Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Megcsalás » Visszafogadnátok ezek után?

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Visszafogadnátok ezek után?

Figyelt kérdés

Próbálok rövid lenni.

Ominózus hetedik évben vagyunk. Van egy közös gyerekünk.

Új kolléganő lett a munkahelyén.

Már az elején furcsa volt, sokat beszélt róla, de csak a humorát dicsérgette. Már ez irritált picit, mert láttam a nőt, tudtam, hogy szingli és éreztem, hogy veszélyes lesz. Kértem normálisan a párom, hanyagoljuk azt a nőt. Ehhez képest instán elkezdte követni.

Nem szeretnék részletekbe menni, jó megérzéseim voltak, nemrég kiderült hogy hónapokig tartó viszonyuk volt.

Páromat a nő buktatta le, nem is akárhogy. Minden, de minden levelezésüket megmutatta. Én csak éltem a sejtésemmel és megkerestem azzal, hogy tudom mi van köztük, nincs mit veszteni alapon.

Így is leesett az állam mikor kiderült, hogy 4 hónapig összejártak és a végén a nő vetett véget mindennek.

Minden levelezést láttam, vagyis inkább úgy mondanám, sokat, amit megmutatott a nő. Történetesen a párom kezdett ki vele, ő írta meg először, hogy mennyire bejön neki.

Letisztázták hogy csak szex lesz, viszont idővel láttam- és mesélte is-hogy a drága férjem minden privát infót megosztott rólam , rólunk. Beszélt rólam, hogy milyen vagyok az ágyban, beszélt arról hogy neveljük a gyereket, beszélt arról is , hogy milyen nehezen találtam újra munkát.

Sőt a konfliktusainkról is.

Felváltva magyarázkodott hogy nem akar válni, közben meg minden intim dolgunkat elmesélte. És ehhez jön, hogy olyan elképesztően gyomorforgató szex levelezés folyt közöttük, amit ha nem olvasok sosem hiszek el, de tényleg soha. Láttam férjem fotóját is...


Miután szembesítettem vele, nekiállt könyörögni, reszketni, hogy csak megbotlás volt, vége, nem is érti magát, nem akar minket elveszíteni.

Igen ám, de én azt is tudom, hogy többször szakítottak egymással és a végén a nő szakított vele, és még így is próbálta vele folytatni.

Konkrétan azt is leírta neki, hogy minden kockázatot megért, és még elválásnál is leírta-mikor végre megértette-hogy mennyire sajnálja és hogy mennyire vonzódik még hozzá.


Volt olyan nap, vissza tudtam keresni, hogy engem köszöntött fel nevem napján és kb. egy időben írta neki, miket tenne vele.

Nem akart véget vetni neki.Mikor ezt is elmondtam, fejemhez vágta hogy én hibám is, mert egyszerűen elhanyagoltam és szexuálisan nem volt kielégülve régóta. Valóban voltak dolgok amiket én nem vállalok be, de ettől függetlenül, gyerek mellett örültem, ha egyáltalán tudunk néha együtt lenni.

Neki hónapokig fontosabb volt egy nőcske, és még most is együtt lennének, ha nem küldi el a nő, és be sem vallotta volna.


De most meg olyan fordulatot vett, hogy szinte már szánom, ahogy teper. Retteg, hogy fogom magam és elköltözöm a gyerekkel.

Ti mit tennétek? Most a család lett neki a fontos...


2021. máj. 10. 16:39
1 2 3
 1/30 anonim ***** válasza:
94%
Dehogyis
2021. máj. 10. 16:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/30 anonim ***** válasza:
80%
Nem. És nem is csak a félrelépés miatt, hanem mert akkora nettó idióta, hogy a melóhelyén, kollégával tette. Amatőr.
2021. máj. 10. 16:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/30 anonim ***** válasza:
100%
Elárult. Most meg vergődik és szűköl mint a veszett kutya. Azonnal dobd ki, újra meg fogja tenni. Még most is csinálná, ha a nő nem unt volna rá. Nem érdekled se te, se a család, mert akkor nem csinál ilyet.
2021. máj. 10. 16:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/30 anonim ***** válasza:
100%
Mi is a kérdés?
2021. máj. 10. 17:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/30 anonim ***** válasza:
95%

Nem! Az egyéjszakás egyszeri félrelépést megbocsátottam anno még a kapcsolatunk elején.

De a több hónapig tartó viszonyt biztos, hogy nem bocsátanám meg! Főleg, hogy gyerek is van. Mert így nem csak engem, de a gyereket is “megcsalja” persze nem szó szerint, de úgy érezném, hogy neki is hazudott, nem csak nekem.

2021. máj. 10. 17:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/30 anonim ***** válasza:
100%
Egy ideig fontos a család és teper, aztán mikor újra biztonságban érzi majd magát, kezdi elölről, vagy azzal a nővel, vagy másikkal. Akinek négy hónapos viszonya van, megoszt a szeretővel minden otthoni privát dolgot, az nem csak egyszerű megbotlás. Nem, nem bocsátanám meg és vissza se fogadnám.
2021. máj. 10. 17:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/30 anonim ***** válasza:
100%
Költözz el!
2021. máj. 10. 17:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/30 anonim ***** válasza:
100%
Ha őszintén megtudsz neki bocsájtani,akkor tedd. De ne feledd, hogy ez a jellemhiba ismét előtörhet belőle.
2021. máj. 10. 17:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/30 anonim ***** válasza:
100%

Az intim dolgaitok kizárólag rátok tartoznak. Már egyedül ezért lapátra tenném, megcsalás nélkül is. El nem tudnám képzelni, hogy bárkinek is arról beszéljek, hogy azzal, akit állítólag szeretek, vagy valaha szerettem, mit hogyan csináltunk az ágyban, mit szeret, mi hol mekkora stb. Ez nagyfokú parasztság.

Ezen kívül ez nem egy botlás volt, hanem a mai napig teper a nő után. Ha a nő egyet füttyentene, már ugorna is.

Ezen nincs mit megbocsátani.

2021. máj. 10. 17:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/30 A kérdező kommentje:
Köszönöm, akkor jól látom. Ennek annyi. További szép estét :)
2021. máj. 10. 17:58
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!