Kapuzárási pánik 25 évesen?

Először is leszögezném, hogy tudom, régen rossz ha ilyen megfordul a fejemben, és mikor barátnőm anno 7 éve ugyanezt tette a barátjával, akkor még én is furán néztem rá.

Szóval a sztori, 25 éves nő vagyok, jelenleg 6 éve párkapcsolatban. Előtte 14 éves koromtól szintén volt egy 5 éves kapcsolatom, a kettő között pedig 6 hónapig voltam szingli. 4 éve együtt élünk a párommal, viszont utólag kicsit bánom a gyors összeköltözést, hisz emiatt rám hárult már 21 éves koromtól, hogy két emberre főzzek/mossak/takarítsak, kimaradtak az egyetemi évek is, a meggondolatlan cselekedetek, a kollégium, hisz minden időnket együtt töltöttük.

Most kezd valahogy betelni a pohár. Azt érzem fiatal vagyok még, és a két hosszútávú kapcsolatom miatt alig éltem. Alig buliztam, alig ismerkedtem, kimaradtak a flörtölések, igen, az egyéjszakás kalandok is. Lehet, hogy nem is vagyok ez a tipus, de mivel nem próbáltam, így szinte nem is ismerem magam hogyan reagálnék 1-1 ilyen helyzetben. Kicsit zavar ez a monotonitás is. Nekem már az is nagy szó lenne, hogy nem kell beszámolnom hova megyek munka után, magam tervezem meg a heteimet, akkor kelek és fekszek amikor szeretnék, azt a filmet nézem meg amihez éppen kedvem van, nem kell más után pakolásznom napi szinten, egyszóval senkihez sem kell alkalmazkodnom. Kicsit elveszett báránykának érzem magam a nagyvilágban, hisz mindig volt egy társ mellettem, így sosem kellett egyedül helytállnom semmiben. Ebben is úgy szeretnék változni, felnőni, kimozdulni a komfortzónámból és a saját gondolataim után menni.

Szeretem a barátomat, mellette teljesen meg merek nyílni, nagyon egy hullámhosszon vagyunk, és látom, hogy jó férj és apa lenne. Ha 30 évesen ismerem meg, nem is lenne kérdés, hogy vele akarok örökké maradni. Így viszont olyan nehéz, mert egyszer élünk, és tényleg emiatt sok mindenről lemaradok. Félek attól is, hogy 30 évesen majd teljes kapuzárási pánikom lesz, és azt érzem kimaradt egy csomó-csomó minden az életemből.

Visszatérve az első mondatomra, barátnőm a érettségi után jelentette be, hogy bár nagyon szereti a barátját, mégis befejezi a 3 éves kapcsolatát, mert kezdődik a nagybetűs egyetemi élet, ahol nem szeretne senkihez kötődni, csak élni. Eddig nem igazából értettem miért tette ezt, hogyan tud elengedni egy fontos személyt az életéből egy ilyen miatt, most meg ugyanebben a helyzetben érzem magam. Fogalmam nincs mit tegyek, engedjek el egy társat úgy, hogy szeretem azért, hogy megtapasztaljam az életet, vagy engedjem el a vágyaimat azért, hogy egy olyan társ mellett maradjak, akivel lehet, hogy egy szép hosszú jövő vár ránk.