Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Szerintetek mi lesz most, nagyon összevesztünk?

Figyelt kérdés
Összevesztünk. Mondtam csúnya dolgokat:pl. Azt, hogy Neked nem párkapcsolatra van szükséged, hanem pszichológusra. Felindulásból azt írtam, hogy most volt elég, soha többé ne keressen, mert úgy érzem, hogy hülyének néz engem. Nem véletlenül adtam ki már párszor az útját. Mindig azért, mert úgy érztem, hogy nem annyira vagyok fontos neki, amennyire kéne. Bár tudom, hogy nagyon rossz háttérrel jött ebbe a kapcsolaba. Úgy értem, hogy a szülei alkoholisták, nem foglalkoztak vele gyerekkorában és ebből adódóan, ő úgy gondolja, hogy az, amit Ő nyújt egy kapcsolatban, az elegendő. Nagyon introvertált személy, nem túl jó érzelmi intelligenciával. Ebből adódóan sokszor megbánt, mert Neki az a kevés a normális, amit adni tud. Hiába mondtam többször is, hogy sokszor megbánt. Szóval összevesztünk. Letörölte a Facebook profilját. Majd fél óra múlva csinált egy újat. Szerintetek miért csinálta ezt? Ennyi volt? Mert ennek ellenére is szeretem, bár tudom, hogy nem fog megváltozni.

2019. aug. 6. 18:16
 1/6 anonim ***** válasza:
100%
Itt inkább az a kérdés, hogy bármennyire is szereted a továbbiakban ki akarod magad tenni ennek?
2019. aug. 6. 18:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/6 anonim ***** válasza:
74%

Szerintem nyár van.

Holnap is nyári ruhában fogtok járni.

Elmentek dolgozni, vagy ha épp szabin vagytok akkor nem.

Élitek tovább az életeteket , csak egymás nélkül.

2019. aug. 6. 18:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/6 Rockarc ***** válasza:
100%

Nem ot szereted, hanem azt, aminek elkepzelted. O nem olyan. Akar lehetne is, de nem. Talan egyszer eljut odaig, hogy elmegy egy pszichologushoz, de lehet sosem. Ezt nem tudjuk megmondani, neked meg nem erdemes megvarni.


43F

2019. aug. 6. 18:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/6 anonim ***** válasza:
100%

Most annak kène lennie, hogy elfogadod, hogy vège, ès továbblèpsz. Majd keresel egy normális pasit, akivel normális párkapcsolatot lehet kièpíteni.

Èrtem èn, hogy rossz gyerekkora volt, ez magyarázatnak rendben van, de ezzel nem leszel előrèbb. Attól mèg egy èrzelmi ès párkapcsolati analfabèta marad, aki mellett a büdös èletben nem leszel boldog.

Nem párszor kell kiadni az útját, hanem egyszer vèglegesen.

2019. aug. 6. 18:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/6 anonim ***** válasza:
28%
Gondoljatok bele egy kicsit a másik oldalon lévő ember mit érez? Mit éreznél ha az az ember aki valószínűleg szeretsz (talán a világon legjobban) közli veled, hogy nem vagy neki elég jó és pszichológusra van szükséged. Mert itt szerintem gyakorlatilag ez történt. És valószínűleg nem először: "Nem véletlenül adtam ki már párszor az útját."
2019. aug. 6. 19:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/6 anonim ***** válasza:
100%
De ha egyszer ez az igazság? Ő is sokszor megbántja a kèrdezőt, akkor azt meg el lehet nèzni?
2019. aug. 6. 19:25
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!