Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Megcsalás » Munkahelyi viszony, mit akar...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Munkahelyi viszony, mit akar tőlem? Csak szórakozik velem?

Figyelt kérdés
Van egy kolléganőm, akivel az utóbbi időben elég közel kerültünk egymáshoz, egy titkos viszonyba kezdtünk amit már az eleje óta tudtunk, hogy nem lehet a végtelenségig sodródni az árral... a helyzet az, hogy mindig is volt közöttünk egy vibrálás amióta megláttuk egymást, de nem nagyon bontakozott ez ki azért, mert mind a ketten egy komoly kapcsolatban voltunk már a találkozásunk pillanata óta. Viszont szeptember óta ez az egész dolog elindult így magától, tulajdonképpen ő nyitott felém olyan jelzésekkel, amik egyértelműek voltak. De akkor is még mind a ketten kapcsolatban voltunk, viszont én szakítottam a párommal 4 év után, mert egyszerűen rájöttem, hogy semmi nem köt minket össze a megszokáson kívül, ami pedig mocskos szar dolog. Ő viszont mikor még csak levelezgettünk is furcsa mód többször kiemelte, hogy mennyire szereti a párját, soha nem csalná meg... sokszor elmondta. Aztán tulajdonképpen azt a szabályt, hogy házi nyúlra nem lövünk elengedtem amikor rájöttem, hogy egy az egyben a zsánerem, a chatelésből találka lett, abból csak egy puszi, abból csók és a többit kitaláljátok. Annyira szenvedélyes volt ez számomra, amit lehet csak azért érzek így mert 4 évig tényleg egyetlen egy nőre sem "néztem rá"... egyik délután amikor legelőször kibírtuk, hogy nem esünk egymásnak és beszélünk komoly dolgokról azt közölte velem, hogy teljesen más vagyok mint a palija és egyébként iszonyatosan szégyelli magát, hogy talán fél az egésztől, fél hogy egyedül marad, fél kilépni a kapcsolatból mert annyi dolog köti oda, ráadásul házat akar venni, gyereket szeretne és emiatt még inkább error van a fejében. Viszont a csávó 30+ még mindig a szüleivel él és ha jól emlékszem pont akkor volt egy éve, hogy összevesztek azon, hogy a pali mennyire gyerekes és még mindig nem akart összeköltözni se, gyereket meg főleg. És akkor egy kicsit én is elgondolkoztam, hogy ezt az egészet hagynom kellene a fenébe, mégis mit csinálok, de természetesen akkor most nem írnék tanácstalanul ide, ha ez a sztori nem folytatódna... minden reggel ír, napközben is egész nap beszélünk, este pedig vagy éjszakába nyúlóan beszélünk vagy a drága barátjával van, majd reggeltől ez megint kezdődik. És ez a legdurvább, hogy egyszerre szerintem két embert se kívánni, se szeretni nem lehet, így ennek okán még mindig nem tudtam őt kiismerni. Azt mondta, hogy ha az eszével gondolkodik ezt az egészet abba kell hagynunk, ha pedig az érzéseire hallgat akkor elég komoly dolgokról kellene döntést meghoznia és patthelyzetben vagyok. El akarja magában nyomni az érzéseit, én pedig ezt mostanra meguntam, mert egy idióta révén pedig már kialakultak bennem elég komoly érzések. Tudom, hogy benne is, és valahogy az van bennem, hogy ő fél ettől az egésztől, de nem tudom most jelenleg mit csináljak. Már veszekedtünk is ezen, hogy nem hajlandó elmondani mit érez, nem akarja és nem is fogja. Engedjem el ezt az egészet? Csak mert szerintem idők kérdése és a "párjával" fasírtba lesznek mert annál sokkal okosabb minthogy valakivel ennyi pénzzel összekösse magát úgy, hogy igazából nem is szereti, mert ha szeretek valakit akkor soha nem csináltam volna ilyesmit... legalábbis én így gondolkodom. De addigra pedig lehet már késő lesz és én ezt az egészet el tudom engedni. Ti mit tennétek? Kérlek titeket kerüljük azokat a hozzászólásokat, amiket azon személyek írnának akik a megszokott unalmas magánéletük miatt akár ugyan olyan helyzetben vannak, hogy egy rossz kapcsolatból nem mernek kilépni, inkább szenvednek és ezt helyesnek látják. Köszönöm az esetleges tapasztalatból írt válaszokat...

2018. jan. 19. 16:13
 1/10 anonim ***** válasza:
6%

Nekem is kell egy szexualis targy. Ha jol nezel ki,kuldj privit.


N

2018. jan. 19. 16:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/10 anonim ***** válasza:
100%

Ha valóban úgy érezné, hogy te mindent viszel, és a régi már kaki, akkor már rég kilépett volna a kapcsolatából és nem dilemmázna, hanem 100%-osan veled lenne.

Szerintem engedd el, nem fog kilépni érted, de ha kilép, akkor se gondolom hosszútávúnak a kettőtök dolgát.

2018. jan. 19. 16:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/10 A kérdező kommentje:
Mind a ketten kihasználtuk egymást ilyen téren ezzel én is tisztában vagyok, csak én azt az egyet nem értem, hogy akkor miért van ennyire rám állva, hogy minden reggel, hétvégén beszélünk telefonálunk, esténként is rengeteget és sorolhatnám. Azt nem értem, hogy oké, megtörtént a dolog, de akkor mi van a csávóval? Mert ezt nem értem, hogy én hülye lennék egy olyan emberrel összeköltözni egy közös elkötelezett házba... vagy ez így természetes? Kicsit ki vagyok égve...
2018. jan. 19. 16:51
 4/10 anonim ***** válasza:

Én ebben azt nem értem, hogy ugye ők még nem élnek együtt. Így tényleg szakítania kéne, ha odavan érted.

A többit mind értem, mert voltam ilyen helyzetben. Csak nekünk volt közös ház, közös élet, közös gyerek. Vannak érzési irántad, talán még szerelmet is érez, TALÁN. És doppingolja őt az, amit tőled kap. Csak fél a bizonytalanságtól. Nem tud nélküled meglenni,azért beszél veled ennyit, szereti a társaságod, ez nem megjátszás.

Szar ügy. Nálunk az lett a vége a sztorinak, hogy én szakítottam, aztán vissza akartam volna csinálni, de a férfi már addigra észhez tért, és nem engedte, hogy többé játékszernek használjam (én ezt nem akartam), úgy volt vele, hogy ha elválok, akkor szóljak, de ezt így nem.

Valami ilyesmi. A viszonyom a férfival egy évig tartott.

2018. jan. 19. 18:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/10 anonim ***** válasza:

Nagy eséllyel mindenki le fog pontozni...

Benne van a csaj egy rossz kapcsolatban, amiből hiányoznak neki, azok a dolgok, amiket Te adsz meg neki.

Fél lépni, mert van egy kényelmes komfortzónája, egy ilyet senki sem ad fel egykönnyen.

Ahogy írtad is, kihasználjátok egymást, ám valójában nekem úgy jön le, Ő kicsivel jobban kihasznál Téged, mint fordítva. Te pedig hagyod!

Ha folytatódni fog, Te járod meg! Te otthagytad a kapcsolatod, miután ráébredtél egy-két dologra.

Legyen bármilyen fájdalmas, hagyd a fenébe a csajt. Ha Ő is úgy állna hozzá, ahogy előadja neked, már rég lépett volna. Nem tette... Ezután sem fog.

Keress olyan NŐT(!), aki megérdemel és boldog lehetsz mellette.

Voltam ilyen kapcsolatban, s bizony a fentebb leírtak szerint cselekedtem. Rossz volt, kicsit fájdalmas, viszont találtam egy olyan Nőt, akivel boldog vagyok!


29/f

2018. jan. 19. 18:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/10 A kérdező kommentje:
Továbbra is iszonyat mód tanácstalan vagyok, de valóban igazatok van abban, hogy ezt már amúgy rég hagyni kellett volna. Csak attól tartok, hogy beigazolódik az, hogy aztán ott lesz az alkalom és összeveszik a palival és akkor már éppen le fogom ezt az egészet tudni magamban nyomni és nem fogja hagyni... ettől félek. Mert úgy érzem hogy szeretem már.
2018. jan. 19. 20:55
 7/10 anonim ***** válasza:
Megkérdőjelezném hogy a lány szereti-e bármelyikőtöket is. A fiút csalja veled, téged csal a fiújával. Amit tud, hogy nem akar, fél egyedül maradni, hogy gyereket és házat akar. A jelenlegi mindent elsöprő nemi életetek "nagyszerűsége" természetesen a titkolt, és tiltott viszony miatt a felfokozott izgalom folytán gyönyörű. Normális házaséletben ahol nyíltan felvállalnak, ahol az élet nyugodt mederben folyik, már nem leszel úgy elvarázsolva. Azt tudom, amikor a lány tényleg gondol a fiúval a közös jövőre, eszébe sem jut más. Sajnos, melletted még eszébe jut a másik fiú, akivel felnőtt ( nemi ) életet él, még ha az a fiú az anyjával él is. Te a lányt csak megsajnáltad, mert fél az egyedül maradástól, egy kis dicséret után, "mert te mennyivel különb vagy", de azért tőle sem akar "elválni." Nem tudom hány éves vagy, de én olyan lánnyal járnék, akinek nincs fiúja.
2018. jan. 21. 19:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/10 anonim ***** válasza:

Leírom én is a sztorimat Neked, hátha segít.

Volt egy 5 éves kapcsolatom, aminek az utolsó két éve már csak szenvedés volt, semmi értelme nem volt, mégse tudtuk elengedni egymást. Ekkor valahogy megérezték a férfiak, hogy a végét rúgjuk, és lassan szabad leszek - pedig kifelé nem mutattuk - és nem tudom, de tényleg rengetegen ki akartak táncoltatni. Ez nagyon imponált nekem, hagytam, hogy kicsit udvaroljanak, de megcsalni nem csaltam meg az exet, csak az egómat legyezgettem. Volt, aki könyörgött, hogy lépjek ki, hónapokon keresztül udvarolt szegény, szimpatikus is volt, de mégsem tudtam kilépni a kapcsolatomból. Aztán egy nap teljesen véletlenül találkoztam Vele, és bumm. Villámcsapás, ex-szel szakítottam, ő pedig a férjem lett immár 5 éve, 3 év udvarlás után és van már két gyermekünk :)

Szóval ezzel csak arra akartam rávilágítani, hogy a lánynak valószínűleg te olyan vagy, mint nekem azok, akiket hagytam kicsit udvarolni, de nem vagy olyan, mint a férjem volt nekem.

2018. jan. 21. 20:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/10 A kérdező kommentje:

Az utolsó előtti válaszolónak: egyértelműen én is olyan emberrel szeretnék "kavarni", akinek nincs senkije. Sőt, tisztában vagyok azzal is, hogy talán ezt az egészet magamnak köszönhetem, a titkos dolog az valóban izgató, inkább mint gyönyörű... mert nem az.


Utolsó hozzászóló: érdekesnek találom amit írsz, de te azoknak akiknek hagytad, hogy udvaroljanak itt mit értesz ez alatt? Csak mert a hölgy a hagyta, hogy udvaroljanak az egy nagyon elsimítottan megfogalmazott része annak amit eddig csináltunk illetőlegesen ez a folyamatos keresés... talán az lesz a legjobb, ha megpróbálok csak barátként rá tekinteni aztán lesz ami lesz.

2018. jan. 22. 19:56
 10/10 anonim ***** válasza:
Ha valaki tudja, hogy kell "barátként tekinteni" valakire, akibe bele van az ember esve mint csacsi az árokba, akkor árulja már el legyen szíves a titkot!
2018. ápr. 16. 22:26
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!