Miért háborodnak föl egyből a nők, ha szóba kerül a házassági szerződés?

#41

Végre egy nő, aki veszi a fáradtságot meg is nézni a statisztikákat, és nem kajálja be a “nők kevesebbet keresnek, csak mert nők dumát”.

2015-ben vettem lakást. Egy nyugdíjas házaspár élt benne korábban, a férj már haldoklott (leukémia). A lakás kizárólag a feleség nevén volt a tulajdoni lap szerint, tehát az ő tulajdonát képezte, a szerződéshez is csak az ő adataira és aláírására volt szükség, a férj semmilyen formában nem szerepel sehol az adásvételben. A nő még fiatal korában vásárolta ezt a lakást, első tulajdonos volt. Az már más tészta, hogy mire megkaptam a kulcsokat, a férj meghalt, és az asszony ebből a pénzből fedezte a temetést, már ami maradt neki, mert elég nagy adósságot halmoztak fel.

Egyébként a jog úgy rendelkezik, hogy házasság előtt szerzett ingatlan, az magánvagyon, házasság alatt a másik fél olyan mértékben formálhat valamiféle jogot rá, hogy például közösen felújítanak rajta valamit, akkor a felújítás mértékének 50%-ára igényt tarthat, vagy ha házasság alatt mondjuk kiadják albérletbe, akkor a házasság ideje alatt szerzett albérletből származó bevétel 50%-ára jogosult. De az ingatlan maga az marad azé, akinek a tulajdona. Ha felhúztok egy új emeletet a házra házasság alatt, akkor az az új emelet már közösnek számít, de amire felhúztátok, az továbbra sem közös.

Ha válásnál gyerek is van, akkor az annyiban bonyolítja a dolgot, hogy gyereket nem lehet kitenni a lakásból (ezért is nem szeretnek kisgyerekeseknek albérletet kiadni). Ennek ellenére előfordul, hogy mégis az anya távozik gyerekkel együtt.

#32

Mi értelme lenne elszórni egy valag pénzt babysitterre, ha egy család megteheti, hogy a gyerekkel az egyik szülője maradjon otthon, és ne egy vadidegen?

Mondjuk elég elszomorítóak a válaszok, sokak szerint tényleg ez a család, hogy apué a munka és a pénz, anyué a gyerek és a házimunka? Ennél még a kolis szobatársammal is bensőségesebb és önzetlenebb volt a viszonyom... ki akarna ilyen családban élni?

Megmondom, én miért háborodtam fel. Egyrészt eleve nem szeretem hogy már a házasság elején arra számítunk, hogy vége lesz, de igazából logikusan én is látom, hogy ennek van létjogosultsága.

A nagyobb problémát ott látom, hogy az én szememben ha neadjisten szét is válunk, attól még civilázált emberek maradunk. Sem ő, sem én soha nem tettünk keresztbe senkinek, hát még egymásnak! Már jó ideje együtt vagyunk, de sosem volt kiabálós veszekedésünk, stb., folytathatnám, de nem azért írok, hogy fényezzem magunkat. Amit ebből ki akarok hozni az az, hogy ha odajutnánk, mi majd akkor meg tudjuk beszélni, el tudjuk rendezni vagyonelosztást, semmi szükség évekkel/évtizedekkel előre kőbevésni.

Szóval azt hiszem, nekem a házassági szerződés sértő. Mintha azt üvöltené a képembe, hogy "Az egy dolog, hogy nem fogsz kitartani mellettem örökké, de ráadásul még pénzéhes hárpiává is fogsz változni, akivel nem lehet magánúton megegyezni".

Ettől függetlenül alá fogom írni a szerződést - épp azért, mert tudom, hogy nem fogok rosszul járni és akkor meg már minek ezen cécózni, de attól még rosszul esik, hogy úgy érzi, szüksége van rá.

Engem nem a szerződés zavar, hanem az amikor azzal jönnek, hogy ha nehéz anyagi helyzetbe kerülök, hogy dehát ne aggódj ott a párod, majd segít, meg majd úgyis összeházasodtok és akkor nem kell aggódnod...

hát nem tudom ki hogy van vele, de mi az elejétől fogva külön kasszán vagyunk, és mivel a párom vagyoni szerződést szeretne (engem nem zavar amúgy) ezért azt viszont ne várja tőlem senki, hogy így gondolkozzak.

Most nehéz anyagi helyzetbe kerültem a koronavírus miatt, és bizony kétségbe vagyok esve, nem látom a kiutat, szeretnék egy saját ingatlant ami biztosítaná számomra a szabadság érzését.

Ne értsétek félre szeretem a párom, nem akarom elhagyni, de ez nálam is pontosan olyan mint nála az , hogy vagyoni szerződést szeretne..

Be akarom biztosítani magam.

Anyagi biztonságot szeretnék, és soha nem egy férfira szorulni.

Hiába van ő itt nekem, attól még én járok bevásárolni, a saját pénzemből, beleadok mindig a rezsibe, az iskolákat, edzéseket, mindent amire szükségem volt saját pénzemből állom.

Most , hogy nagyon keveset keresek le kellett mondanom egy csomó mindenről, mert nem engedhetem meg magamnak..

miért nyugtatna meg a gondolat, hogy itt lesz nekem a párom...?

Nem akarok soha ráutalva lenni.

Fojtogat az érzés, hogy egyszer teljesen rászoluk majd ha véletlen munkanékülivé válnék, vagy születne egy gyermek és nem tudnék dolgozni...

szóval engem cseppet sem a vagyoni szerződés zavar, hanem az emberek hozzáállása, hogy miért aggódok ennyit az anyagi helyzetem miatt, hiszen ott a párom.

Ha nem lenne itt a párom amúgy akkor már rég visszamentem volna külföldre, mert sokszor nem látom itthon a kitörési lehetőéget.

Hiába csináltam plusz szakmát, plusz nyelvvizsgát, a fizetésem nagyon lassan ment feljebb és ha félre is rakosgatok akkor is csak 80 éves koromra lesz saját ingatlanom.

Nem vágynék palotára csak legalább egy garzonra, hogyha bármikor olyan helyzetbe kerülök, akkor legyen hova mennem..