Van olyan tulajdonsága/szokása a párodnak, amit nagyon nehezen, vagy szinte nem is tudsz elfogadni?

Kínlódni kell vele, hogy valahova elinduljunk. Ha mondom, hogy mozduljunk ki, még fél órát fetreng, aztán hisztizve felöltözik, pakolászik és akkor valamikor 1 órával később elindulunk.

Már megszoktam, 2 órával hamarabb bejelentem, hogy mi akkor most megyünk és addigra talán el is készül lelkileg.

A másik, hogy nem kel fel az ébresztőre. Galériaágyunk van, benyomja reggel 7-re azt a qrva vekkert, amire a szomszéd is felkel, engem persze kivág a szívroham az ágyból, amint megcsörren, ő meg ráérősen fordul kettőt párnával a fején, meditál pár percet, utána elindul le, lenyomja az órát és a kanapén alszik tovább. Beállítottam magamnak 6:55-re egy lágyabb ébresztőt, aztán felimádkozom 5 perc alatt kávét főzni, mert utána már úgysem alszik, én meg folytatom az alvást, mert egy órával később megyek dolgozni.

Rendetlen szokott lenni, de szerencsére elég neki egyszer szólni, hogy csinálja meg maga után a munkát. Meg úgy általában ez a pötsölés megjelenik az életében és 2 havonta leülünk beszélgetni, hogy jelenleg megint én hordom a nadrágot a kapcsolatunkban, de nem érzem kényelmesnek és nőiesnek, légyszíves ne kényelmesedj el. És akkor egy ideig odafigyel, aztán kezdjük előről.

Én azt mondom, amíg ennyi gondunk van egymással, addig én bőven boldog vagyok.

Néha nagyon lassan beszél, ha valamit elmagyaráz. Hoszzúúú... szünetek..... két...... szó.... között.

Én pörgős alkat vagyok, ilyenkor úgy érzem, hogy feltart. Úgy tudok vele együtt élni, hogy magamba néztem, és rájöttem, hogy az én kapkodásom, hadarásom sem jobb ennél. Ilyenkor legalább megülök a s***emen, és türelmet gyakorlok.

A mindent megtervezés ilyen nálunk. Főleg nyáron kibírhatatlan amikor több helyre megyünk. Nem is az zavar, hogy megtervezzük az utazásokat komolyabban, hanem hogy minden nap van újratervezés és minden egyes rohadt nap beszélni kell róla, mindig jön egy új ötlet de aztán úgy is az a verzió lesz amit már az első nap megterveztünk.

Egyébként könnyen elviselem már. Egyrészt mert ő is csiszolódott sokat, kicsit spontánabb is lett meg az utóbbi években inkább egyedül gondolkozik rajta és nekem nem számol be minden tervéről minden nap (csak 2 naponta :D). Másrészt meg tudom, hogy azért tervez meg ennyire mindent mert azt szeretné, hogy nekem minden tökéletes legyen és így sokkal inkább édes gesztusként tekintek rá mint irritáló dologra.

Amikor nagyon körülményesen, részletesen beszél valamiről, és 10 perce azt érzem, hogy nem jutott sehova a sztori. Mint amikor hosszú tájleírásokat olvasol egy jó regényben, és egyébként nagyon érdekel a cselekmény, de néha olyan, mintha soha nem jutnál el odáig :D

Semmi extra, veszek egy mély levegőt, mosolygok, meghallgatom. Nem az ő hibája, hogy én ilyen türelmetlen, egyből a közepébe típus vagyok. Jó, néha kismadarak csiripelését hallom a fejemben, mert elkalandozom agyban, de igyekszem visszatenni a fókuszt rá :D