Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

A barátom nagyon rosszat feltételez rólam ilyen dolog miatt?

Figyelt kérdés

Nagyon régóta szeretnék leadni pár kg-ot és kicsit fittebb szeretnék lenni. Nem hangoztattam ezt, mert sokszor inkább mérgelődtem csak, elégedetlen voltam magammal és nem akartam a barátomat fárasztani a hülyeségeimmel. Kereken 20 nappal ezelőtt kezdtem kerülni a zsíros, nehéz ételeket és nem eszem "szemetet" valamint futni járok minden reggel és este. A barátomnak elmondtam,hogy mi a tervem és régóta zavar ez ezért akar változtatni. Teljes mértékben támogató volt annak ellenére,hogy szerinte nem kellenne, felesleges úgy tetszem neki ahogy vagyok. De én önmagamnak is tetszeni szeretnék. Elfogadta, sőt párszor eljött velem futni is. Kb 3-4 alkalom is volt. Végig azthittem minden rendben, mígnem AZ ÖCCSE aki egyébként az én munkatársam és barátom is évek óta. Szóval a párom öccse írt messengeren,hogy a barátom teljesen kivan bukva és azthiszi más miatt csinálom ezt. Aztán személyesen már az is közölve lett velem,hogy a párom a hátam mögött olyat feltételez,hogy lehet valakivel ismerkedem és miatta akarok lefogyni. Sőt szerinte mostanában már máshogy öltözöm és sokszor kicsípem magamat ha dolgozni megyek vagy a suliba. Aggódik miattam bla bla. Nagyon mellbe ütött és rosszul esik az egész. Minden lelkesédem oda veszett és konkrétan élni nincs kedvem. Sose gondoltam,hogy ilyet feltételezne rólam. Szerintetek az ilyet hogyan lehetne megbeszélni? Ez az első kapcsolatom és soha nem futottam bele ilyenbe. Becsapva érzem magamat. Kicsit izgulok is, mert nem szoktam a barátommal veszekedni, max néhai viták. De nem vagyok valami erős jellem és tudom,hogy a következő fura lesz,de van,hogy néha zavarba jövök,nem tudok érvelni vagy helyén kezelni a dolgot. Sajnos ez lehet a múltam miatt. Az édesapukámmal nőttem fel és otthon nem volt szavam, mindig az volt amit ő akart, nem lehetett az,hogy ne neki legyen az igaza, mert akkor kiabált. Nos, a párom soha nem tett még ilyet, de tudom,hogy milyen amikor mérges és nem szeretem olyannak látni. Frusztrál és szorongok jelenleg. Nem tudom mit kéne tennem.


L/21 F/27 1 éve vagyunk együtt.


2019. okt. 26. 08:41
 1/9 Noren1989 ***** válasza:
100%

Barátodnak komoly önértékelési gondjai vannak.

Van bármi oka erre a féltékenykedésre?

2019. okt. 26. 08:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/9 A kérdező kommentje:
Szerintem nincsen, sosem volt féltékeny és én sem. De ez hogy kapcsolódik ide?
2019. okt. 26. 08:52
 3/9 anonim ***** válasza:
100%

Szerintem inkább öcsi kavarja a khakit. Lehet a párodnak meg azt mesélgeti, milyen jó hapsik vannak a munkahelyeden...

Szóval ha párod nem adta jelét a féltékenykedésnek, ne foglalkozz ezzel. Arra ügyelj, hogy ne keveredj félreérthető helyzetekbe.

2019. okt. 26. 08:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/9 anonim ***** válasza:
100%
Ne hagyd, hogy a párod visszahúzza az önértékelésedet.
2019. okt. 26. 08:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/9 A kérdező kommentje:
Megmutatta a beszélgetéseiket és ott a barátom írta az öccsének. Velem kapcsolatosan,hogy miket tapasztalt az elmúlt hetekben stb. Az öccse inkább védeni próbált, mert azt mondta ez hülyeség, csak képzelődik, kinek akarnék tetszeni stb. Tényleg nem titkolok semmit és ő is azért mondta ezt el, mert már mindennap feljövök témaként ha ők kommunikálnak egymással. Bezzeg nekem semmit nem mondd.
2019. okt. 26. 08:56
 6/9 anonim ***** válasza:
78%

Ha ő tapasztaltabb a lányokkal, akkor valószínűleg már átélte, ahogy egy barátnője ezt csinálta egy másik pasi miatt, és/vagy volt jópár ilyen a környezetében.

Meg kell beszélni. Azt is, hogy tudsz az aggódalmáról, és azt is, hogy ezt magad miatt csinálod, de szeretnéd, hogy neki is tetszél.

Kettőtökre koncentrálj, ne kezdj azon mentegetőzni, hogy nem más férfiak véleménye érdekel, mert az rossz irányba viszi el a vitát.

Tudatosítsd, hogy ez rólad szól, a te önképedről.

2019. okt. 26. 08:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/9 A kérdező kommentje:

Köszönöm, de amúgy ezt említettem pont. Hogy az elején megbeszéltük,hogy önmagam miatt akarom ezt a változást és elfogadta, semmi rosszat nem mondott rá. Azt mondta így vagyok számára tökéletes, de nem bánja ha fogyni szeretnék csak ne essek túlzásba stb. Tényleg nem éreztem,hogy baja lenne ezzel.


Igen, tapasztaltabb nálam jóval. Több barátnője is volt.

2019. okt. 26. 09:00
 8/9 Noren1989 ***** válasza:

#2esedre reagálva.


Meglepődnél, de akik azt nyomják a párjuk fel, hogy más miatt csinál dolgokat, mással akarnak lenni, azok:


-sokszor önmaguk mennek félre,

-vagy nem képesek egyszerűen elhinni, hogy a másik fél őket akarja -> önértékelési gondok.

2019. okt. 26. 09:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/9 anonim ***** válasza:
100%
Ez nagyon nem oké!! Én is szülés után el kezdtem diétázni mozogni.. Hasonlóképp éreztem én is magam.. Utaltam ahogy kinézek.. Szedtem fel terhesen de mondtam a férjemnek hogy ahogy megvan a baba én nem hagyom ennyibe ezt a dolgot le szeretnék fogyni.. Támogatott és támogat.. Már sokkal jobban érzem magam. Soha meg sem fordult a fejébe hogy másnak akarok tetszeni.. A barátodnak elmentek otthonról.. Ne hagyd magad. Ha ez a célod hogy jobban érezd magad ne gátoljon semmi..
2019. okt. 26. 09:33
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!