Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Megcsalás » Ti elmondanátok, lebuktatnátok...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Ti elmondanátok, lebuktatnátok a szeretőt ebben a helyzetben?

Figyelt kérdés

Hosszú sztori a miénk, előre is elnézést kérek...


Közel 9 éves kapcsolat és házasság után a férjem és én kis híján elváltunk a nyáron. Válságba jutottunk, állandósulni látszottak a veszekedések, ami a hétköznapjainkra is kihatott, én a végére már nyugtatókat szedtem, hogy egyáltalán a napi munkámat el tudjam látni. A férjem aggódott, hogy tönkre fogok menni ebben a kialakult mélyrepülésben, ahová a házasságunk sodródott, de nem tudtuk megbeszélni, megoldani a problémáinkat, így a férjem egy idő után kifelé fordult, és érzelmileg közel került egy másik nőhöz (az egyik kolléganője), aki meghallgatta, amikor én nem - és adta alá a lovat, hogy itt bizony már nincs mit tenni, válni kell.

A férjem ekkor a lehetőségekhez képest próbált viszonylag őszintén és gerinces módon viselkedni, és nem megcsalni a hátam mögött, így még mielőtt bármi komoly történt volna közte és a nő között, elém állt, hogy szerinte jelen esetben mindkettőnknek jobb lenne, ha elválnánk, még mielőtt nagyobb baj lenne. Ezek után szépen leültünk és megbeszéltük, hogy ez így valószínűleg nem megy tovább, nincs értelme ölnünk egymást, ráadásul éreztem is, hogy a nyugtatók sem tesznek jót, tudtam én is, hogy ez így nem állapot. A férjem azt is őszintén bevallotta, hogy lassanként már nyitott is másvalaki felé, így hát megbeszéltük, hogy elválunk. Úgy gondoltuk, hogy nem éri meg, hogy tönkremenjünk, inkább köszönjünk el egymástól szépen, békésen, már csak az együtt töltött 9 csodaszép évünk emléke miatt is. Szóval miután megbeszéltük, én el is költöztem otthonról, a férjem pedig nem sokkal ezután randevúzni kezdett a másik hölggyel. Én eközben beiratkoztam egy tanfolyamra, és elvállaltam egy új állást, amit felajánlottak, ezekkel is próbáltam feldolgozni a szakítást.


Nagyjából 1,5 hónap különélés után jöttünk rá mindketten, hogy hiányzunk egymásnak, hogy ez így mégsem lesz jó. A férjem addigra szakított az új barátnőjével, bár a hölgy ezt nagyon nem szerette volna, de a férjem nem érezte mellette, amit kellett, így jobbnak látta még az elején befejezni, mielőtt túlságosan belebonyolódnának. Mi újra leültünk egymással beszélni, és úgy döntöttünk, hogy megpróbáljuk helyrehozni a házasságukat. Így, hogy volt néhány hetünk kicsit lehiggadni, kiszellőztetni a fejünket és átgondolni a dolgokat, úgy éreztük, hogy végső soron nem voltak köztünk olyan hatalmas problémák, amit ne tudnánk közös erővel megoldani, ha igazán elszánjuk magukat, így eldöntöttük, hogy adunk maguknak még egy esélyt, és nem válunk el, hanem ehelyett inkább rendbe tesszük az életüket. Arra jutottunk, hogy nem a válás a megoldás, hanem hogy inkább dolgoznunk kell rajta, hogy kijavítsuk a hibákat, mert közel 10 év után ennyivel igenis tartozunk maguknak és egymásnak.


Ezt a részét hagyjuk is, megbeszéltük, eldöntöttük, és aktívan dolgozunk rajta, szóval ehhez a részhez többet nem is fűznék hozzá.


Viszont!

A hölgyről, aki szakításunk alatt a férjemmel találkozgatott, kiderült, hogy neki is vőlegénye volt, aki semmit sem tud az egészről. A férfi jó egzisztenciájú, saját háza, autója van, a hölgy pedig ott lakott nála (bár a férjemnek előadta, hogy válságban a kapcsolatuk, és amúgy is szakítani akart a pasival, de ez nem történt meg). A kérdéses időszakban, mialatt én és a férjem külön voltunk, a hölgyet hol a vőlegénye, hol a férjem furikázta autóval (pl. a vőlegény bevitte reggel dolgozni, de a férjem vitte haza). Haza... öhm, nos, ez is úgy történt, hogy mivel a férjemnek előadta, hogy el szeretné hagyni a vőlegényét, de nincs hová mennie, így a férjem segítségével albérletet béreltetett magának a munkahelyéhez közel, ahol a pásztorórákat is töltötték (mert nyilván a vőlegény házába nem vihette haza a férjemet, ott lebukott volna...), utána meg hazament a vőlegényéhez. Amikor esetleg a férjem nála aludt az albiban, olyankor meg azt hazudta a vőlegénynek, hogy valamelyik barátnőjénél tölti az éjszakát.


Miután a férjem pár hét randizgatás után végül szakított vele, a hölgy folyamatosan könyörgött neki, hogy maradjon vele, mert hogy ő pánikbeteg, és nem tud egyedül lenni. Érzelmileg próbálta zsarolni és manipulálni őt, egyszer még ájulást is színlelt, és mindenfélével fenyegetőzött. A férjem ennek ellenére szakított vele, mire a nő elkezdett engem ócsárolni, hogy biztos én állok a háttérben, és én rángattam vissza magamhoz a férjemet, mert egy szemét, számító nő vagyok, a férjem meg papucs, aki nem veszi észre, hogy az orránál fogva vezetem. Mindennek elhordott engem a férjem és a kollégái előtt (mivel a nő és a férjem kollégák, így egy helyen dolgoznak). A férjemnek elege lett, és inkább felmondott a munkahelyén, hogy végre nyugta legyen. A nő persze ezért is rám volt kiakadva, hogy én "elvettem tőle" a férjemet, holott ehhez a döntéséhez semmi közöm nem volt...


Ez lassan 4 hónapja történt, mi próbálnánk építgetni az életünket, újrateremteni a házasságunkat, a nő viszont azóta sem nyugszik, nem képes elfogadni, hogy a férjem végül nem őt, hanem engem, a feleségét választotta, és most ott próbál belénk rúgni, ahol tud. A férjem a felmondási idejét tölti a munkahelyén, a nő pedig rendre kínos helyzetbe hozza, jeleneteket rendez és féltékenykedik rá odabent a munkahelyén, múltkor meg is ütötte, csak mert a férjemet egy másik kolléganővel látta beszélni.


A vőlegénye még mindig nem tud semmiről.


Én alapvetően egy megbocsátó, megértő, nyugodt természetű nő vagyok, de kezdek kijönni a béketűrésemből. Szerettem volna nyugodt körülmények között megpróbálni helyrehozni a házasságomat, ha már egyszer így döntöttünk, de végtelenül felháborítónak tartom, amit ez a hölgy művel. Tudom, nem az én dolgom, és valamilyen szinten ez csak egy kicsinyes bosszú lenne a részemről, de az lenne a kérdésem, hogy ezek után ti beszámolnátok-e a nő vőlegényének a történtekről?

Nagyon frusztrál, hogy míg mi a házasságunk helyrehozatalán fáradozunk, ez a nő állandóan ott pattog a háttérben és csinálja nekünk a fesztivált ahelyett, hogy szépen, méltósággal elfogadná a helyzetet. Én 9 év után nem csináltam ilyen cirkuszt, mint ez a nő egy pár hetes... nem is tudom, nevezzük talán viszonynak... szóval egy pár hetes viszony után.

Jó lenne valamivel leállítani, egyrészt. Másrészt, szerintem a vőlegénye is megérdemelné, hogy tudja, milyen nőt készül elvenni, és a tények teljes ismeretében dönthessen arról, hogy akarja-e ezt a kapcsolatot a továbbiakban, vagy sem.


Ti mit tennétek? Szólnátok a vőlegénynek róla, hogy mit művel(t) a háta mögött a hölgy, hogy csalta őt hetekig és még mindig nem képes leszállni a férjemről meg rólam, vagy inkább hallgatnátok?


Előre is köszi a választ!



2020. jan. 16. 10:54
1 2 3
 1/24 anonim ***** válasza:
88%
En szolnek, illetve arrol is szolnek neki, hogy egy idegbeteggel keszul összekötni az eletet.
2020. jan. 16. 10:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/24 anonim ***** válasza:
90%

1, Ha valami nem az én dolgom, nem kavarok bele és hagyom. DE, ugye itt az a szitu, hogy a nő pörög és szívat titeket. Simán közölném vele, hogyha még egyszer a közelünkbe kerül, akkor szólok a vőlegénynek. Ha próbálkozna, meg is tenném.

2, Légyszi, legközelebb rövidebben fogalmazz. Konkrét bekezdéseid leírhatók egy mondattal. :D

2020. jan. 16. 11:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/24 anonim ***** válasza:
37%

Én most úgy gondolom, hogy nem mondanám el.

De én nem vagyok olyan nyugodt természet, ahogy magadat leírod, benne van a pakliban hogy egyszer dühből borítanám ki a bilit.

2020. jan. 16. 11:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/24 anonim ***** válasza:
70%
Nem szólnék, de megfenyegetném vele, a férjed helyében (NEM A TE DOLGOD). A helyedben élnék a gyanúperrel, hogy a férjed kettős játékot játszik, hacsak nem elmebeteg a nő!
2020. jan. 16. 11:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/24 anonim ***** válasza:
88%

Igen, ahogy írod is, nem a Te dolgod,hogy ezt megbeszéld a vőlegényével.

Viszont...a további zaklatás miatt, amivel úgy tűnik nem áll le a kolléganő,a párodnak érdemes lenne beszélni a vőlegényével.


Hozzáteszem: ez nem biztos,hogy a részetekről eredményre vezet.Lehet,hogy a vőlegény kidobja, akkor pedig méjoban Rátok száll.


Esetleg kérni kell a vőlegény bizalmát arra vonatkozóan,hogy ne elárulja el azt,hogy kitől tudta meg az információt.

2020. jan. 16. 11:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/24 A kérdező kommentje:

Igazság szerint attól tartok, hogy ha bemártjuk a vőlegénye előtt, és a pasi esetleg ezek után kidobja őt (ami valljuk be, abszolút érthető is lenne), akkor csak még jobban ránk fog szállni utána. Egyrészt azért, mert magányos lesz, másrészt azért, mert a mostani viselkedését elnézve ez a nő bizonyos értelemben kifejezetten bosszúálló típus lehet. Talán kicsit rögeszmés is. Legalább is úgy viselkedik, mintha a férjem a rögeszméjévé vált volna.


A férjem az utolsó hónapját tölti a cégnél, még nagyjából 2 hét van hátra a felmondási idejéből. Igazából ahogy közeledik a felmondási idő vége, úgy kezd egyre elviselhetetlenebb módon viselkedni a nő, talán ezért is jutottam el odáig, hogy most már nekem is elég volt belőle. A férjem azt mondta, ha eddig kibírtuk, várjuk meg most már ezt a 2 hetet. Akkor úgyis eljön a cégtől és nyugtunk lesz.

2020. jan. 16. 11:24
 7/24 anonim ***** válasza:
82%
Jaj nagyon ne, eszedbe se jusson! Ha elmegy onnan a férjed dolgozni, akkor pár hét és békén fogja hagyni a nő, de ha most belekavarsz akkor nagyon sokáig ott lesznek (a vőlegényével együtt) az életetekben. Nem hiányzik ez nektek. Férjed letölti a felmondási idejét, csaj számát letiltja, megszakít vele minden kapcsolatot és többet nem találkoznak. Hamarabb vége lesz így, mintha "bosszút állsz".
2020. jan. 16. 11:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/24 anonim ***** válasza:
60%

Szóval a férjed félre qúrt egy kapcsolatban lévő nővel, aki nem hagyta ott a pasiját a ferjedért, míg a férjed elhagyott simán érte, de mivel nem szakított a szerető a párjával, így jobb híján ha ló nincs jó a szamár is alapon vissza táncikált a férj hozzád, míg nem lesz újabb jelöltje aki nálad sokkal jobb és vonzóbb hogy újra elhagyhasson egy egy kósza numeráért, te meg vissza fogadtad, naiv módon...


Gratulálok! Megérdemlitek egymást!


A nővel meg felesleges foglalkozni, úgy is abba fogja hagyni!

2020. jan. 16. 13:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/24 anonim ***** válasza:
42%

Hogyhogy nem rendezte a HR a helyzetet? Eleve kérdezik a felmondás okát. A nyilvános balhékról tudniuk kell(ene), ha nem a párocskától, akkor a többi kollégától. Itt valaki valamiben nem mond igazat, mert a feléért már kirúgták volna a csajt, ha ezt nyilvánosan csinálja. Ha senki se tud erről a munkahelyen, akkor ők ott továbbra is kettesben szoktak lenni.

Fogod te még bánni ezt a békülést...

2020. jan. 16. 14:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/24 anonim ***** válasza:
44%
Nekem ez a sztori nem tiszta. Simán kinézem a hapsidból, hogy még mindig hülyíti a csajt.
2020. jan. 16. 15:22
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!