Meg kell, hogy mondjam, ezt az időszakot sokkal kevésbé éreztem tartalmasnak, mint mikor otthon voltam.

Csak azt akarom ebből kihozni, hogy ez azért munkahelytől, munkától is függ, na meg persze attól, is, ami már szóba került, hogy otthon mit csinál az ember, szétunja az agyát, vagy kezd magával valami értelmeset.