Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Hogy reagáltatok volna?

Figyelt kérdés
Buliról fél1-kor haza akartam menni, mert megjött, és ilyenkor úgy görcsölök, hogy a görcsoldó se teszi helyre. Vőlegényemnek mondta, hogy maradjon nyugodtan, közel lakunk a szórakozóhelyhez, adja oda a kulcsunkat, és megyek. Nem akart menni, én pedig már nagyon kínlódtam. Emelt hangnemben kértem, hogy hadd menjek már, erre idegből mindenki előtt rávágott a seggemre. Nekem ez nagyon rosszul esett, mert nem elég, hogy a hasammal szenvedtem hajnali fél1-kor, még ez is. Hazamentünk, de út közben látott egy buszt, amire fel tudtunk volna szállni. Nekem a múlt havi bérletem volt csak, a novemberit otthon hagytam, így mivel első ajtós felszállású busz volt mondtam neki, hogy én lesétálom azt a 10 percet, mert okt. 31-ig érvényes bérletem van. Erre megállt a buszmegállóban, szólt a sofőrnek részegen, hogy várjon, felszállunk, és elkezdett velem teli torokból ordítani, hogy állj már meg, szálljunk fel a buszra +káromkodás. Hiába mondtam neki az okát, miért sétálnék inkább, nem értette meg. Aznaptól kezdve már külön szobában alszom. Nekem ez nagyon rosszul esett, józanul se értette, miért kellene bocsánatot kérnie. Ilyen viselkedést eddig sötétebb bőrű emberektől láttam, ő pedig egyetemet végzett. Pontosan 10 éve vagyunk együtt, most álltunk úgy anyagilag is, hogy jöhet a baba, de azon gondolkodom, hogy felfüggesztem az egész próbálkozást még minimum 1 évre. Mivel így sosem viselkedett még, megijesztett. Mit tettetek volna a helyemben? Magamból kiindulva, ha tudom, hogy neki például görcsölne a hasa, nem ütném meg idegből a seggét, és nem hoznám kellemetlen helyzetbe az utcán. A részegség ténye pedig nem mentség részemről.
2019. nov. 2. 18:40
1 2
 1/18 Lachesys ***** válasza:
87%
hatoooo.... en konkretan nem a babaprojekt felfuggesztesen hamem a csavo otthagyasan gondolkodnek. egy dolog amit tett, de hogy meg jozanon se erti miert kene bocsanatot kernie? meg egyaltalan mi az h ravag a seggedre? a kisgyereke vagy vagy a kutyaja??? kritikan aluli a csavo mar bocs. egyedul az egyutt toltott 10 ev es az egyszeri eset miatt mondom h fontolj meg egy eselyt, de ahogy hozzaall oszinten lehet en reptetnem.
2019. nov. 2. 18:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/18 Lachesys ***** válasza:
74%
utolso az eszedbe sem jut esetleg h nem volt nala kp? vagy hogy ugy dontott a 10 perces setara minek rendeljen taxit? utalom az ilyen megmondo majmokat:D
2019. nov. 2. 18:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/18 A kérdező kommentje:
Második válaszolónak: anyagi helyzetem rendben van, mivel évek óta dolgozom, fősuli alatt is végig dolgoztam. Azt a 10 percet munka után is lazán lesétálom, sosem szállok fel a buszra, így nem akartam időt pazarolni arra, hogy lefussak az aluljáróba, és vegyek egy jegyet (azon a buszon nem kapni jegyet). Kérdésem nem is erre irányult.
2019. nov. 2. 18:50
 4/18 A kérdező kommentje:
Első válaszoló, neked köszönöm, hogy kifejtetted a véleményed.
2019. nov. 2. 18:51
 5/18 anonim ***** válasza:
5%

#4 Hááát, pedig ha nem hisztizel, hogy görcsölsz, meg stb., hanem hívsz egy taxit, sok kellemetlenségtől megkímélted volna magad.


Bulikázni persze volt eszed, de felnőtt módjára viselkedni nem volt... a te fajtád miatt röhögnek a férfiak a menstruáló nőkön, azt ugye tudod?!


És hogy a kérdésedre is válaszoljak: én úgy reagáltam volna, hogy beveszek egy Nospa-t, hívok egy taxit, elköszönök a társaságtól, és hazamegyek. Úgy, mint ahogy egy felnőtt nőtől elvárható. A menstruációs hisztim nem tartozik senkire. Otthon főzök egy teát, bebújok a meleg ágyamba, és az egész hosszú hétvégét ott töltöm.

Mondjuk halottak napján, vagy a környékén biztis nem lenne gyomrom bulikázni, meg leréstegedni sem, de ez másik kérdés.

2019. nov. 2. 18:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/18 A kérdező kommentje:
Mint említettem, a gyógyszer nálam nem használ. Egyetlen kulcsunk nála volt, így hiába taxizok, ha nincs kulcs nálam. Kértem, hogy maradjon, csak a kulcsot adja oda.
2019. nov. 2. 19:03
 7/18 A kérdező kommentje:
Én pedig messze nem voltam részeg. Huh, de miért magyarázkodom.
2019. nov. 2. 19:03
 8/18 Estádio de Felchút ***** válasza:
42%

Érdekes sztori. Biztos, hogy fehérek vagytok?

Én a helyedben kibäsznám ezt a barmota rákba, de te úgy szopatod magad, ahogy jólesik.

Tipp: ha felszállsz a szopórollerre, akkor legalább 3x süljön el a koma, mert arra már lecsókol a Viktor.

2019. nov. 2. 19:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/18 anonim ***** válasza:
93%

Szakítanék.


Én amúgy nem látom a hisztit. Fájt a hasa, haza akart menni, mondta a pasinak, hogy ő maradjon csak nyugodtan és elkérte a lakáskulcsot. Csávó hisztizett, és nem engedte elmenni.


Vagy az lett volna a megoldás, hogy lelép a kérdező és hajnalig ül a ház előtt mire a pasas hazaér?


Normáliséknál ez úgy nézett volna ki, hogy a pasi odaadja neki a kulcsokat, nyom egy puszit az ajkára, a lelkére köti hogy dob egy üzit ha hazaért és élvezi tovább az estét.

2019. nov. 2. 19:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/18 anonim ***** válasza:
20%

"Vőlegényemnek mondta, hogy maradjon nyugodtan, közel lakunk a szórakozóhelyhez, adja oda a kulcsunkat, és megyek. Nem akart menni"

Legközelebb ha kamu Mónika-show sztorit írsz ki, figyelj a részletekre. Azt mondod, ne menjen veled, aztán az a baj, hogy nem akart menni?

2019. nov. 2. 19:10
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!