Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Igaz, hogy a férfiak nem azt veszik el végül feleségül akikbe szerelmesek? Nem ez okozza azt rengeteg megcsalást ami manapság történik?
Igen, én is ezt gondolom, ha együtt maradtok még 10-20 év után is, úgyis fogsz látni olyat abban az emberben, amit nem gondoltál volna róla és mégis előjött belőle. Éppen ezért, ha 1-2 év után nem érzed azt, hogy vele összeházasodnál, akkor van valami, ami nem az igazi. Attól még ez nem zárja ki, hogy tisztában vagy azzal, hogy mindketten változni fogtok, meg 100%-osan úgysem ismered ki az embert.
23 vagyok, 1 kapcsolatom volt még, tudtommal nem csaltak meg.
Én kicsit a másik oldalról tudom megvilágítani a dolgot.
14 éve vagyok a férjemmel kapcsolatban, fiatalon jöttünk össze 19 voltam. Ennyi idő alatt nagyon nem egy irányba fejlődtünk. A kezdeti kis különbségek, úgy nyíltak szét, mint egy olló. Nincs konfliktus, inkább baráti kapcsolat "extrával".
Ő biztosan nem csal meg, 1000%, neki elég, ami van. Megkapja, ami akar biztonság, szex, nyugalom, de sok minden hiányzik nekem.
23
Nem így értem. Ha jön a gyerek nyilván ő az első. Ez arra az időszakra érvenyes amikor nincs semmi akadálya a szexnek, ennek ellenére nincs vagy alig van.
Lehet tagadni de általában a szex hiánya van a megcsalások nagyon nagy része mögött.
25! Jó igen, az is lehet normális, ahogy szerintem az is lehet, hogy valaki házasodik egy év után, és nem feltétlenül azért, mert ki akarja pipálni ezt is.
23! van aki a terhessége idején is aktív és ha szülés után könnyen helyre jönnek a dolgok érzelmileg és fizikailag is, hamar visszajön a párnak a szex is az életébe. De vannak olyan férfiak, akik mikor apák lesznek, az anyához hasonlóan nem kívánják, csökken a tesztoszeron szint stb.
22! szerintem annyira nem más oldal, ugyanarról beszélünk, csak te most éppena nő vagy. Szerintem érdemes megbeszélni az ilyet, te sem lehetsz biztos benne, hogy a férjednek nincs hiányérzete. És lehet neki is úgy jön le, hogy neked sincs hinyérzeted elvagy a langyos vízben.
26 Persze hogy aktív a legtöbb nő terhessége alatt, de azért vannak fokozatok. Van férfi akinek már az is beteszi a kaput ha feleannyi szex van 2-3 hónapig mondjuk, vagy nem olyan mint megszokta. Szülés után 2 hónap pedig kötelezően kimarad mindenkinek.
És hab a tortán, eleinte míg nem tudja a nő hogy terhes, azt veszi csak észre hogy nem akarja annyit, fáradtabb, aztán mire megtudják az okot a párja már kombinál, hogy mi van megcsalja a nő vagy nem szereti miért távolságtartóbb vagy ez mi jaj.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!