Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Hazudott, majd kidobott a lakásából!?

Figyelt kérdés

Ma délután a párom lakásán voltunk. Az meg volt előre beszélve, hogy olyan sokáig most nem tudok maradni, mert egy bálba fog menni. Nekem azt mondta, hogy 6-kor fog kezdődni a bál. Úgy volt, hogy majd együtt hagyjuk el a lakást, 6-kor, csak én majd az utca végén nem jobbra, hanem balra fordulok. Még hoztam is nyakkendőket, hogy tudjon választani és megkössem neki. 17:10 körül már látványosan feszengett, rágta a körmét, fel-alá járkált. 17:14 volt pont, tudom, mert rápillantottam az órámra, mikor odaszólt: "Hallod, mára bezárt a bazár." Nagyokat pislogok, szóhoz sem jutok. "Indulj már el haza. Most!" Próbáltam a sértettségemen felülemelkedve normálisan viselekdni, de mikor a cipőm húztam, ismét odaszólt a párom: "Ne vágd már ezt a sértődött fejet. Fölöslegesen generálod a feszültésget, így most emiatt egész este te fogsz a fejemben járni, mert bűntudatot kelltesz bennem a semmiért." Egy gyors puszit adott az ajtóban, majd szó szerint rámcsapta az ajtót.

Nem hagyott nyugodni a dolog, muszáj volt rákeresnem erre a bálra. A 6 órai kezdés helyett 7 órai kezdés volt. Hogy ő miért hazudta azt, hogy 6-kor kezdődik? Rejtély. Hogy ő emiatt miért dobott ki negyed hatkor? Rejtély. És hogy egyáltalán miért is dobott ki magától? Szintén csak rejtély.



Srácok, ha valakinek ezek után lenne valami elfogadható, ésszerű magyarázata erre a helyzetre, szívesen fogadnám! (:


2020. febr. 29. 19:09
1 2
 1/15 anonim ***** válasza:
100%
Lehet nem egyedül akart menni a bálba,hanem várt valakit. Nem vagyok férfi,de nekem ez jön le.
2020. febr. 29. 19:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/15 anonim ***** válasza:
100%
Biztos mennie kellett valakiért. De tudod ki állna vele szóba ezek után?! Viszel nyakkendőt, segítesz, aztán ilyeneket mond?! Remélem több eszed van annál, mintsem vele maradsz.
2020. febr. 29. 19:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/15 anonim ***** válasza:
100%
Pfff XD
2020. febr. 29. 19:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/15 anonim ***** válasza:
100%
Szakíts! Gusztustalan módon viselkedett és kommunikált.
2020. febr. 29. 19:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/15 anonim ***** válasza:
100%
Ha ezek után vele maradsz, akkor annyi eszed van mint egy marék lepkének. Dobd a fenébe és keress egy gerinces embert, aki szeret! Nagyon megalázó így viselkedni!!
2020. febr. 29. 19:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/15 anonim ***** válasza:
100%
Most komolyan, szerinted egyedül ment? Ugyan már, senki nem megy egyedül egy bálba.
2020. febr. 29. 20:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/15 anonim ***** válasza:
100%

Szerintem is másik nőt várt, akivel a bálba ment.(Ha odamentek egyáltalán.)

Off: Ha 6-kor kezdődött,akkor hogy akartatok 6-kor elbúcsúzni a sarkon? Utcabál volt?🤷

2020. febr. 29. 21:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/15 A kérdező kommentje:
3 perc sétára lakik az intézménytől, ahol van a bál. És nyilván nem pontban 6:00-kor indultunk volna el, egy picit hamarabb. De ez most már abszolút lényegtelen. 2-3 percenként belémnyilal egy feszítő, feszültség érzet. Hétfőn fogok találkozni vele személyesen. Mit kérdezzek tőle? Egyszerre szeretném tudni, másrészt félek az igazságtól.
2020. febr. 29. 21:47
 9/15 anonim ***** válasza:
100%
Egyetértek a többiekkel. Szinte biztos, hogy másik nőt várt.
2020. febr. 29. 21:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/15 A kérdező kommentje:
Most csekkoltam, rakott ki egy képet Insatgram-ra a bálból kb. 1 órával ezelőtt. A telója ki van kapcsolva.
2020. febr. 29. 21:54
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!