Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Csalódtam benne, jogosan!?

Figyelt kérdés

Fél éve élünk együtt a párommal, én a budapesti lakásomat és a szintén budapesti állásomat adtam fel azért, hogy együtt lehessünk. (80 km-ről van szó) Eddig még semmi gond, mert ez az én döntésem volt, senki nem kényszerített rá. Viszont az az egy kikötésem volt, hogy mivel a lakásomat nem adom ki albérletbe (egyrészt mert féltem a lakást, másrészt ha budapesti intéznivalónk van, itt tudunk aludni), ezért szeretném, ha legalább minden második hétvégén átjönnénk megnézni, hogy minden rendben van-e? Ilyenkor természetesen egy éjszakát itt is alszunk. Akkor azt mondta, hogy ez teljesen természetes és mindenképpen ránézünk a lakásra kéthetente. Ehhez képest könyörögnöm kell, hogy legalább három hetente itt töltsünk egy hétvégét. A héten lett volna a harmadik hétvége, hét elején megbeszéltük, hogy jövünk, már csak azért is, mert elég sok őszi-téli holmit össze kéne szednem és elvinni hozzá. Ma reggel felkeltünk és megkérdeztem, hogy mikor induljunk? Erre közölte velem, hogy semmi tennivalónk nincs most Pesten, minek akarok feljönni? Mondtam, mert megbeszéltük. A válasz az volt, hogy egyedül is fel tudok jönni, ha akarok és nem fog történni semmi, ha egy hétvégét külön töltünk. Hangsúlyozom, itt nem az a gond, hogy egy hétvégét külön töltünk, hanem hogy előre meg volt beszélve. Szavahihető, megbízható ember, ezért lepett meg nagyon a reakciója. Nem az zavar, hogy vonatoznom kell és hogy bőröndöt kell majd visszacipelnem, mert nem esik le a gyűrű a kezemről emiatt. De utálom, ha valami meg van beszélve előre és valaki gondol egyet és változtat. Pláne, ha a párom csinálja. Ezt próbáltam vele megértetni, de szerinte feleslegesen akadok ki. Felöltöztem és eljöttem. De nem hagy nyugodni a dolog, hogy mielőtt összeköltöztünk, megegyeztünk valamiben és mintha egyszerűen nem érdekelné őt. Egészen más lett volna, ha már hét elején megmondja, hogy nincs kedve feljönni. Akkor ennek tudatában készültem volna a hétvégére. De többször is beszéltünk róla, hogy feljövünk és ennek tudatában készültem.

Úgy érzem, hogy mióta hozzáköltöztem, teljesen természetesnek veszi, hogy ott vagyunk és mintha egyre nehezebb lenne őt kimozdítani abból a városból, kivéve ha ő szeretne valami budapesti program miatt a városba jönni.

36/N



2019. szept. 14. 16:42
 1/7 anonim ***** válasza:
96%
Hát, van ilyen, hogy lakva megismered...
2019. szept. 14. 16:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/7 anonim ***** válasza:
90%
Azt mondta nincs ott dolgotok. Tudott róla, hogy össze kell szedni az őszi ruháidat és azt is, hogy emiatt cipekedned kell? Ha igen, akkor emiatt teljesen jogos a kiakadásod. A külön lakás fenntartását nem értem és ahogy átjött ő sem. Nyilván ő azt tekinti közös otthonotoknak, nekem sem lenne kedvem 3 hetente pestre rohangálni otthonról és ha odaköltöznél rendesen nem is kellene, neki ez lehet a fejében, valahol megérthető ez is. Ettől függetlenül jogos a felháborodásod, mert megegyeztetek és tarthatná magát hozzá, de hogy ezt hosszútávon hogy fogjátok így működtetni azt nem tudom.
2019. szept. 14. 16:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/7 A kérdező kommentje:
Hosszútávon természetesen nem így terveztük. Megbeszéltünk egy átmeneti időszakot (kb. egy év), amíg senki nem adja fel a saját lakását, mert ki akartuk próbálni, hogy egyáltalán működik-e az együttélés. Ezt a dolgot leszámítva egyébként teljesen harmonikus az együttélés. Én próbálom őt megérteni és habár nem mondja, de tudom, hogy fárasztó neki a napi 150 km, amit munkából oda-vissza vezet. De akkor mondja ezt.
2019. szept. 14. 16:57
 4/7 anonim ***** válasza:
86%
Értelmes nőnek tűnsz. Próbáljátok meg ezt megbeszélni picit lehűtve. Szerintem menni fog. Lehet csak egy kis egósimogatás kell a párodnak. Néha nem érdemlik meg, de segít helyrerázni őket. Mond el neki, ahogy nekünk is, hogy megérted, hogy fáradt a vezetéstől, de neked jól esne, illetve emlékeztesd, hogy nyugodtan elmondhatja, ha nincs kedve csak időben tegye, hogy tervezni tudj és, hogy egyébként szereted. :)
2019. szept. 14. 17:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/7 A kérdező kommentje:
Valószínűleg ez lesz, de most még haragszom rá. Ilyenkor inkább távolságot tartok és majd személyesen leülök vele beszélni. Köszönöm a válaszokat!
2019. szept. 14. 17:09
 6/7 anonim ***** válasza:
100%
Arra vigyázz azért, hogy a lakásodat ne add fel, az átmeneti idő után sem.
2019. szept. 14. 17:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/7 anonim ***** válasza:
75%

Szerintem csak fáradt,és nem meri kimondani hogy nincs kedve elmenni Pestre :) Ha fáradt vagyok,nekem sincs kedvem sok mindenhez.Inkább menj egyedül ránézni a lakásra,felesleges ráerőltetni.Egyszer egyszer menjen ő is veled.

Lakást nem adnám fel ott Pesten,akármi is lesz a jövőben.

2019. szept. 15. 00:27
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!