Volt olxyan kapcsolatod ahol azt hitted a tökély házasság gyerek és rá 4-5 évre már rémálomnak érezted az egészet?

A gyerek mindig nagy próbatétel, rengeteg házasság ott megy tönkre végleg, csak még húzzák tovább valami miatt, főleg a gyerek miatt.

Ha nem beszélitek meg rendesen a dolgokat, akkor elér az egész egy olyan szintre, amikor az egyik fél már nem is akarja helyrehozni a kapcsolatot. Addig kellene lépni, amíg még menthető az egész.

Főleg az a poén, amikor a többség a válás mellett dönt. Majd azt hiszik, jön a tökéletes, aztán 1-2 év, és rájönnek hogy ugyanolyan mint volt, vagy még rosszabb. Aztán fél év szabó petike, ál optimizmus, ál önimádat, majd 45 évesen nagy reményekkel jöhet a most már tényleg igazi. Majd jön valaki, aki ugyanúgy elvált, ugyanúgy sérült, ugyanúgy kidobott valaki. 1-2 év, és megint nem működik semmi. Ismerkedni, családot alapítani, huszonévesen kell, harmincas éveikben erősödni, fejlődni, 40 éveikben elérni a csúcsot, itt fog ezerrel pörögni a családi élet, ötvenesen élvezni az erős középkort, hatvanas korban felfedezni újra egymást amikor a gyerekek kiröppentek...

Ehhez képes valami iszonyatosan elbaszarintott torz életfelfogást tartanak követendőnek az emberek. Abban hinni hogy negyvenesként belebotlasz az igaziba? Hogy majd negyvenesként vállalsz első gyereket? Mégis mi a lófütty fog összekötni két negyvenes embert, amikor a legszebb 20 évüket már leélték egymástól függetlenül?

Na jó, nekem mindegy.

A kérdésre a válaszom: minden hosszú kapcsolat egy marha nagy próbatétel. Amikor nehéz, akkor kell összeszedni magukat az embereknek. Persze ha valaki a falu bikáját választotta, vagy valami lusta herét, ribizlit, házisárkányt, agresszív barmot, alkeszt, az meg mégis min csodálkozik? Mondjuk ehhez előtte kellett volna némi jó családmodell is, de hát sajnos a többség roncs családokból származik. Vagyis inkább nincsenek tudatában annak, hogy milyen is egy jó férfi-nő modell.