Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Megcsalás » Lehetséges hogy megbánta?

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Lehetséges hogy megbánta?

Figyelt kérdés

Már több mint fél éve nem találkozunk és csak egy egy üzenet váltás volt közöttünk, hónapok kihagyásával. Nekem idő közben lett párom. Most ismét beszélgettünk egymással és felhozta a múltat, hogy milyen jó volt. Egyetértek vele, tényleg jó volt. Tudta már hogy van valakim, erre meg el kezdett róla faggatni hogy hogyan történt mi történt hogy össze jöttem a pasimmal. Majd a végére fél halkan azt motyogta hogy kár, pedig már jött volna hozzám.


A kérdés egyszerű. Arra vagyok kíváncsi, hogy miért faggatott a páromról hogy hogyan jöttem vele össze, ha akkori elmondása szerint nem érzett irántam semmit amiből kapcsolat alakulhatott volna ki?


Illetve a beszédéből és a hangsúlyból arra gondoltam hogy megbánta hogy nem kellettem neki.


Lehetséges hogy megbánta hogy elutasított akkor? Rájött esetleg arra hogy még is érez irántam valamit? Vagy miért érdekelhette ez az egész? Miért hozta fel a múltat hogy milyen jó volt? Valaki esetleg tudna valamit mondani?


Én vagyok a nő



2019. aug. 7. 20:50
1 2
 1/16 anonim ***** válasza:
91%
A pasi kanos és féltékeny nincs ebben semmi bobyolult!
2019. aug. 7. 20:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/16 anonim ***** válasza:
76%

Nem mindegy, ha van valakid és már nem akarsz tőle semmit? Miért vagytok ti nők ilyen gusztustalanok, hogy valakivel együtt vagytok és mégis a régire fáj a fogatok? 🙂

Női logika...

2019. aug. 7. 20:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/16 anonim ***** válasza:
84%

megbánta....na persze.


1-esnek igaza van. tömören annyi a válasz.

2019. aug. 7. 20:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/16 A kérdező kommentje:

Fél év után is érdekelném szexuálisan?


Ha féltékeny akkor még is csak érez valamit irántam, nem? És akkor elméletileg ott van a megbánás is, hogy megbánta hogy elutasított akkor mikor lett volna esélye.


Vagy nem jól gondolom?

2019. aug. 7. 20:59
 5/16 anonim ***** válasza:
87%
Rosszul gondolod.
2019. aug. 7. 21:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/16 A kérdező kommentje:
Pont ezért kérdem, mert engem még mindig érdekelne a férfi. Csak nem tudom ezt hová rakni. Ezért kérdezem tőletek, még mielőtt beleélném magam a dologba. Inkább előbb tájékozódom. 😅
2019. aug. 7. 21:02
 7/16 anonim ***** válasza:
100%
Ezt jól gondoltad.
2019. aug. 7. 21:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/16 anonim ***** válasza:
84%
Max azt bánja, hogy nincs ki lyukat adjon. Majd próbálkozik másnál utánad. Ahogy előtted is.
2019. aug. 7. 21:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/16 A kérdező kommentje:

1#es válaszoló!


Kifejtenéd bővebben is?

2019. aug. 7. 21:10
 10/16 anonim ***** válasza:
100%

#1 vagyok:

Amikor összejártatok végülis semmi komoly nem volt. Legalábbis erre nem tértél ki. Tehát nem volt nehéz dolga hogy szakítson veled, mert nem kötött titeket semmilyen emóció.

Aztán fura hogy a semmiből hirtelen belédszeret, mikor egy-egy "sziamizu" típusú beszélgetés volt csak köztetek cirka néhány havonta. Ez lócitrom. Neked meg ennyi nyilván nem elég így idővel megismerted a mostani "párodat" (az idézőjelet itt direkt használtam, mert az utolsó hozzászólásaid elég sokatmondóak).

Nem esik le neked hogy csak szexuális vágyat érez? Irigy a pasidra mert nem vele szexelsz! Te meg maradhattál volna vele szexkapcsolatban ha ennyire kell szexuálisan.

Két dolgot tehetsz úgy hogy nem bszl ki senkivel.

1: Szakítasz a "pároddal", és utólag összejössz ezzel a... személlyel (megjegyzem nem lesz a kapcsolatod sokkal komolyabb)

2: Bejelented ennek a személynek hogy bocs, kibsztt jó volt a szex, azonban elszúrtad már van párom és vele akarok lenni, legalább mellettem van és segít. Sok sikert haver.

Bónusz 3: Megcsalod a pasidat ezzel a fickóval mert "olllyan" jó vele a szex.

De ha rám hallgatsz akkor 2-es válasz. A többi a hűségességeden múlik.

2019. aug. 7. 21:34
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!