Miért beszél folyton a félrelépésről? (bunkó, sértő hozzászólók kíméljenek)

Köszi szépen a bíztatást, és az együttérzést. Idő mindenképpen kell, meg sajnos az élet úgy hozta, hogy visszahúzódóbb vagyok, ráadásul a családi köröm, a baráti köröm szűkebb, meg a munkám is olyan, hogy önállóan dolgozom, ezek sem könnyítik meg a helyzetet. Honnan ismered ezt az érzést?

Vettem neki egy szál virágot pár nappal a szakítás előtt, alig akarta elfogadni először, furcsán nézett rám, aztán lehajtotta a fejét az ölébe, és láttam hogy nagyra nyílnak a szemei, utána egy mosoly kíséretében adott egy csókot -úgy éreztem, bűntudata van, bár akkorra már a bizalom amúgy is tönkrement, már tudtam, hogy vége. Mindenesetre egyértelmű volt, hogy nem örült a virágnak...